Tegnap éjjel négyszer ébredtem sikításra, hangos sírásra és záporozó könnyekre.

Szegénykémnek a foga lehet a bűnös. Nyűgösebb is, mint szokott lenni.

A pelus is ezt igazolja, a rengeteg nyál is, de az is nyomravezető lehet, hogy folyamatosan rág az én drágám...

Mindent megrág. Mindent a szájába vesz.

Még az apja fotós táskájának pántján lévő gumit is megcsócsálta, ameddig észre nem vettük...

De legalább kiderült a korábbi talány.

Mindenesetre álomteát ma is adtam neki, de ha éjjel megint ennyire zaklatott lesz, bizony Panadolt fogok adagolni. Az legalább 4 órára eltünteti a fájdalmait.

Hogy mitől aludt (VÉGRE) jól múlt éjszaka???

- Lehet, hogy annnyira fáradt volt (az elmúlt másfél hét miatt), hogy kellett már egy átaludt éjszaka.

- Elképzelhető, hogy a babauszi vette ki az erejét.

- Talán bejött Katakeresztanyu javaslata a citromfű teával... - Miközben ezt írom, éppen most sírt fel kétségbeesetten... Pedig ma is ivott citromfű teát (amit mi álomteának hívunk).

- De az is előfordulhat, hogy a bal alsó szemfogacska volt a kulcsa az eseményeknek, hiszen ma reggelre kidugta a csúcsát.

Lehet tanakodni - én azt teszem, de előfordulhat, hogy a megoldást nem fogom tudni kideríteni.

Csak remélni merem, hogy visszaáll a rend.

Ma kirándultunk egyet, elvittük Zümit a Desedára. Megfelelően befagyott a tó, lehetett csúszkálni rajta. Mármint lehetNE, ha nem lenne rajta több, mint tíz centi hó. Sebaj! Így is sikerült egyszer apa segítségével szándékosan, de nem díjazva csúsznia egyet, majd becsusszant egy rittberger kevéssé tervezetten, de nem zokon véve.

Egyetlen gondunk akad az időjárással csupán. A hőmérséklet.

Zádi ugyanis sosem akar bejönni, hiszen még sürgős "napátol"-ni valója van. A hideg miatt viszont nem engedhetjük korlátlan ideig a mi kis hómunkásunkat működni.

Ez bizony megfelelő hangerőn előadott sztrájkot von maga után.

Nagyobb bajunk sose legyen! Nemigaz?

amióta leesett a hó, Zádi nemigen alszik éjszakánként.

Felébred és haragszik a takarójára (ez amúgy is általános, de a hálózsákot sem viseli már el...), aztán fázik. Ölelést kér, útban vagyunk neki (az ölelésbe beleroskadt szülő elszunnyad az ő térfelén...), majd a kezét kell fognunk, aztán újra melege van. Keresi a tejcsit, aztán vegyük el tőle. Kéri a párnáját, nem azt, a másikat, aztán kitalálja, hogy úgy szeretne aludni, hogy a mi fejünket használja párnának...

Szóval elmebaj.

Mostanra beosztottuk, ki alhat tovább egy kicsit, hogy ne zombisodjunk el végképp...

Keresztanya javaslatára Isti ma beszerzett egy adag citromfű teát.

BRRR!

Nos, az ízével semmi baj nincs... ha valaki tehénnek érzi magát...

Merthogy éppen olyan ízű, mint a friss fű... Igen, legelés közben... Nem, nem próbáltam még... Mármint a legelést... De nagyjából ilyesmi érzés lehet...

Sebaj, megfelelően ízesítve (menzatea módjára elnyomva az eredeti aromákat) le lehet nyelni.

Ma este kipróbáltuk.

Zádinak azt mondtam, hogy ez gyógytea, mert álomtea van benne. Hihetetlen lelkesedéssel adózott a dolognak.

Most lesek, mi lesz az eredmény.

Drukkoljatok!

Mekkora boldogság lenne végre aludni egy éjszaka!!!

Zádi körül ebben a pillanatban 4 óriás mackó, két kutya, egy cica és egy méhecske van. Remélem ez a hadsereg elbánik bármivel, ami az útjába akad...

(A mai nap lényegi történését nem szabad leírnom, mert egyrészt folyamat része, másrészt még nem publikus, harmadrészt nem lenne praktikus. Szóval ma inkább maci. ...De azt hiszem, kölcsönveszem Gabó fehér medvéjét, ami a polcomon rejtőzik azóta is, mert mostanában nekem is elkél a segítség...)

kicsit másképp...

Zádival ma lefekvéskor a következő párbeszéd zajlott le:

- Péz

- Mi van a pénzzel, kicsim?

- Ad! Anya!

- Kinek adjak pénzt Kisfiam?

- Néninek! Száz!

- Adjak egy néninek száz forintot? De milyen néninek?

