A hívójel nem valami elmebeteg, második gyermekkorát élő dilis pocakos agyszüleménye, hanem konkrét funkcióval ellátott történet.

Igaz, eddig szerencsére senki nem írta, hogy hülye lennék, de lehet, hogy ez azért van, mert nem sokan tudnak még a blogól.

Nos, köszi a megértést, de most el is magyarázom, miért alakult így.

Hívőnek tartom magam, nem gondolkoztam még azon, hogy ezeket a dolgokat hogyan is lehet összeegyeztetni a hitemmel, mindenesetre tényeket fogok leírni. Mindenki vonja le magának a saját gondolatvilágának megfelelő következtetést.

Akivel az események történtek, ő a szivárványgyermek.

Más, mint a többiek, az általánosan fejlődő emberek.

Ez a másság nem látszik rajta. Gyönyörű kisfiú.

De az életét máshogy éli, mint mi.

Mást lát a világból, mint a körülötte élők.

Valahogy úgy magyarázták ezt nekem, mint ha leülnék egy szoba egyik sarkába és nem tudnék onnan felkelni.

Csak azt látnám, és olyan szögből, amit ültő helyem enged látni.

Ráadásul valami bábeli nyelvet használó környezetben lennék, amiből lehet, hogy néhanapján szavak eljutnak hozzám, de nem nagyon érteném milyen kifejezést miért és hogyan használnak.

Így aztán nehéz a boldogulás!!!

Nem könnyű az élete és (nem leszek álszent) a családjának sem könnyű vele élni.

De rengeteg szeretet van benne, igazán értékes kis ember.

És ott van a szivárvány.

A mindennapokat nem jegyeztem le eddig, így még megsaccolni sem tudom, mikor kezdődött a szenvedélye a szivárvány iránt.

Egy ideig mindig szivárványt rajzolt, ha nem feladatként vett nyomhagyó eszközt a kezébe.

Azután hímezte is papírra fonallal.

Egyszer pedig azzal állt édesanyja elé, hogy fessék át a kapujukat is szivárványosra.

Természetesen teljesítették a kérését.

Így lett a falunkban szivárványos kerítésű ház.

Különleges, mint a benne lakók.

De ebben a világban sok olyan dolog is helyet kap, amit vagy érteni, vagy egyáltalán érzékelni sem tudunk.

Angyal gyermekem pocakléte sem volt izgalmaktól mentes.

Az AFP vizsgálat után elmentünk 3D-s UH-ra, ahol megkérdeztük babánk nemét.

Az orvos azt mondta lány, így elkezdtük Annababának szólítani. A fiúknak (3 apró a családban) is „bemutattuk" a legújabb jövevényt.

B viszont közölte, hogy Annababa fiú.

Próbáltuk megmagyarázni neki, hogy az Anna név lánynév, ezért választottuk a babának, de ő nem tágított.

ANNABABA FIÚ.

Két héttel a szülés előtt (a 37. héten) újabb vizsgálat vált szükségessé. Az UH-n, a doki megkérdezte, hogy tudjuk-e a baba nemét.

Mondtam, hogy igen.

Erre ő:

"Hááát, nem is lehetne titkolni, olyan szépen látszanak a heréi."

Erre én:

"A lányom heréi???"

Nos, így derült ki, hogy B-nak igaza van.

Ekkor figyeltünk fel arra, hogy a két öccsénél is megmondta, hogy fiúk.

ÓÓÓ, biztos véletlen volt.

Nem meséltem, hogy van két macskánk (babára készülés óra szigorúan kinnlakók!).

Cseresznye, a lánycica sajnos még nem tudta kihordani egyetlen terhességét sem.

A legutóbbi alkalommal - már Gabócánk átköltözése után - megint kiscicákra készültünk, de a gyerekeknek nem szóltunk róla, hiszen mi van, ha nem tudnak megszületni újra?!?

Egyszer B megszólalt. Cseresznye pocakjában három kiscica van.

Megkérdeztük honnan tudja. Azt mondta, látja.

Sosem derült ki, hányan voltak...

Azt nem meséltem el, hogy miután elmondtuk B-nak, hogy mégis neki volt igaza, és tényleg fiú lesz Annababa, és így találnunk kell egy fiú nevet, azt válaszolta, hogy de ő akarja, hogy lány legyen.

Erre tényleg nem tudtam mit válaszolni.

Mondtam, hogy ez nem kérés kérdése.

De megígértem, hogy amint a baba megszületik, kibontom a pelusát és ő eldöntheti, hogy fiú-e, vagy lány.

