Már tudtam, hogy elindultál hozzánk.

Apával együtt a kórházban voltunk és nagyon izgatottan vártunk.

A doktor bácsink még nem érkezett be a szülészetre, de már szóltak, hogy jönni fog.

El sem mertem képzelni, hogy egy év múlva egy ügyes, okos, cserfes, huncut, akaratos, céltudatos, mosolygós, kacagós, ölelős, puszilós és puszilni való babánk lesz.

Minden képzeletet felül múlt a csoda, amit nekünk ad a létezésed.

Mindent, amitől valaha féltünk (leginkább én rettegtem) pontról pontra kipipáltad, hogy megy ez, ne aggódjunk.

Eszel, mozogsz, kommunikálsz velünk.

Bármit is tennél, mi ugyanúgy imádnánk, de hogy megmutatod nekünk a csodát, csak hálálkodhatunk és boldogan ölelünk Téged!

Köszönjük, hogy minket választottál!

Egy olyan hang szólalt meg a telefon másik oldalán, amit évek óta nem hallottam.

Már több, mint 2 és fél éve...

Debrecenben, amikor Gabóval voltunk a kórházban, a mellette lévő ágyon egy nagyon beteg nagyfiú feküdt. Akkor nem hittek benne, hogy valaha hazakerül...

Ő hazament. Azóta másfél éve megint, és most újra az Intenzív Osztályon van.

Gabó búcsúja után felhívtam az anyukáját, hogy elmondjam neki. Velünk érzett, de úgy tűnt, bántottam a történetünk végével. Valahogy előre vetítettem az ő jövőjüket is.

Nem hívtam fel többé.

Sok idő eltelt, most ő hívott fel.

Küzdenek. Telik az idő.

Már nem "csak" egy egészséges pici lányka anyukája a fia mellett, hanem kettőé. Zádinál fiatalabb a picikéje.

Ennek nagyon örültem.

Dermesztő, hogy hány világ fér egy ember életébe...

Neki ott van a fia, akihez hetek óta jár a kórházba. Küzdeni, támaszt adni neki. Óvodában a nagyobb, otthon várja a kisebb lánya.

Anya, feleség, munkatárs.

Világok, ahol mindenképpen számítanak rá.

Világok.

Az egyik világban pedig találkoztunk.

Azóta számunkra is újabb terek nyíltak. Zádi nyitotta ki nekünk.

Ezzel a telefonbeszélgetéssel pedig össze (vissza) kapcsolódtunk kicsit.

Abba, a fájdalmas, küzdelmes létezésbe, aminek a vége...

De van értelme.

Mindennek van értelme.

Még akkoris, ha az, hogy mi, nem mindig egyértelmű.

Valamiért fontosnak tartotta, hogy felhívjon.

Talán tudtam segíteni.

Talán nem is nekem kellett segítenem, hanem neki kellett segítenie nekem...

Talán meglátom a gondok értelmét.

Az a világ...

Sosem szűnik meg számunkra, nem felejtjük el, nem zárjuk le, csak megtanulunk élni vele.

Furcsa, hogy éppen ma.

Ma, amikor újra kórházban jártam valakinél.

Ma, amikor újra megéreztem a kórházban azt a szagot. Amit semmivel nem lehet összetéveszteni.

A betegség, a fájdalom szagát...

Ezt az utolsó gondolatot most talán nem kellett volna...

Nem, nem az én babám és nem, nem az én férjem.

De azért tetszik a kép...

Ha tetszik, ha nem, bizony tükröt tart elénk porontyunk - ha nem is a szó szoros értelmében.

Kicsikém ma megfigyelte, ahogy nagyapja felveszi a nagy (mármint Zádihoz képest nagy) fekete kötött sapkáját és kimegy a szobából.

Nyilván elraktározta magában a látottakat és amint lehetősége nyílt rá, le is utánozta.

Megkaparintotta az áhított sapkát és felcibálta a fejére (igen, kicsit valóban "szorította" a fejét...) és elindult kifelé...

Hogy melyik volt előbb, a sapka, vagy az igény a szabadulásra??? Nem tudom.

Tény, hogy lassan "kinövi" a nappalit. Fel akarja fedezni a ház azon részeit, ahová magától egyelőre nem bejáratos...

A folyosót pl. nem fűtjük, így nagy a hőmérséklet különbség, ezért valóban nem szoktuk kiengedni az összenyitott nappali-ebédlőből.

Szerintem elég a hely, még akkor is, ha tele van játékkal.

Szerinte már mást is megnézne szívesen...

Zádi szülinapjára. Anyósommal próbálgatjuk kitalálni a torta legjobb változatát - azért tojás és tej nélkül sütött süteményekkel nem szívesen nyitnánk cukrászatot...

Mindjárt egy éves lesz!!!

Készülünk Varázslódoktornak és a biológusnőnek meglepetéssel (hiszen egyértelműen nekik köszönhetjük Zádit és azt a boldog életet, amit vele élünk át minden nap.

Mert tényleg ő a lényeg.

A számára napról napra táguló világ.

Ma bementünk egy boltba és ott az eladónők próbáltak vele beszélgetni, de Zümi sajnos már nagyon fáradt volt (aludni persze nem akart...) beszéltek hozzá, viccelődtek vele, de Aprócám nem reagált semmit, csak nézett rájuk. Akkor gondoltam egy merészet és megkértem, csináljon úgy, mint a béka.

Azt hittem, meg kell majd mutatnom neki, mit várok tőle, de legnagyobb elképedésemre azonnal brekegni kezdett.

Már értette, tudta mit szeretnék. Tegnap a hozd ide a kutyát, ma a mutasd meg hogy csinál a béka...

Holnap doktorál? 

Ráadásul apja este megtanította neki a kérem jelentését.

A kérem-re odaadja a távirányítót (  )  - jól van na, megkaparintotta és Isti a megállapodásunk szerint nem akarta engedni neki, hogy játsszon vele.

De aztán ez a kérem a távirányítót annyira jól sikerült, hogy azért adtuk a kezébe, hogy elkérhessük tőle...

(Elvanagyerekhajátszik... ööö... elvanaszülőhajátszik... ööö... meganagyszülőiselvanhacsodálhatjaazunokáját...    ) 

ákos : Senki nem tehet mást - dalszöveg