- Pilos.

Ezzel a kérdés eldőlt.

Ugyan a dolog végében nem vagyok teljesen biztos, mert ha mond valamit és visszakérdezünk, hogy milyen, akkor mindig azt mondja, piros...

- Dávid...

- Milyen Dávid?

- Pilos.

Vagy:

- Sanyi.

- Milyen Sanyi?

- Pilos.

Esetleg (egy zöld LEGOt mutatok neki):

-Ez milyen színű Zádi?

- Pilos.

Szóval minden pilos.

De hogy ezt a pénz dolgot most honnan szedte?

Mindenesetre figyelni fogok.

Hiszem, hogy a gyermekek szájából az igazság szól - főleg, amíg hátsó szándék nem költözik a gondolatok mögé, ami még odébb lenne szerintem.

Így aztán megkeresem, melyik "pilos" néninek kell száz pénzt adnom.

...

JA!

És tudja, hogy a tehén adja a tejet (ami azért is nagy csoda, mert úgy tudtam leszoktatni a szopiról, hogy minden este elújságoltam, hogy Nyuszi hozta a tejcsit neki... khm...).

A tyúk tojja a tojást, a malac (esetenként "diszó") adja a "kóbászt", "szanonnát", sonkát és a BŐRT! (Amikor az apja szalonnát eszik, bizony lopkod magának egy kis szalonnabőrt. Számára ez most a legfinomabb falat... --- Székelyrágó...)

Ezeket az ismereteket oda-vissza szépen elmondja. Ha azt kérdezem, melyik állat ad tejet, akkor is jót válaszol, ha pedig azt kérdezem, mit ad nekünk a tehén, akkor is tudja.

Tudja, de néha, huncut mosollyal az arcán szándékosan butaságot mond.

A tehén bizony ilyenkor vizet ad, a malac pedig tojást.

Mindenesetre a szalonnával és a BŐRrel nem viccelődik.

Mindennek van határa ugyanis...

a béka éppen csak annyira emeli fel a hátsóját, hogy megláthassuk, hosszútávon bizony továbbra is csak alulról tekinthetünk fel rá.

Miért tagadjam, csüggedt vagyok.

Nem, nem fogok politizálni.

Nem, nem fogok panaszkodni - erről biztosan nem.

Van egy gyönyörű, egészséges, eleven, értelmes és kedves gyermekem, akit imádok.

Egy férjem, akiért minden nap hálát adok.

Ennyinek is elégnek kellene lennie.

Tudom.

De vajon a hentesnek is elég-e, ha büszkélkedek a családommal???

Na, eddig nem is akartam elmenni.

Maradjunk is ennyiben, amíg JUSZTIS-ig nem jutok. 

Tegnap nem működött a blogol.

Csak remélni mertem, hogy nem omlik össze menthetetlenül.

Istennek hála, most rendben van és még az írások is megmaradtak.

Sajnálom, hogy az előző bejegyzés nem készülhetett el, mert Zádi élete első "szánkózását" (bobozását) szerettem volna még frissen megörökíteni.

Végül annyira felbosszantott, hogy nem tudok bejutni a blogra, hogy hagytam a csudába...

De a lényeg: Zádi élvezte a csúszást. Végig kiabált, hogy "VIGYÁAT! VIGYÁZAT!", majd amikor leértünk, azt mondta "KIABÁLTAM!", végül azt, hogy "MÉGEGYSZER!"

Szóval nagyon jól éreztük magunkat.

Csúszott apával és velem is.

Lapátolta a havat veszett módon, hógolyózni akart.

Nagyon szereti a telet.

Sokkal nehezebb boldogulni vele, mert állandóan kint lenne, de a hideg miatt ezt azért mégsem lehet.

Egyre ügyesebben próbálgat egyedül enni (ennek még sokszor csúnya - legalábbis meglehetősen maszatos a végeredménye).

Amikor valami ügyeset tesz, azonnal mondogatja, hogy "DADUS", mert el kell majd mesélnem a bölcsődei dajkának, mennyire ügyes is az én nagy fiam...

Ez az egész úgy kezdődött, hogy elkezdtem mondogatni neki, hogy aki ilyen ügyes, az nemsokára mehet majd a bölcsődébe a babákhoz...

Szeretném, ha a lehető legzökkenőmentesebben alakulna majd a beszoktatás, amikor eljön az ideje.

Úgy logikáztam, hogy nagyobb kedve lesz hozzá, ha már előre felkeltem az érdeklődését és lebegtetem előtte a dolgot, mintegy jutalomként...

Egyelőre úgy néz ki, beválik.

Mindenesetre a DADUS nálunk valami csodalényként leledzik, akinek a varázskulcs a kezében van a babák birodalmához...

Babák, babák... Zádi nagyon élvezi a gyerektársaságot...