Ebbe belenyugodott.

És akkor valami történt.

Pici fiúnk kórházból való hazatérése után ígéretemhez híven felvittem a szobánkba B kíséretében és kibontottam a pelust.

Gabó nem sírt, nem csinált semmi olyan dolgot, ami kellemetlen lehet a nagynak.

B mégis azt mondta:

"Nem tetszik nekem ez a kisbaba."

Majd sarkon fordult és elment.

Később mégis ragaszkodtak egymáshoz. B sokszor altatta a karjában, órákig tartva a siker után.

Most azt mondja, az édesanyja kislányt hord a szíve alatt. Mikor megkérdeztük honnan veszi, azt mondta, azért, mert hosszú a haja. Látja.

A szkeptikusokkal teljesen egyetértek. Biztosan belemagyarázzuk.

Könnyebb egy másmilyen gyermeket inkább különlegesnek látni.

De azért nem szóltunk nekik a babákról...

Sem arról, hogy beköltöztek, sem pedig arról, hányan vannak.

Az egész család kíváncsian várja, mikor szól.

A szivárvány pedig az én agyszüleményem.

Mert megpróbálok magyarázatot találni.

Láttam auráról készült fotót. (A férjem fotós és egyértelműen marhaságnak tartja ezeket).

De mégis.

Szivárvánnyal "rajzolják" le az ember állapotát.

Mi van, ha B látta, hogy a fiam szivárványa másmilyen?

Mi van, ha így tudta megmondani hány kiscica növekszik cseresznye pocakjában?

Mi van, ha tényleg tudja?

Mi van, ha belemagyarázzuk?

Tényleg nem tudom.

De az ember a megmagyarázhatatlant meg akarja érteni.

Ezért a hívójel, mert ezt biztosan nem bogozza ki.

Így nincs elszólás, mert nem tudhatja, kivel beszél az édesanyja.

De amúgy kerüljük is a témát.

Csak akkor beszélünk róla, ha elaludtak, vagy nincsenek a házban.

Mi vigyázunk és figyelünk.

Aztán kiderül szól-e valamit.

Mindenesetre hallottam egy olyan történetet, hogy egy nő a bankban várakozás közben unalmában elővette a táskájában rejtegetett csokit és elkezdte megenni.

Ekkor egy számára vadidegen Down-szindrómás kislány odalépett elé és megkérdezte:

„Eteted a gyerekedet?"

A nő csak a következő héten tudta meg, hogy babát vár, amikor csinált egy tesztet.

Én nem találkoztam a beültetés óta B-val.

Csak egyszer láttam, autóban ült.

De a beültetés napján igen.

Nálunk voltak, amikor hazaértünk.

Mivel nem mondtuk senkinek hova megyünk, nem tudhatta.

Amikor meglátott, megkérdezte:

„Akkor szülsz másik kisbabát?"

Azt válaszoltam, majd igen.

Nem magyarázom tovább.

Várunk.

Ha valakit elborzasztottam, bocsánat.

Nem hitében akartam megingatni senkit. Pláne, hogy én sem tudom, mit higgyek.

Mindenesetre ez az élet egy általunk nem ismert szelete.

Akkor most pocakleltárt tartok.

A beültetés előtt szomorkodtam, mert úgy tűnt, minden ismerősöm teljesítette a tervet családalapítás szempontjából és egyikük sem vállal több babát.

Amikor Angyalkám megszületett, V barátnőm még pocakos volt. Karjába vette Gabót és érezte, hogy Mma reagál.

Csúnya dolog, de irigyeltem érte.

Csodajó érzés lehet.

Aztán, ahogy közeledett Kettőspont beköltözésének ideje, a sógornőm, akit a család Nyúlnak hív bejelentette, hogy három fiú után ismét babát vár.

Decemberre.

Nagyon örültünk. Így pedig közelebb kerültem az előző jelenet átéléséhez!!!

Most viszont nem tartom az időrendet.

Az első számunkra nagyon fontos Babóca (úgy tűnik kislány) a Barátainknál fogant és fog érkezni október közepén Debrecenben.

Nagyon szorítottunk, hogy szülővé válhassanak.

Sorrendben a következő helyért holtverseny zajlik. Nyúl és I. barátnőm egy időpontra, Karácsonyra időzítették a családbővítést.

I-nek 5. gyermeke lesz az érkező.

Sem Nyúl, sem I babájának nemét nem tudjuk.

Szóval sokasodunk.

Előre kijelentem, hogy a 3., vagy 4., esetleg 5. gyermek nem "becsúszott de megtartjuk, sajnáljuk érte a szülőket" eset!

