Próbálok jelentkezni - nagyjából rendszeresen - de nem tudom hogy fog sikerülni.

A fáradtság az egy dolog.

De az, hogy nyekereg szegénykém - szinte folyamatosan, az tényleg kimerítő lelkileg.

Kicsikém ma valószínűleg frontot érezhet, de szinte végig karban volt.

Tudom, hogy néhány ember szerint ez veszélyes, mert "elrontjuk", de ezt már itt részleteztem.

Nem gondolom, hogy ezzel lehet valakit elkapatni.

Édes Kincsem ha rosszul érzi magát akkor rosszul érzi magát.

Ezen csak osztozni tudunk vele, ha legalább szeretgetjük.

Igen, a nagyszülők segítenek, de úgy nem lehet pihenni, ha közben hallom a másik szobából, hogy sír.

Bár ma végülis tudtunk kicsit pihenni napközben egy szopitól másik szopiig, mert nagymama megvarázsolta.

De azóta is cincogás van.

Most pedig mennem kell, hogy gyorsan lezuhanyozzak és jöjjek is vissza...

Szóval jelentkezem, de nem biztos, hogy minden nap.

De azért megpróbálom majd.

Tényleg!!!

Alvjáró üzemmód

A tegnapi viszonylag nyugodt éjszaka után most fél7 óta sír tulajdonképpen 2* negyed órás szünettel - amikor szopizott.

Kezdek kifáradni, bár Apuja próbálja a gázokat kiimádkozni belőle.

Az a baj, hogy a babasírás teljesen kimeríti az embert.

A tehetetlenség...

Hányingerem lett a fáradságtól.

De azért reméljük a legjobbakat!

Korábban készült, még meg nem mutatott kép - szeretettel!!!

Reggel a szülésznőnknél kezdtük a napot, majd "ügyeket intézni" indulunk.

Először kettesben, babakocsival.

Elindultunk, de nem sokkal később Zádorom sírni kezdett.

Azt hittem, talán kevés volt az előző körös szopi, így befutottunk a munkahelyemre, hátha a kolléganőm kinyit nekünk egy irodát, ahol kajcsizhat ez a Fiatalember.

Ahogy beértünk, megkaptuk az irodát, ahol Gyermekem tudatosította, hogy toll a fülembe, Ő nem éhes, csak az ölelés hiányzott neki.

Amikor kijöttünk az irodából, láss csodát, hirtelen mindenki ott termett.

Kolléganőm felhívta a többieket, hogy ott vagyunk és jöttek ismerkedni.

Életkém nagyon édesen viselkedett. Először csak fél szemmel nézett szét, majd kinyitotta gomb szemeit teljesen és felmérte a terepet.

Végül még pár mosolyt is "szétszórt" az egybegyűlteknek.

Begyűjtöttük a jókívánságokat, a dicséreteket, majd jókedvűen álltunk tovább.

Még az ügyeinket is sikerült többé - kevésbé elintéznünk.

Zádi kapott új ruhácskát - na nem mintha szüksége lenne rá, csak nem bírtuk ott hagyni.

Fáj a fejem...

ami nekünk Gabót jelenti.

Már régen.

Még velünk volt, amikor táncoltak rá Apujával.

Sokat hallgattuk.

Ez a dal a búcsúzáskor is szerepet kapott...

Jó ideig nem tudtuk meghallgatni azután.

Mostanában, ha véletlenül "belefutottunk", már nem menekültünk előle.

Most viszont, Zádi Keresztapja hozott egy zenélő csillagot neki.

Szép kis játék. Felhúztam és legnagyobb elképedésemre azt a dalt játszotta.

Elfutotta a szemem a könny. Egy ideig csak álltunk és hallgattuk.

Zádor akkor nem figyelt fel rá. Mélyen aludt.

Ma történt, hogy ébren volt és felhúztam neki a kis csillagot.

Pillanatra lemerevedett, aztán nagyon figyelt rá.

Igazi találkozás volt, azt hiszem...

...

Ma megvolt az első igazi séta is.

Háromnegyed órát mászkáltunk vele a faluban.

Felavattuk a babakocsit.

Amíg öltöztettük nyöszörgött, amíg kivittük az utcára sírt.

Aztán egyik pillanatról a másikra elhallgatott és elaludt.

Végig szundított a séta alatt. Jó volt látni a békésen szendergő Porontyunkat.

