Először is boldog vagyok a könnyektől...

Nem, nem lettem szadista. Tényleg.

De az ismerőseink megkönnyebbült tekintete és könnyei, amikor megtudják a híreket - nos, nagyon boldoggá tesznek.

Nem is gondoltam, hogy ennyien szorítanak értünk, gondolnak ránk.

Jól esik. Nagyon.

Másodszor és nem kapcsolódva az előzőekhez:

PÖTTYÖS A POCAKOM.

Alighanem allergiás vagyok a pocakolajra.

Ma este nem kenjük be, várok.

Aztán keresek másmilyet. Talán még gyártják azt a fajtát, amit Gabócával használtam.

Most nem jutottam el abba a boltba, ezért választottam másikat.

Alighanem nem kellett volna.

Majd kiderül mi van.

Más nemigen lehet, mert nem voltam semmilyen olyan közegben, ahol elkaphattam volna bármit is.

Ezt a mondatot most a saját megnyugtatásomra írtam le.

Bárányhimlős voltam már, rózsahimlős nem, de a közelemben nincs is ilyen beteg.

NO PARA!!!

Harmadik téma pedig:

A szivárványgyermek.

Ma megmondtuk neki és a tesóinak a pocakot.

Lakólétszámról nem beszéltem, csak a tényről.

A legmegdöbbentőbb az volt, hogy először a hírek hallatán összebújtak, sutyorogtak, aztán - némi noszogatásra (az anyjuk mondta nekik) - odajöttek puszit adni, és kifutottak a szobából.

Sok mindenre fel voltam készülve - belekérdezésekre például. (Ugye ő nem lesz beteg és társai...)

De semmi.

Látszott rajtuk, hogy fel kell dolgozniuk az információt. (5, 7 és 10 évesek)

B nem sokkal később mellém ült.

Nem nagyon szokta megengedni, hogy megsimogassuk, vagy puszit adjunk neki - nehéz a kapcsolat teremtés a számára.

Nekünk pedig az jelent problémát általában, hogy megmutassuk neki, hogy szeretjük ugyanúgy, mint a testvéreit.

Szóval megsimítottam.

Kérdőn rám nézett és mondtam, hogy a hátáról hiányzott egy simi.

Ekkor hozzám ért - apró simítással.

Mondtam neki, hogy a babát is megsimíthatja. Erre ő határozott mozdulattal megsimogatta. Megkérdezte, hogy örül-e neki a baba.

Mondtam, hogy biztosan.

Szóval léptünk egyet előre.

Később... sokkal később a dátumokról beszélgettünk, templomról és Angyalkánk keresztelőjéről, Tiborról, aki keresztelte, amikor hirtelen témát váltott. Azt mondta:

- "Annát ne keresztelje meg Tibor."

Visszakérdeztem. - "Kit?"

-"Annát. A következő kisbabát."

-"Miért? Anna lesz?"

-"Igen"

Hát, feladta a leckét.

Egyrészt, mert nem tudni, mi van a fejében. Most valószínűleg összehozta Gabó "átköltözését" a keresztelővel.

Megmagyaráztam, hogy a kereszteléssel nem bántotta. A keresztelés jó dolog.

Valószínűleg a következő kisbabát is ő fogja keresztelni. Ez nem baj.

Nos, jó ideje arra vártunk, hogy hátha mond valamit.

Most mondott.

Még a nagyapjának is elújságolta, hogy lányunk lesz. Fiú nem.

Ezt a postot most jól elmentem és remélhetőleg csak február végén - március elején ellenőrzöm.

Nyilván már az UH-k is informatívak lesznek, de a születésük után fog kiderülni.

Lehet, hogy:

- még aprók és nem tudja, hogy ketten vannak. - Még később mondhatja, hogy kettő.

- nem látja, csak tippel és eddig bejött neki

- mivel Gabót is Annának vártuk, ez logikus lehet. Ráadásul mondtuk, hogy a tesóját, aki anyukája pocakjában van nem hívhatjuk Annának, mert azt a nevet már mi lefoglaltuk.

Szóval magyarázat van bőven.

Kiderül.

De én hiszem, hogy KETTEN VANNAK, JÓL VANNAK.

Az, hogy fiúk, vagy lányok, esetleg egy-egy, az tényleg teljesen mindegy.

Csak azért írtam le ezt most ilyen részletesen, mert B-t már említettem és tényleg kíváncsiak voltunk, mond-e valamit a babáKra.

Még többes számot nem mondott.

Remélem fog.

Ugye tényleg ZANZA lett ez a bejegyzés???

Mindegy.

Most el is teszem magunkat holnapra.

Jó éjt!