A családunkban és baráti körünkben olyan emberek vannak, akik nagy családban képzelik el az életüket!

Azok, akik szerint "ebben a világban?!?", "válság van!!!", és "hogy fogják eltartani???" gondolkodásmóddal élnek, nem is hiszem, hogy ezt meg lehet magyarázni. Sőt, talán nem is kell.

Mindenesetre egy kis gondolatébresztést szánok nekik.

Mivel egyikőnk sincs olyan helyzetben, hogy gyermekenként (még ha csak egy lenne akkor sem!!!) lakást, autót tudnánk a fenekük alá tenni.

Ilyen szinten teljesen mindegy hányan vannak.

Enni mindig fognak, ruháik lesznek, és mi is mindannyian dolgoztunk a felsőoktatás mellett. Viszont a nagy családban több szeretet fér el!

Szóval fölösleges sápítozni.

Bár, azt hiszem ez a gondolatmenet most teljesen hiábavaló volt.

Ti, akik tudtok erről a blogról, egytől-egyig olyan emberek vagytok, akik ezt jól tudjátok rólunk.

Csak annyi ismerős és idegen sápítozik, hogy tényleg bosszant.

Amikor megtudják, hogy ikreket várunk, az a reakció, hogy legalább egyszerre túlleszünk rajta.

DE MI NEM AKARUNK TÚLLENNI RAJTA! Még szeretnénk harmadik gyermeket is.

Eredetileg még 4-et is bevállaltunk volna, de a lombik azért határokat szab.

Merthogy esetünkben tényleg számít, hogy egy-egy kör kezelés elvisz-e párszázezer forintot.

De álmainkban 3-4 gyermek szerepel.

...

Abbahagytam a morcogást.

Kiegyensúlyozott, boldog kismami vagyok.

Most pedig szuggerálom magam.

No, a hívójel, merthogy ezt akartam elmesélni:

P2

Igen, ez én vagyok.

A családban P1, azaz Nyúl pocakosodott meg először és egy kismanó növekszik odabenn.

Hozzánk később költöztek a manók, és remélhetőleg ketten maradnak, így lettem P2.

Így pocakosodunk mi 2009-ben...

vagyok vagy mi...

Persze nem!

A blogol.hu-nak írtam levelet, hogy sehogy sem akar menni a vonalzó és a babafigyelő beillesztése. Szerencsére azonnal válaszoltak ééééééééééééés:

a blog tetején látható az eredmény.

Tudom, hogy korai lehet még az ikerünneplés, de egyszerűen hinni akarom, hogy minden rendben lesz és mindketten velünk maradnak.

Ha óvatosságból még nem írnám le, vagy mondanám el, akkor tulajdonképpen sosem lenne vége.

Mert mindig van miért aggódni.

Minden következő vizsgálat előtt, minden két vizsgálat között, a szülés előtt, a szüléstől, az élet hozta helyzetektől.

Na, ezt akarom elkerülni.

Ami rajtunk múlik, azt megtesszük és a dolgoknak rendben kell lenniük.

Kedden mozi!

Most mindig lesz mit várni. (Próbálom azért az időt nem siettetni, hanem kiélvezni.)

Várom az UH-t, várom a terheskönyvet, bár tudom, hogy már közel sem olyan szép már, mint 2006-ban.

Ezen kívül várom, hogy a férjemnek több ideje legyen, hogy végre saját képeket is betehessek, nem netről vadászottakat.

Képet a beültetés utánról, a kétcsíkos tesztről, és az első pocakfotót, ami még inkább csak tudat, meg mondjuk 3 cm. (Na jó, talán kicsit több...)

Szóval mégsem vagyok számítógép- vagy elektronikai zseni.

Nem baj, majd a következő generáció!!!

"az 5. hét, itt tudtuk meg, idézve a dokit, hogy "Hoppá-hoppá ketten vannak!""

egy pár adatot és képet.

 5. hét

16-22. nap között döntő változások következnek be:

• Kialakul a baba szíve.
• Parányi erecskék hálózzák be a testét.
• Az embrió egy folyadékkal telt zsákban lebeg.
• Már magzatvíz is termelődik.
• Négy kis bemélyedés jelenik meg a fején, ezekből lesz később a magzat szeme és füle.

A hüvelyi ultrahang-vizsgálattal már az 5. héten megállapítható a terhesség. A várandósság egyik legkorábban tapasztalható szubjektív jele, hogy a kismama sokkal erőteljesebben érzékeli a szagokat és ízeket.