Nemes elhatározás, hogy amikor a gyerek eszik, üljön a székében (Zádi esetében szigorúan bekötve, nehogy tornázzon is közben). Akkor kelhet fel, amikor befejezte. Így terveztük elkerülni, hogy rohangálás közben egy-egy falatért rimánkodjunk.

Ez volt a terv.

Nagyjából-egészében sikerült is a rendszert bevezetni... HEHE...

De Zádikámat nem ejtették/ejtettük a fejére.

Ma délben (az evés végén) még kapott egy csontot a levesből, hogy rágicsálhassa. - Ezt nagyon szereti. (tudjuk! Székely gyerek nem csokit nasizik, hanem csontot rág...)

Egy idő után lassan unni kezdte magát ülés közben. Közölte, hogy ő bizony kiszáll.

Hm.

Megkérdeztem, hogy kéri-e még a csontot, mert akkor maradnia kell.

NEM!!! - Volt a válasz. Le is tette a kezéből. Megköszönte az ebédet, leszállt a székből....

Amint leért a földre a lába, már nyúlt is fel a kis kezével az asztalra, hogy a csontot vigye magával...

NEMHÜLYE... Mint azt már oly' sokszor megállapítottuk...