"Angol bálás"

 2012.06.23. 23:41

Akinek van idegrendszere hozzá, elképzelheti, amint a házban (emlékeztetőül írom, hogy 5 aktív unoka van a családban) eddig összegyűlt gyermekruha mennyiséget a nappaliban landoltattam válogatás céljából...

Khm...

Először is kiemeltem azokat, amik (akár koruk jogán, akár leharcoltságuk szintje miatt) elbocsátatnak.

Ezután kihalásztam Zádit a dobozok valamelyikéből, ahol fejjel előre landolt.

Méret szerint osztályoztam őket. - Mármint a ruhákat.

Majd kihalásztam Zádit a dobozok valamelyikéből, ahol fejjel előre landolt.

Dobozokba (nem, sajnos még mindig nem elég nagy dobozokba) gyömöszöltem a méret szerint összekészített ruhákat.

Aztán kihalásztam Zádit a dobozok valamelyikéből, ahol fejjel előre landolt. Valóban, minden dobozba legalább egyszer fejest ugrott. - Sok doboz volt előkészítve. Sok. Kevés használhat maradt. Merthiábaminden...

A cél az volt, hogy ne 83 zacskóban és dobozban várják a kis ruhák, hogy elfelejtsem őket, majd amikor Zádi kinőtte, akkor bukkanjak rájuk. Mellesleg helytakarékossági szándék is volt a dologban.

Vicces elfoglaltság. Még jó, hogy Züm segített. Nem is tudom, hogy boldogultam volna nélküle.

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr486488101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emmamam 2012.06.24. 16:08:03

:D Jót mosolyogtam az élménybeszámolódon, és majdnem kedvet kaptam én is a szobányi babaruha kiválogatására... :) Úgy vagyok, mint te, minden egyes ruhácskát "meggyászolok". :/
süti beállítások módosítása