"Keenekem..."
Egyre többször, egyre több mindent kívánva mondja ezt Zádikám.
Igen-igen nyiladozik az értelme, az akarata...
A mai kegyelemdöfés az ő ebédjén túl, az enyémen meglehetősen innen esett meg.
Ült az etetőszékében...
Bocsánat, az undorodósok most lépjenek másik oldalra...
Szóval túrta az orrát teljesen átszellemülten. Rászóltam, mint már kismilliószor, hogy legyen kedves befejezni a tevékenységét...
Erre Ő csak annyit mondott:
"Keenekem... Fikusz..."
ÁÁÁ
Na, most erre mit lehet válaszolni???
A nagyszülők majdnem bálnává alakultak leves falatozás közben, mert kicsi híja volt, hogy nem az orrukon távozott a kanálnyi leves...
Én erős köhögésbe kezdtem, hogy ne röhögjek fel, mert akkor azt bátorításnak venné...
Köszi...