mostanra kicsit jobban tudok már mozogni, mint délután...

Még mindig kicsit darabos (mondhatni robotszerű) néhány mozdulat, de már legalább nem jajgatok folyamatosan közben (csak időnként).

Mindenesetre azt hiszem egy életre elég volt a hóangyal készítésből...

Józsi, Zádi keresztapja távgyógyászilag megszakértette a hátam, most próbálom pihentetni. Hülyevagyokvagymi.

Zádikám pedig ma egy újabb falat lerombolt, ami a múlt és a jövő között magasodott eddig.

A szobánk felfedezésén ügyködött, amikor egy polcon, (amiről eddig azt hittem, hogy fel sem éri) meglátta zsiráfot.

Zsiráfot, akinek/aminek története van.

A nászutunk óta nagyon megszerettem ezeket az állatokat. Gabópocakosságom alatt mindent megszemléltem, ami zsiráfos volt, vettem is néhány tárgyat, amin ők díszelegtek. (Bögre, póló...)

Egyszer az IKEA-ban voltunk, amikor egy pihe-puha zsiráf koma a kezemben maradt és haza hoztuk nekem. Már a pénztár felé menet Gabó megkaparintotta és tudtam, hogy veszett ügy, hogy az enyém legyen.

Nagyon szívesen rágicsálta a szarvát (vagy milyen részét) és sokat aludt vele.

Így aztán a zsiráfot nem volt szívem kimosni és egyszerűen Zádinak adni.

Eltettem arra az ominózus polcra és ott vigyázott a fehér medvére, ami szintén Gabó nagy kedvence volt.

A többi játékot mindet kimostam és szándékosan nem Gabót látom a lelki szemeimmel játszani vele, hanem hagyom, hogy az új élmények felülírják a leginkább kórházi képeket.

De a zsiráfot nem tudtam. A fehér medvét sem. Még látom magam előtt, ahogy a fogja. A macinak finom a szőre és azzal cirógatta az arcát. A zsiráf olyan esetlen és könnyű volt (még neki is) pakolgatni.

Ezért pihent a magas(nak hitt) polcon a két játék.

Zádikám pedig ma úgy döntött, hogy számára lesz jóbarát a zsiráf.

Megfogta, elkezdte húzni és leszedte magának.

Én csak néztem és nem tudtam mit mondjak.

Mindkét fiam az életem.

Hogy ne adnám oda Zádinak a zsiráfot?

De Gabó rágicsálta azelőtt. Még ki sem mostam. Nem volt szívem hozzá...

Zádit ez a legkevésbé sem érdekelte. Győzedelmes kiáltással iszkolt tovább és egy kaviccsal (egy újabb zsákmánnyal) a kezében, zsiráfot lábánál fogva felállt és majd egy percig ácsorgott kapaszkodás és támaszkodás nélkül.

Kiérdemelte.

Zsiráf koma éppen szárad a mosás után, holnap birtokba veheti Zádi.

Azt hiszem egyetlen gyerekjáték sem arra "született", hogy csupán emléket őrizve szomorkodjon a polcon, látva, hogy a többi játékkal milyen boldogan játszik a gazdája.