Ma a délelőtti "nagy dobás" után, délután is kaptunk egy "csomagot".

Zádi éppen az apjával kirándult egyet. Engem szerencsére kihagytak belőle. Izgatott nyálkahártyám nemigen bírja a pollenterhelést mostanában...

De nem is ez a lényeg. Az ilyen kirándulások alkalmával Zádi az apja nyakában utazik a legtöbbször.

Most is így történt. Az apja arra lett figyelmes, hogy Züm nagyokat nyög...

Levette a nyakából és megkérdezte, hogy ha kakilnia kell, miért a nyakában teszi.

Erre Zádi teljes elképedéssel az arcán visszakérdezett, hogy:

- Hol nyomjak, apa? Itt? - Ezzel a kukoricaföld felé mutatott...

Igen, gyanús, hogy Zádikánk már régen szobatisztaságra érett, csak a hajlandósága nincs meg hozzá.

Meghozzuk.

bontás (Zádi cserépkályhából kiszed...), újrarakás (Záditól kalapács/véső elvesz, agyagból kimos...)- egy héttel a megbeszélt/tervezett előtt, festés (Zádi festékből kimosdat), pakolás, (Zádi létráról leszed...)

Van mit csinálni... 

Ez a mondat a húsboltban hangzott el Zádi szájából...

Épen egy szelet sonkát majszolt és teljes elégedettséggel az arcán biztosította az ott dolgozókat, hogy látják még...

De rendes gyerek!

Igen, még küzdünk a szobatisztasággal.

Nem, nem szól... Csak utólag, de azt sem mindig...

Sokszor megkérdezzük, jutalmazzuk, örülünk, körberajongjuk... stb.

Nemigen haladunk.

Nos, lehet, hogy megvan az oka a dolognak.

Azt ugyebár már sokszor elmondtuk neki, hogy amíg van pelusa, addig nem mehet oviba... Ahova ugyebár már nagyon vágyakozott.

Na, ja.

Most közölte, hogy neki kell a pelus, ő nem pisil a wc-be, mert amíg pelenkája van, addig nem megy óvodába. Ő bizony itthon marad.

Akkor kezdtem kecsegtetni az óvoda mindenféle előnyével... Köszi.

Nincs még 2,5 éves, de már spekulál...

Zádi névnapja érkezett ma el.

Már reggel felköszöntöttük. Szerencsére nagyon örült az ajándékának - végre sikerült hozatnunk neki egy babalaptopot. A színeket (nem kell megmosolyogni az aggódó anyát ÁM), a formákat, a számokat tanítja és ráadásnak angolul is egy kicsit (Zádi este már nagy boldogan ismételgette, hogy BYE-BYE).

Valahogy sehol nem kaptam eddig ilyet, pedig már nagyon kerestem sokkal korábban is. De végre megvan és boldog is tőle a fiatalember.

Ezután elvittük apát dolgozni, csináltunk kettesben egy kis névnapi kiruccanást titokhelyre, aztán elmentünk a szüleimhez, akik szintén megköszöntötték.

Délután még itthon névnapoztunk, aztán Istivel "randiztunk" egyet. (Bizooony! Még virágot is kaptam ÁM!) ... Több, mint 5 év után elmentünk moziba. (Legutóbb Gabópocakkal voltunk moziban, még az Egy bolond százat csinál című filmen ORKÁNKABÁÁÁT...)

Azóta mindig volt jobb ötletünk az időnk és a pénzünk elköltésére...

Sebaj, erre most nagyon rákészültünk. A nagyszülők nagyon rendesek voltak, mert elengedtek bennünket, vigyáztak Zümikére. A délutáni matinéra mentünk, hogy az esti alvását ne zavarjuk (a színházi évadzáró óta nem alszik a nagyszüleivel, csak velünk...).

Na? Mit néz meg két szerelmes a harmadik házassági évfordulójukon? (Igen, az áldást ezen a napon kaptuk meg a házasságunkra 2009-ben...)

Freud nagyon boldogan elemezgetne bennünket...

Megnéztük a Jégkorszak 4-et.

