az ezer arcú.
Ezt már Gabóca átköltözése megtanította velem.
Mert ugye vannak IDŐK...
Amit a párom nélkül töltöttem, amit már vele Gabó előtt töltöttünk együtt, amit Gabóval, azután jött az AZUTÁN...
Eljött az ikrekre várva idő, majd a ZÁDIRA VÁRVA és most tartunk a ZÁDI időnél.
Tegnap reggelig volt egy idő keresztapámmal és most majd meg kell tanulnunk a következő időt nélküle tölteni...
Minden időben más jelentette és jelenti a boldogságot.
Tegnap reggel, amikor megtudtam mi történt - egyszerűen tünékeny alakot öltött és el sem tudtam képzelni, hogy mostanában szembe jöjjön velem...
Azután boldoggá tett a tudat, hogy amit tudok segíteni azonnal elindulunk és velük lehetünk. Keresztanyámmal és mamikámmal.
Ez a boldogság ma egy rövid időre hazugnak bizonyult és csak később módosult. Most egyáltalán annak örülök, hogy ott lehetek/lehetünk a temetésen...
Milyen abszurd is a boldogság.
És milyen apró dolgokon múlik.
De amikor úgy tűnik, hogy ami fontos végleg elillan, mégis kapaszkodunk, és már egy apró kapocs is örömmel tölt el.
Örülök, hogy el tudok tőle búcsúzni.
A nap pedig reggel felkelt.
Zádi nem bánja a fekete ruhámat hála Istennek, de megrémült, amikor sírni látott.
Az ember nyilván összeszedi magát ilyenkor.
Játszunk, nevetünk, miközben az eszem valahol egészen máshol jár...
És mégis.
Az élet boldogságot szül.
Zádi ma felmászott a számára barikádnak összetolt üléskockára. Ennyit a biztonságot nyújtó fészkéről... Kimászik belőle. Ez persze csoda. Még nincs 8 hónapos és nemhogy mászik, áll, sétál a bútorokba kapaszkodva, már fel is mászik rájuk.
Anyósom megtanította neki, hogy ha a szája elé teszi az ujjait és hozzá érintgeti őket, miközben Zádi hangot ad, az olyan lesz, mint az indiánok csatakiáltása.
Egész délután gyakoroltattuk - hülye felnőttek miken élvezkednek?!?
A harmadik kiscsodánk pedig, a PANCSOLÁS!!!
Ül a vízben és teljes átéléssel pancsol. Boldog közben. BOLDOG. Az ő boldogsága feltétel nélküli, nem rejtőzik mögötte fájdalom, veszteség, megalkuvás... A boldogsága még tiszta.
Örül a víznek, a játékoknak.
(A szoba pedig konkrétan úszik a vízben... Ma kiérdemelte ezentúlra a nagykádas fürdést...)
... A veszteség mindig tanít.
Túlélni, lélegezni, átértékelni, emlékezni, szeretni, megbecsülni, összetartani, érinteni, szorítani... imádkozni...
Ez nagy lecke volt számomra Gabó mellett.
Imádkozni, hogy csak ne legyen semmi baja...
Kérni, hogy ne legyen nagy baja...
Imádkozni, hogy ne legyen visszafordíthatatlan baja...
Imádkozni, hogy ne kelljen elveszítenünk...
Imádkozni, hogy ne fájjon neki...
Imádkozni, hogy "legyen meg a te akaratod"...
Tanulunk.
Minden veszteséggel más minőségű boldogságot.
