harmadik hatványon...

Ma ünnepeltük (időrendben) Zádi, apukám és anyukám szülinapját is.

Zümi ugyebár február 28-án, apa március 1-én, és anyukám március 3-án, azaz ma ünnepli a szülinapját.

Így aztán összehoztuk a triót egyszerre.

Később tudtunk csak menni, mint megegyeztünk, mert Isti ma is dolgozott. Mire odaértünk már mindenki éhes, Zádi pedig ráadásnak fáradt is volt.

Sebaj!

Finomságokat ettünk, jókat beszélgettünk, Zümi pedig hatványozva ünneplődött, hiszen hústorta várta a húsevőt, majd desszertként is kapott egy édesebb gyertyás meglepetést.

Közben pedig az anyósom, apósom és általam készített napraforgó formájú édes, diós kelttésztás történetet is felgyertyáztuk és énekelve átadtuk.

Következménye:

Zádikám háromszor érezte ünnepeltnek magát, háromszor fújt gyertyát és mi háromszor gyönyörködhettünk a csillogó szempárban, amely egy széles mosoly fölött ragyogott.

Boldoggá tesz, ha így láthatom!

Hiába, no, szeretem vagymi...

Az ajándékok személyre szólóak, de az átadójukra is jellemzőek voltak.

Csak, hogy két példát említsek, Züm boldogan, de egyelőre esetlenül pingvinezik a gyönyörű gumicsizmájában, amihez fantasztikus esőköpeny és (kicsikém szerint a legérdekesebb) esernyő is tartozik.

El tudjátok képzelni, hogy nézett ki teljes menetfelszerelésben, a szobában masírozva???

Igen, fotóséknál nem készült kép a mai napról...

Khm.

A cipész cipője?!?!...

A másik említendő pedig a lovacska, amit ugyan kitől is kaphatott volna, ha nem a tesómtól?

Jellemző, hogy most a pacit szorongatva alszik. Úgy öleli, hogy ha lélegeznie kellene, bajban lenne...

Mire hazaértünk, a fiúk már itt voltak nálunk, így szép nap végére vidám befejezés került. 

bedarált bennünket rendesen...

Gyanús, hogy holnap sem tudok még mesélni, mert hosszú napunk lesz.

Első ránézésre kemény dió...

Sebaj! Nagyobb bajunk sose legyen! 

és csúszós dolgok.

Délelőtt ügyeket intéztünk. Ezer féle hivatalos papírt kellett kitöltenem, Istinek is fontos dolgai voltak, így elég nagy rohanásban voltunk. Legnagyobb meglepetésemre éppen időre érkeztünk meg a korcsolya találkozóra.

A legkisebb méretű kori 28-as volt, így Zádi 21-es lábán meglehetősen bohócosan mutatott. Sebaj, azért megpróbáltuk. Apja volt a hős - megint! - és ő ment vele a jégre. Tulajdonképpen az első pillanattól az utolsóig a hóna alatt fognia kellett Zümit, mert a két lábacskája egyszerre nyolcfelé szaladt... akarom mondani/írni csúúúszott.

Még az a rávezető feladat sem segített, ami úgy néz ki, hogy belekapaszkodik egy székbe, és azt tolja maga előtt...

Nem, még a szék sem tudta megállítani a lábacskákat.

Végülis csak egy kósza ötlettől vezérelt próba volt. Zádi eléggé elfáradt, szólt, hogy most már vegyük le, de amint lejöttek a jégről, azonnal vissza is akart menni.

Izgalmasnak találta - az apja dereka pedig gyilkos helyzetnek.

Majd jövőre újra megpróbáljuk... Vagy... jövő után valamikor...

Most este chaten beszélgettem a főnökömmel. Meglepődve vettem tudomásul az általa leírtakat, miszerint ha valaki közalkalmazott és a szabadsága ideje alatt munkát szeretne vállalni (mint például én most), akkor engedélyt kell kérnie a munkáltatójától.

KÖSZI!

Nem is tudtam. Még jó, hogy figyelmeztetett és nem utólag szívom a fogam.