Jól esett.

Könnyed, kedves, gyerekekkel teli (elképzeltük, hogy Zádi mennyire fogja élvezni majd, ha elég idős lesz hozzá, hogy moziba vigyük).

Az én első moziélményem még a régi rendszer szerint működő Vörös csillag (később Szivárvány) mozihoz kötődik, ahol a Hófehérkét néztük meg. Pattogatott kukoricát vettünk az épület előtt álló bódéból, aminek zseniális illata hozzá kapcsolódik az emlékhez.

Csajos nap volt, anyukánk vitt el bennünket (a tesómat és engem).

Szépek is az ilyen élmények.

Várom, hogy Züm is belenőjön.

Olyan jó, amikor az ember lelkileg feltöltődve zár egy ilyen szép napot. Együtt vagyunk, egyek vagyunk. Jónekünknagyonésmostérezzükis.

Nem, nem az olimpián...

Nálunk, itthon. Zádié a pont...

Nem elemzem, nem gondolok bele, ma még nem. Semmiképpen.

Csak leírom.

"Nem akajok temetőbe menni. Soha nem akajok."

-"Jól van, Kicsim, nem kell velünk jönnöd, ha nem akarsz."

- "Kiabálnak gyejekek."

- "Milyen gyerekek, Szívem?"

- "Föld."

.

.

.

Semmi, de semmi ilyesmiről nem volt szó, még közöttünk sem.

A temetőbe vasárnap mentünk, elkísértük Kata keresztanyát és Józsi keresztapát Gabóhoz. Zádi már várta nagyon. Akart menni.

Még soha, semmi negatív érzése nem volt (legalábbis nem tudtunk róla).

Gabó ugyan most este szóba került, mert a családi karabinert nézegette. Végigmondtuk, hogy melyik karabiner kit jelent. Ennyi.

Ma nem elemzek. Majd... Holnap... Talán...

Ma KO. 

még mielőtt bárki is rosszra gondolna.

Egy érzés volt, ami elragadott... Egyre többször fordul elő.

Általában viszont nem a munkahelyemen történik. Most mégis.

Az előző két pocakosság idején el sem tudtam volna képzelni, hogy amíg egyek vagyunk a babával, addig dolgozzak, mert nem akartam kitenni őket azoknak a körülményeknek, amik akkor adottak voltak.

Ez mostanra megváltozott.

Tudom, hogy a kismami állapot nem betegség, mégis mindkét esetben végül az orvosok javasolták, hogy maradjak otthon a hátsómon. (Túl-túl-túl sok hányás, túl sok fogyás... az azért nem túl biztonságos dolog... Ráadásul Zádi pöttypárjának búcsúzása is intő jel volt...)

Most azt szeretném MAJD, hogy minden természetesen menjen!

Lendületesen, pocakosan, jókedvűen, kiteljesedve, boldogan.

Nem félve, nem idegeskedve. Igen, ebbe a munka is belefér. Nem feledve a növekvő kis életet, hanem megadva neki is a mindennapok ritmusát.

Nagyon előre szaladtam, tudom.

Még nem esedékes dolgok ezek.

Csak megfogalmazott vágyak.

De, ha a Jóisten megsegít minket, el fog jönni az az idő, amikor már nem csak vágyak lesznek.

ÁMEN!

még majd egy babát. Tesóbabát Zádinak... Nekünk.

Szeretnék egy nyugodt, kiegyensúlyozott pocakosságot, amikor elhiszem, hogy minden rendben mehet...

Szeretnék dolgozni közben, mert szeretem a munkámat.

Elképzelem, amint ketten jövünk fel a lépcsőkön, lapulóval a pocakomban köszönök a munkatársaimnak, szívom az orromba a színház szagát és ő már akkor megtanulja szeretni ezt a helyet.

Zádi is menthetetlenül megkötötte már a lélekmadzagját az épülettel.

Szeretnék tervezni, szeretném várni.

Még nincs itt az ideje, tudom.

Sok minden hátravan még addig...

Egészségileg, egyébileg.

De a lelkem már szeretné...