még mielőtt bárki is rosszra gondolna.

Egy érzés volt, ami elragadott... Egyre többször fordul elő.

Általában viszont nem a munkahelyemen történik. Most mégis.

Az előző két pocakosság idején el sem tudtam volna képzelni, hogy amíg egyek vagyunk a babával, addig dolgozzak, mert nem akartam kitenni őket azoknak a körülményeknek, amik akkor adottak voltak.

Ez mostanra megváltozott.

Tudom, hogy a kismami állapot nem betegség, mégis mindkét esetben végül az orvosok javasolták, hogy maradjak otthon a hátsómon. (Túl-túl-túl sok hányás, túl sok fogyás... az azért nem túl biztonságos dolog... Ráadásul Zádi pöttypárjának búcsúzása is intő jel volt...)

Most azt szeretném MAJD, hogy minden természetesen menjen!

Lendületesen, pocakosan, jókedvűen, kiteljesedve, boldogan.

Nem félve, nem idegeskedve. Igen, ebbe a munka is belefér. Nem feledve a növekvő kis életet, hanem megadva neki is a mindennapok ritmusát.

Nagyon előre szaladtam, tudom.

Még nem esedékes dolgok ezek.

Csak megfogalmazott vágyak.

De, ha a Jóisten megsegít minket, el fog jönni az az idő, amikor már nem csak vágyak lesznek.

ÁMEN!