Így aztán holnap reggel az engedélyeztetéssel leszek elfoglalva. Csak, hogy ne unatkozzak...

Ígérem, ha a szerződést aláírtam, el fogom mesélni a dolgot.

Nem is annyira babona, mint inkább medve bőre szerintem.

Még egyszer mindenkinek köszönjük a köszöntéseket! Nagyon jól estek!

És igen, lesznek képek. Majd. Valamikor... IZÉ...

zavart, de huncut várakozás...

Ez volt a szemében.

Végre megtörtént az, amiről napok óta beszéltünk. Elérkezet a szülinapja. Igazándiból nem tudta, hogyan is kell viselkednie, mit kell tennie. (Az ajándékai egy részét odaadta a többieknek bontásra a bőség zavarában... De ne szaladjunk ennyire előre...)

Délutáni alvásából ébredve azonnal az unokatesóit hívta, hiszen megbeszéltük, hogy délután ünnepelünk és ők is jönnek. Hihetetlen szerencsénkre éppen akkor (de percre pontosan akkor) érkeztek meg így teljes volt az öröm.

Tetszett neki a feldíszített szoba, az ünnepi teríték, az "ünnepelt kalap", amiből azért a többieknek is jutott, hiszen "BULIVAAAN!"...

Csirkeszárny evészetet rendeztünk. Érdekes módon Zádi jobban szerette a csontról lerágcsálni a husit, mint ha én adogattam neki (NAVAJONMIÉRT???). Öröm volt nézni, ahogy eszik.

Ezután következett a torta, aminél szebb pillanatot ritkán lát az ember. A felfedezés és meghatottság csodája látszott a szemében. A tüzijáték és a gyertyák azonnal felkeltették az érdeklődését. Szépen megvárta, amíg a tűzijáték leég, azután egyedül, felszólítás nélkül elfújta a gyertyáit, majd nekilátott a hóemberről leeszegetni a gombokat, az orrát, a sálat és egyéb dekorációs elemeket. A nagy maszatolás elmaradt, viszont jó étvággyal falatozott az édességből.

Gyömbit ivott, mert ez volt a vágya. A nagy asztalnál ült és nagyon nagyfiúsan viselkedett. Nagyon büszke voltam/vagyok rá!!!

Szinte hihetetlen egy kétévesnél, de az ajándékok közül legjobban a Bartos Erika könyveknek örült. Azonnal el is kellett olvasni neki (az egyiknek már eljutottunk a feléig első nekifutásban).

Rácsodálkozott a rajzokra, a versekre, mindent külön felfedezett.

Kapott plüss Bogyót is, amit/akit Babócának hív, pedig tudja, melyikük melyik ÁM! Ölelgette és ráfektette a verseskönyvekre, hogy ő is olvashassa.

Az pedig már csak hab a tortán (hű, de stílusos vagyok ma), hogy megkapta a kedvenc meséit is lemezen, így most aztán lehet nézni őket folyamatos kattogtatás ("nutub") nélkül is...

A három napos ünnepsorozat második napján is kimerülten, de boldogan került ágyba a kétéves...

Holnap még vár rá egy csúszkálás a gyerekekkel - korcsolyázni megyünk egy iskolás csoporttal. Na, kíváncsi leszek.

Két éves a kisfiam.

Hány bőgés szorult ma belém...

Zádi Két éves lett!

Ez most büszke, boldog, rajongással teli, fájdalmas, hiányérzet marasztaló, ölelgetős érzés...

MA döbbentem rá, miért is volt nekem annyira fontos ez a nap.

Reggel már elénekeltük a "tomtom" dalt , Zümkém pedig az előbb leugrott a székről (hátra hagyva Kisvakondot... ) és elindult a konyha felé, azzal a felkiáltással, hogy TÓTA!!! TÓTA!!!

Megbeszéltük, hogy délután ünnepelünk, amikor a fiúk is itt lesznek.

Édes prücsköm!

Már két éves!

Reggel végigpörgött a szemem előtt a születése története.

Jó volt emlékezni.

Csoda a számunkra, hogy megérkezett az életünkbe!

Minden napért hálát adok, amit együtt tölthetünk!

