"Gyí, te lovam, Debrecenbe!
Mit veszünk a vásárban?
Cérnát-bérnát nagymamának,
édességet Zádikának!
Gyí, te, gyí, te, gyí, te ló!"
...
Nagyapától tanulta ezt a mondókát. Ilyenkor a lábfejére ül és apósom ott "lovagoltatja".
Egymás után végig veszik a családtagokat, és nagyapa megkérdezi tőle, kinek mit vegyenek.
A lista a következő:
- nagymamának - cérnát
- nagyapának - husit
- apának - sonkát (ez nagy szó, mert valójában ő maga, Zádi a sonkamániás... nem hiába, no, imádja az apját)
- anyának... khm... 
... telefont...
Azt hiszem, ezt nem kommentálom...
...
Azt viszont igen, hogy Zümikém ma a délutáni alvása előtt előkapta a játék telefonját és "telefonálgatott".
Felhívta az apját, és a munkájáról kérdezgette (itt kiderült, hogy emlékszik az apja főnökének és a munkatársának a nevére), majd közölte, hogy ő "édesmamát" hívja.
Visszakérdeztem, hogy melyik mamája az "édesmama". A válasza az volt, hogy DÉDI!!!
Ő a mi édesmamánk...
