megérzi, milyen érzés félig süketen tölteni egy fél napot, elkezdi értékelni a hallását...

Azt hiszem túl régen volt már, amikor belegondoltam, mennyire szerencsés vagyok, hogy mindenem funkcionál...

Ugyan ezt az élményt nem szeretném egyhamar újra átélni, mégis tudom, hogy fontos tapasztalat volt.

Az ügyeleten majd' egy órán át vártam, hogy egy nagyon kedves dokibácsi elmondja, hogy ott, azok között a felszerelések között a legjobb indulattal sem tehet értem semmit... Ezután indulhattam a kórházba a fül-orr-gégészetre. Elképesztő szerencsémre a doktornő (akkor indult volna haza sokadszorra a délelőtt folyamán, de megint csak az öltözőig jutott) még éppen bent volt és azonnal a segítségemre sietett. Ő is kedves volt (kezdek elbizonytalanodni, hol is vagyok, mert ennyi normális egészségügyist egy kupacban régen tapasztaltam ) tényleg alaposan megvizsgált és kezelt is. Még pár napba beletelik, amíg a helyzet teljesen optimalizálódik, de legalább már hallok, ami nem utolsó szempont. Kicsit fájdogál, de ez már elmegy.

Zádikám nagyszülőzött egész délelőtt, amíg apa ügyeket intézett és engem gardírozott a gyógyulás felé.

Szokja-szokja (fenéket sosem volt egy csepp gond sem, ha nagyszülőzött nélkülünk) a helyzetet, ami jó, mert úgy néz ki, hogy csütörtöktől mindketten dolgozunk az apjával. De erről többet majd akkor.