2 év...

Virágfürdő vs. Zádi=1:0

Úgy terveztük, hogy a születésnapját nem csak ajándékokkal, hanem valamilyen élménnyel is megünnepeljük a legénykének.

Arra jutottunk, hogy a városi fürdő élménymedencéje lesz az életkorának és az érdeklődésének megfelelő vigadalom.

Mivel bő egy órát szokott a heti úszáson a vízben tölteni, tudtuk, hogy másfél óránál több időre nemigen vihetjük be.

Majdnem este 6 óra lett, amire a medencékhez értünk, mert a tortájának az elkészítése kicsit több időt igényelt, mint terveztük.

Mindenesetre karúszókkal felszerelkezve vetettük bele magunkat a hancúrozásba.

Zádi teljesen elolvadt, amikor a gomba alakú szökőkutat, a spriccelős bohócfejet, a szivárványos csúszdát meglátta.

Azonnal mindent ki akart próbálni, hangos kacagással adta tudtunkra, hogy bizony telitalálat volt ez a program.

Bemerészkedtünk családilag a nagy élménymedencébe is, amihez zuhatagos barlang, óriáscsúszda és vízbugyogtató is tartozik.

Egyenként minden érdekességet kipróbáltunk. Az óriáscsúszdára először csak apa mert felmenni, majd én is követtem, végül Isti (csendes ellenkezésem ellenére) felvitte Zádit is. Nyilván karúszóval, hiper óvatosan csúsztak, a vízbe érkezés előtt pedig apja szinte a saját feje fölé emelte a picit, így a nyaka sem érte a vizet, nemhogy egyéb gond lett volna.

Zümikém hangosan sikoltozott, a kis lába meg úgy járt, mint a motolla.

Amit babaúszáson úgy kell könyörögnünk, hogy hajtsa magát a vízben, most úgy ment, mintha uszonyai lennének.

Alig lehetett időnként a melegvizes (34 ^oC-os) medencébe becsalogatni pihenni, melegedni.

Folyamatosan jött-ment, dolgozott, kergetőzött az apjával, csúszdázott a babamedence szivárványcsúszdáján. (Legalább 20-szor felmászott és lecsúszott.)

Amikor aztán elérkezett a búcsú ideje, nem kellett könyörögni, hogy induljunk, mert annyira elfáradt, hogy alig tudta vonszolni magát.

Leültettem egy padra, hogy megtörölhessem, átpelenkázzam és felöltöztessem, közben pedig adtam neki egy kis kekszet.

Én még ilyet nem láttam.

Két kézzel tömte a szájába a kekszet - kifáradt és megéhezett...

Már le is tettem arról, hogy én még ma vacsorát adjak neki, de elszámítottam magam.

Hazaérkezés után még kiette a fél hűtőszekrényt.

Az altatás valamilyen okból nem tartott ma sokáig.

Örülök, mert láthatóan tényleg sikerült örömet szerezni Zádinak!!!

Holnap pedig itt is van a szülinapja!!!

Még mindig nem jó a blogol órája.

Azóta is kerek egy órát téved...

Az én pici fiam elment VENDÉGSÉGBE!!!

Már délelőtt azzal "fűzte" Nyuszit, hogy szeretne velük menni, de akkor nem lehetett megoldani a dolgot. Este viszont (mivel Nyúl beugrott hozzánk) Zümikém elérkezetnek látta az időt az újabb ostromra.

Mit tehet ilyenkor a szülő?

Elképed.

Még nincs is két éves! Máris magán útjai vannak???

IGEN, bizony...

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy-két nap híján két éves legényke, aki elindult az unokatesóihoz játszani.

Nagymamája csendesen meghúzódva követte őt, hogy lássa, hogyan boldogul az ő legfiatalabb unokája.

Zádikám "természetesen" rá sem hederített, csak belevetette magát a játékba az unokatesóival.

Most nem tudom, sírjak-e vagy nevessek...

Kicsit mindkettő.

Az én babám elkezdett leválni rólunk.

A következő lépés az lesz, hogy máshol akar aludni...

HŰHA!