Igen, ez a dalocska nyert, vers formátumban.

"Cifla palota

zöld ... ablaka

Gyeje ki tubajózsa

Váj ... vijola

...

Kicsi vagyokén

megnövök én

esztendője kettője

NAGY LEGÉNY leszek én!!!"

Tegnap még csak a második versszakot tudta elmondani, saját kedvtelésből, egyszer minden külső motiválás nélkül elkezdve, a legnagyobb megdöbbenésünkre.

Ma már két versszaknak örülhetünk.

Nagy boldogan mondja el mindenkinek, ha megkérjük rá. Örül a sikernek, mosolyog és megtapsoltatja magát.

Felhívtuk telefonon Éva mamát és neki is elmondta - olyan büszke volt közben az arca, hogy öröm volt látni.

Eddig mondtuk, mondtuk neki a verseket, énekeltük a hihetetlen mennyiségű dalocskát. Hallgatta, ha abbahagytam, egy-egy szóval "segített", hogy folytassam. Ezzel mutatta, hogy az egészet tudja kívülről (így van ez az Arany Lacinak című verssel is), de önállóan nem mondott verset.

Most, egyszerre, mint aki biztos lett a tudásában, elkezdte és mondja, mondja, mondja.

Evés közben, öltözéskor, telefonáláskor, lefekvéskor, mindig-mindig!!!

Drága babám, eddig szivacsként gyűjtötte az információkat, most pedig megosztja!

BÜSZKEBÜSZKEBÜSZKE!!!

Akinek van idegrendszere hozzá, elképzelheti, amint a házban (emlékeztetőül írom, hogy 5 aktív unoka van a családban) eddig összegyűlt gyermekruha mennyiséget a nappaliban landoltattam válogatás céljából...

Khm...

Először is kiemeltem azokat, amik (akár koruk jogán, akár leharcoltságuk szintje miatt) elbocsátatnak.

Ezután kihalásztam Zádit a dobozok valamelyikéből, ahol fejjel előre landolt.

Méret szerint osztályoztam őket. - Mármint a ruhákat.

Majd kihalásztam Zádit a dobozok valamelyikéből, ahol fejjel előre landolt.

Dobozokba (nem, sajnos még mindig nem elég nagy dobozokba) gyömöszöltem a méret szerint összekészített ruhákat.

Aztán kihalásztam Zádit a dobozok valamelyikéből, ahol fejjel előre landolt. Valóban, minden dobozba legalább egyszer fejest ugrott. - Sok doboz volt előkészítve. Sok. Kevés használhat maradt. Merthiábaminden...

A cél az volt, hogy ne 83 zacskóban és dobozban várják a kis ruhák, hogy elfelejtsem őket, majd amikor Zádi kinőtte, akkor bukkanjak rájuk. Mellesleg helytakarékossági szándék is volt a dologban.

Vicces elfoglaltság. Még jó, hogy Züm segített. Nem is tudom, hogy boldogultam volna nélküle.

Kipurcantam.

Nagyon jó volt, de elég is.

A gyerekek nagyon jól bírták, de nem gyaloggalopp az ilyen.

Tanulok-tanulok.

Nekem a színházban még "minden vicc új"...

Tanulom-tanulom...

Kardiológia - alig 3 hónappal a panaszok után...

Ma megvizsgáltak, egy kis billentyűlazaságon kívül nem találtak semmit. 100%, hogy a pajzsmirigyem miatt adódott a szívritmuszavar.

Szóval megnyugodhatok, nincs gond.

Még egy naaagy dolog:

MEGÉRKEZETT A SUSZTER MANÓI!

Már el is olvastuk Zádival, aki hihetetlenül élvezte a dolgot.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve este, amikor Isti hazaért, elindultunk a Desedára, hogy Zádi pancsizhasson egyet. Végre elmúlt a kánikula, végre levegőt is lehetett venni.

Reggel fürödtek egy nagyot Kingivel együtt a házi babamedencében, azt is nagyon élvezték, de 11h előtt betereltük őket, hogy a legnagyobb melegben és sugárzásban inkább idebent hűsöljenek.

De ez az esti kiruccanás nagyon is kedvére való volt a fiatalembernek. Csak annyit lehetett hallani:

"Fürödünk még!"..."Mééég belemegyünk!"

Még szerencse, hogy az apja rozmár, ha már ő ilyen vízinyúl...

Mindenesetre a pasikat akkor láttam, amikor kijöttek a lángosért.

Az én fiam, aki a sajtot, mint valami gusztustalan tényezőt mindig félresöpri, és két ujjal csipegeti le mindenről, nos, Zádi hörcsög fejjel tolta befelé a fokhagymás-tejfölös (ja, a tejfölt is likvidálja mindenből, mindenről) - sajtos lángost.

Ez ám a nyár kéremszépen!!!

Bementünk a színházba. El kellett intéznem pár dolgot, Züm velem volt.

Amúgy is megígértem már neki, hogy bejöhet velem valamikor, hát most jött el az ideje.

Amikor kiszálltunk az autóból, felragyogott az arca és közölte velem:

"Szíííház! Szeretek...itt...lenni!" (Minden szó után meggondolta a mondanivalóját.)

Sétáltunk tovább (hosszú a parkoló), amikor egyszerre megszólalt: "Ééén építettem...szíííházat!" Felnézett a tetejére, majd nyelt egyet és még hozzátette: "Létráról."

Nagyokat vigyorogtam, megdicsértem a tehetségét. Odabent mindenkinek szépen köszönt, azt hittem már elfelejtette, milyen "munkát is végzett" az épülettel, amikor lépcsőznünk kellett. Természetesen ő "ededül" lépkedett fölfelé, csak a kezemet fogta, amikor folytatta a megkezdett történetét: "Nehezen megyek. Rosszul építettem..." - De legalább van önkritikája.

A lányoknál a gazdasági hivatalban mindent megfelelően összepecsételt, majd amikor elvégeztük a "golgunkat" elköszöntünk és hazajöttünk.

Mik ki nem derülnek itt még???

Nagyapa felfújta... Zádi körbejárta... Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy emlékszik rá!!! (Hiszen már két nyarat is ebben törtött...)

"Ebben lefürödök!" ... "Fürödök ebben jó?"

És lefürödött... 

Nagyon élvezte.

Csak így lehetett kibírni a kánikulát.

És ez még csak a kezdet... Mármint kánikula fronton.