Hullámvasút

 2009.10.17. 23:18

Egészen olyan ingadozó a lelkiállapotom (és a fizikai is), mintha hullámvasúton ülnék.

Ez sajnos engem is fáraszt.

Délelőtt olyan gyenge voltam, mint a harmat. Két-három lépés megtétele is nehezemre esett. Szédültem és rogytam össze.

Gondolom a vérnyomásom nem érte el a bokámat megint. (A frontra fogtam, mert más magyarázatot nem találtam.)

Dél körül javult a helyzet, délután már kicsit kutatni is tudtam (téli ruhákat, amiket jól eldobozoltam annak idején, és még információkat is a dolgozathoz).

Ezután vendégségbe mentünk, itt idegesebb voltam, mint szerencsés.

Ehhez sok minden hozzájárult, ezeket most nem taglalom.

Azért igyekeztem, hogy ne lássák rajtam, hiszen szülinapozás volt.

Este jöttünk vissza, úgy fél kilenc körül, akkor még nézeteltértünk a Párommal, majd ezen túllépve ELKÉSZÜLTEK AZ ELSŐ POCAKFOTÓK!

Hogy mikor kerül ide is belőlük???

Majd kiderül. (Bocsi, de közelebbit a legjobb szándékkal sem tudok.)

Most pedig már annyira fáradt vagyok, hogy szinte nyitott szájjal gépelek a sok ásítás miatt.

IGEN, JOGOS! MEGINT KÉSŐN JÖTTEM ÍRNI, ÉS MÁR ALUDNOM KELLENE.

Megyek is...

Jó éjt!

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr686492697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása