Számítógépzseni

 2009.07.03. 23:01

vagyok vagy mi...

 

Persze nem!

A blogol.hu-nak írtam levelet, hogy sehogy sem akar menni a vonalzó és a babafigyelő beillesztése. Szerencsére azonnal válaszoltak ééééééééééééés:

a blog tetején látható az eredmény.

Tudom, hogy korai lehet még az ikerünneplés, de egyszerűen hinni akarom, hogy minden rendben lesz és mindketten velünk maradnak.

Ha óvatosságból még nem írnám le, vagy mondanám el, akkor tulajdonképpen sosem lenne vége.

Mert mindig van miért aggódni.

Minden következő vizsgálat előtt, minden két vizsgálat között, a szülés előtt, a szüléstől, az élet hozta helyzetektől.

Na, ezt akarom elkerülni.

Ami rajtunk múlik, azt megtesszük és a dolgoknak rendben kell lenniük.

Kedden mozi!

Most mindig lesz mit várni. (Próbálom azért az időt nem siettetni, hanem kiélvezni.)

Várom az UH-t, várom a terheskönyvet, bár tudom, hogy már közel sem olyan szép már, mint 2006-ban.

Ezen kívül várom, hogy a férjemnek több ideje legyen, hogy végre saját képeket is betehessek, nem netről vadászottakat.

Képet a beültetés utánról, a kétcsíkos tesztről, és az első pocakfotót, ami még inkább csak tudat, meg mondjuk 3 cm. (Na jó, talán kicsit több...)

Szóval mégsem vagyok számítógép- vagy elektronikai zseni.

Nem baj, majd a következő generáció!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr666493335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása