Nem, nem az olimpián...

Nálunk, itthon. Zádié a pont...

Nem elemzem, nem gondolok bele, ma még nem. Semmiképpen.

Csak leírom.

"Nem akajok temetőbe menni. Soha nem akajok."

-"Jól van, Kicsim, nem kell velünk jönnöd, ha nem akarsz."

- "Kiabálnak gyejekek."

- "Milyen gyerekek, Szívem?"

- "Föld."

.

.

.

Semmi, de semmi ilyesmiről nem volt szó, még közöttünk sem.

A temetőbe vasárnap mentünk, elkísértük Kata keresztanyát és Józsi keresztapát Gabóhoz. Zádi már várta nagyon. Akart menni.

Még soha, semmi negatív érzése nem volt (legalábbis nem tudtunk róla).

Gabó ugyan most este szóba került, mert a családi karabinert nézegette. Végigmondtuk, hogy melyik karabiner kit jelent. Ennyi.

Ma nem elemzek. Majd... Holnap... Talán...

Ma KO.