...

Itt volt a védőnő is.

Egy gyakorlaton lévő tanuló védőnővel érkezett.

Nem is merek belegondolni, mit tanulhat tőle...

Hú de rosszmájú vagyok.

Nem kellene.

Sajnálom.

Szóval megérkeztek, Apósom eléjük állt, beterelte őket a fürdőszobába kezet mosni, majd bekísérte a szobába...

De nem is nyúltak semmihez.

Megkérdezte, hogy mekkora a súlya, hogy van-e tejcsink, pocakfájós-e a legényke.

Elkérte a kórházi zárójelentéseket.

Ez azért vicces, mert amikor hazajöttünk, úgy kaptam a papírokat, hogy az ápolási záró a védőnőé, a kettőnk zárója pedig kinek-kinek a háziorvosáé.

Ehhez képest az ápolási záró nem kellett neki, de mindkettőnk záróját kérte volna.

Mondtam, hogy nincs több példány, de másolok neki, ha kér.

Kért.

Kapott.

Jövő kedden jön megint.

Nekem pedig egész nap újra és újra fáj a fejem.

Picikénk sír, pocakdolgok vannak.

Megyek is.

Két napja azon filóztam, hogy mi is kerüljön a pelenkázó táskába.

Nem bolondultam meg, csak az elmúlt másfél héten nem mentem el itthonról.

Ráadásul annak idején a lázmérőtől a gyógyszereken át a több napi váltás ruhán keresztül a hálóruháig minden volt nálunk, hiszen sosem lehetett tudni, hogy egy-egy séta nem a kórházban ér-e véget...

De most "átlag gyerekünk" van!!!

Nem kell az egész házat magunkkal cipelni.

Ezen ábrándoztam napokig.

Jól esett.

Ma reggel pedig teljesen "besózva" ébredtem.

Gyorsan felöltöztünk, együtt reggeliztünk, elengedtük Apát dolgozni, majd még összebújtunk, hiszen szadista szülőként másfél óránként keltettem a Picit, hogy tukmáljam rá a kaját...

Persze inkább Ő keltett engem, de így jobban hangzik.

Szóval dél után nem sokkal - pelenkázó táska már régen össze volt készítve... - felkerekedtünk és elmentünk a Doktor bácsihoz.

Amint odaértünk, kedves - aranyos védőnéni Erika néni fogadott minket.

Már előre örült, hogy láthatja Zádort.

Végig kérdezte, hogy egészséges, ügyes, anyatejes baba és velünk együtt örült.

És akkor jött a csoda: levetkőztettük Drágánkat és rátettük a mérlegre...

Emlékeztetőül:

3270 g-mal született

3110 g-ra fogyott vissza

3200 g-mal engedtek minket ki a kórházból 5-én.

Ma pedig: 3660g!!!

Másfél hét alatt majdnem fél kilót hízott!!!

Doki bácsi szerint ezért sír annyit.

Aki így - idézem: "ZABÁL", az sír.

Amíg így van, Doki bácsi örül, mi pedig kitartunk.

Szóval dagad a mellem a büszkeségtől.

Hát még ha azt is elárulom, hogy Doki bácsinknál volt egy "kisdoktornéni", aki szintén megvizsgálta Picikénket.

Zádornak egyetlen hangja sem volt.

Nézett minket Apjával, de nem sírt. Türelmesen hagyta, hogy vizsgálgassák.

Anya feltette az összes parakérdést, dokik elnézően válaszolgattak.

Szóval minden rendben!

Édesem hízik, a másfél óránkénti evést pedig nem tartják gondnak.

Elmondtam, hogy a kutacsa kicsit behorpad már másfél óra után,  ezért adok neki újra - azt mondták, jól teszem.

Ja és ezek után megtörte a rendet.

Fél 1-től 3 óra utánig bírta evés nélkül.

Mert ha már bementem a városba, gyorsan elugrottunk a MÁK-hoz GYED-et és szülési támogatást intézni, majd beszereztük a szülésznő és szülészorvos ajándékát, így tényleg elmúlt 3, mire hazaértünk.

Kicsikém közben meg-megébredt, de Apja kiszállt vele a kocsiból és sétáltak pár percet a jó levegőn, amíg rám vártak - a MÁK-hoz nem vittem be!!!

A levegő visszaaltatta, majd a kocsi elringatta.

Szóval tevékeny napunk volt.