Amennyiben szegény Zádikám csak ma tudta megkapni az egyik húsvéti ajándékát.

Nagy szerencsével töredék áron hozzájutottunk az egyik barkács áruház utolsó, fából készült homokozójához. Vettünk hozzá alapozó festéket, lazúrt, nagyapa kiégette belőle a gyantát, lecsiszolta, lefestette, összeállította, az apa hozta szögekkel/csavarokkal megerősítette (el sem merem képzelni, hogy ha eredeti áron vettük volna, mennyi lenne a vége… Azt hiszem több tízezres kellett volna, mint így...)

Így aztán a nagyszülőkkel (szüleimmel közös befektetés volt, apósom és anyósom tevékeny részvételével készült el) együtt vártuk, hogy mi lesz a hatás.

MA végre minden elkészült, az időjárás is haladékot adott nekünk, még nem esett az eső kora délután…

Elkezdtük előkészíteni a terepet, Zádi figyelt és nem értette…

A helyére került a homokozó keret – földet akart bele lapátolni.

Apa beletette a zsáknyi homokot. (Ekkor kérdeztem rá Zümire, hogy szerinte mit csinál az apja. A válasz az volt: „Zsákol.” Végülis…)

Amikor viszont meglátta a homokot, felkiáltott: „HOMOKOZÓÓÓM!!!”

Attól kezdve nem lehetett kicsalogatni onnan. Bevitte az összes szerszámát, lapátolt, gereblyézett, vödröt töltött és időnkét felkiáltott: „ÖRÜLÉS!”

Édes babám, nagyon boldog. Végre lett saját homokozója, ahol kedvére lapátolhat. Van fedele, így a macskák nem tudják bepiszkítani – végre én is biztonságosnak érzem.

Mostantól Zádikám alighanem végleg kiköltözik a kertbe.