Már írtam korábban, hogy a Somogy Megyei Gyermektáborban töltöttem felnőtt életem jónéhány első évének nyarát Fonyódligeten.
Fantasztikus emlékeim vannak onnan.
Valamikor '96-ban kezdtem, akkor még csak 10 napot töltöttem ott.
Azután a férjemmel 2001-ben egy pár lettünk. Még mentem azon a nyáron, majd pár év kimaradt.
Már pocakosan, Gabót várva a férjemmel együtt az egész nyarat ott töltöttük, majd a picivel is elmentünk nyárra, végül amikor elbúcsúzott, megint ott kerestünk menedéket.
Nagyon kedves, szoros közösség alakult az állandó emberekből (ott dolgozók, visszatérő nyaralók).
Megszerettük. Kifejezetten jót tett az ott töltött idő.
Tavaly nyáron, a beültetés miatt nem nagyon mocorogtunk, ha nem volt elkerülhetetlen, de azért mégis meg- megjelentünk, amikor már biztonságos volt.
Nekem valahogy ott kezdődik "hivatalosan" a nyár, amikor ellátogathatok végre oda. 
Ez ma megtörtént, így nyilvánosan is bejelenthetem: elkezdődött 2010 nyara!!! 
Délelőtt (a párom még a városban dolgozott kicsit, majd jött értünk és) elindultunk. Zádi jól viselte az utat.
Nézelődött, majd elaludt.
Olyan jó érzés volt, amikor megérkeztünk, számunkra fontos emberek jöttek elénk nagy mosollyal.
Kinyitottuk a babakocsit, fölszereltük (pelustáska, pulcsik, takarók, innivalók... stb.) és nekiindultunk, hogy bevegyük a tábort.
Sajtótájékoztatót tartottak, mert az árvízkárosultak gyermekei ott nyaralhatnak kicsit, amíg a családjaik az első sokk után takarítanak, pakolnak, kicsit össze szedik magukat.
Jó volt látni a segítő szándékot.
Amikor a hivatalos események befejeződtek, Apa is csatlakozott hozzánk és sétáltunk egy hatalmasat. Mindenkit üdvözöltünk, Zádit bemutattuk a közösségnek. (Kicsit olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor az Oroszlánkirály című mesében a trónörököst a magasba emelik, hogy mindenki lássa...
Párom kitalálta, hogy ha a textilpelenka egyik sarkára csomót köt, Zádi jobban meg tudja fogni.
Azt hiszem itt eldőlt a közeljövő... Zádinak "rongyija" lett. Fogja, rágja, tuszkolja, csipegeti... Szóval nagyon jól elszórakozik vele.
(Remélem nem fog egy bizonyos textilhez ragaszkodni, hanem jó lesz, amelyikre éppen csomót kötünk a textilpelusok közül, különben megnézhetem majd magam, amikor ki akarom mosni...)
Még egy nagy felismerés jutott a mai napra:
- igenigen már gondolhattam volna, de mégsem jutott eszembe... 
Zádi éhes volt. Éppen a part felé sétáltunk. Gondoltunk egy nagyot és letelepedtünk közvetlenül a Balaton partjára.
Leültünk és én megpróbáltam megszoptatni. Nos, ha azt írom, hogy dekoncentrált volt, akkor finoman fogalmazok.
Tekergett, nyüszkölt, nem találta a helyét, le akart szállni az ölemből (gondoltam szeretne futni egy kört...).
Nem értettem.
Mi a csuda történt???
Az apja végül megfejtette.
Csobog a víz és nem mehet bele...
Bizony.
Már a szökőkút mellett is így viselkedett. Innen tudhattam volna!!!
Nos, aki most hitetlenkedik, annak elmesélem, hogy mióta hazahoztuk a kórházból, a szobánkban fürdik egy állványos babakádban.
Amíg apja a vizet készíti és egy vödörben behozza, addig én levetkőztetem az úrfit.
Apuja szól neki, hogy figyeljen és ott, mellette átönti a vizet a vödörből a kádba. Ezután átveszi és fürdetőkrémmel bekeni, majd irány a víz.
Így tehát a vízcsobogás egyértelműen a fürdéshez kötődik nála...
Nesze neked szökőkút...
Nagyon élvezem, ahogy az értelme nyiladozik és lassan megmutatkozik a jelleme.
Az én fantasztikus kisfiam... 
Na jó!!!
A MI fantasztikus kisfiúnk!
