Nyilván nem a tankönyvi példa szerint nőnek azok a fogacskák...

Zádinál az alsó két egyes után a jobb felső ketteske volt kíváncsi a világra. Ezek után a felső egyesek és a bal felső ketteske versenyt kínozták szegénykémet, nem tudták ugyanis eldönteni, melyiknek van jogosultsága előbb kibújni.

Tegnapra a bal felső egyes megnyerte a versenyt és kicsi fehér rizsszemként üdvözölte a reggelt egy igencsak átsikoltozott éjszaka után, majd ma reggelre a jobb felső egyes is megérkezett.

Ennek eredménye, hogy ma egész nap csikorgatta a fogacskáit Zümikém, hiszen idegennek tűnő dolgok vannak a szájában és így ki is próbálta őket azonnal...

Ma éjjel is fel- felsikolt szegénykém, ezek szerint az a bal felső kettes sem várat magára már sokat.

Ezek a mai fogas kérdések.

De nem csak emiatt érdekes a mai nap.

Picikém egyértelműen megmutatta, hogy vagy tudja, hogy a taps boldogságot fejez ki, vagy pedig érti a mondóka azon részét, hogy ..."cici kell a babának", mert amikor félálomban volt délután, mondtam neki, hogy mindjárt adok cicit és erre elkezdett tapsolni - persze össze-vissza pusziltam...

Másik fontos feljegyzésre méltó esemény, hogy ZÁDI TUDJA HOL A SZEME!

Ha megkérdezem tőle, hogy "Zádi, hol a szemed?", kinyújtja a mutató ujját a bal kezén, lassan (nagyon lassan) felemeli a kezét és az orrát súrolva megérinti előbb a szempilláját, majd belenyomja az ujját a szemébe - igen, ez a módszer még nem tökéletes.

De tudja, hol a szeme!!! Büszke vagyok rá!

Mostanában a könyvek is érdeklik. Elsősorban a felnőtt könyvek, amiket nem nagy örömmel adnánk a kezébe egyelőre - Biblia, vászon kötésű szép régi könyvek, ...stb.

De ha ezeket nem szabad, akkor megelégszik a saját könyvecskéivel is.

Isti le is fényképezte, amint teljes komolysággal művelődik...

Édes picikém! Olyan nagy már...

éppen ma 4 évvel ezelőtt indult előre a "minden élők útján", helyet előkészíteni Gabócánknak.

Ha hallod/látod Papikám ezt valahol, tudd, hogy nagyon szeretünk!

Tudom, hogy ott most van egy kert, amit nem rágnak kártevők, amit gondozhat, szerethet. Sok a gyümölcsfa, a szőlő, ott vannak vele a valaha volt kutyái és japán csirkéi vannak.

Mindig jut édesség, és állandóan zene szól.

Jól érzi magát ott, ahol most van.

Jól van és vigyáz Gabóra.

Mindenféle csuda dolgokat tanít neki.

Az én nagyapám! 

Korán jött az őszi alkonyat. Mire nagyapa kifogta kocsija elől a lovakat 

és lecsutakolva az istállóba vezette őket, szinte teljesen sötét lett. 
Unokája, Ferkó, már ott türelmetlenkedett az istálló ajtajában. 
Szép csillagos este volt.
Ilyenkor mindig csillag lesre indult nagyapa és unokája. 
Különös örömet jelentett számukra a csillagok nézése.

.

- Mondd csak, nagyapa, tényleg igaz, amit a múltkor mondtál: 
minden embernek van külön, saját csillaga?

- De még mennyire - válaszolt hamiskás mosollyal nagyapa -, 
ám csak annak a csillaga ragyog oly fényesen ott fenn az égen, 
aki itt a földön is sugárzó életet élt, és fényt árasztott maga körül.

.

- Fényt árasztani ? Úgy mint a szentjánosbogarak ? 
- csodálkozott az unoka.

.

- Nem egészen. 
Az ember tettei által válhat sugárzóvá, azzal, 
hogy másokat is hasonló cselekedetekre ösztönöz. 
Tudod, Ferkó, csillagnak lenni az Isten egén, 
ez a legnagyszerűbb dolog ezen a teremtett világon. 
A csillagok nappal magukba szívják a nap fényét, melegét, 
hogy aztán éjszaka kicsiny mécsesekként mindet a földre szórják.
Tulajdonképpen nekünk, embereknek is hasonló a dolgunk: 
Isten fényét felragyogtatni földi életünk során.

.

Míg nagyapa beszélt, tekintete izzott; mint a parázs, 
mintha két fénylő csillag ült volna szemében. 
Aztán hirtelen elhallgatott - most egész másra gondolt-, 
megfogta unokája kezét és csendesen csak ennyit mondott:
- Gyere, induljunk, hideg már az este.

Már jó ideje egyre rövidebbek lettek ezek az esti séták. 
Valahányszor Ferkó ezt megjegyezte, a válasz mindig így hangzott:
- Hiába, egyre fáradtabbak a lovak, 
már nem úgy húzzák a kocsit, mint régen.

.

Egyszer aztán nagyapa szokatlanul korán jött haza. 
Még a lovak csutakolása is elmaradt, 
pedig erre Ferkó emlékezete óta nem volt példa. 
Az alkony nagyapát már az ágyban találta. 
Arca lázban égett, szemei fényesen ragyogtak. 
Hamarosan megérkezett az orvos is, őt követte a tisztelendő úr. 
Nagyanya gyertyát gyújtott, mindenki csendben suttogott.
Amikor a tisztelendő úr is elment, 
Ferkó észrevétlenül besurrant a szobába és az ágy szélére telepedett.

.

- Nagyapa, mi lesz a csillagokkal?

.

- Én már csak egy kar nyújtásnyira vagyok tőlük. 
De hadd lám, tudod-e még, hogy mi a csillag dolga ? 
- kérdezte suttogó hangon nagyapa.

.

- Hogy magába szívja a nap fényét és éjszaka a földre szórja.

.

- És az emberé?

.

- Hogy Isten szeretetét szívja magába, és mint égen a csillag, 
itt a földön mások felé sugározza.

.

- Úgy van. 
Látom, jól megtanultad. 
Ne feledd sohasem! 
Minden ember Isten csillaga. 
Úgy élj itt a földön, 
hogy egyszer majd az örökkévalóság egén ragyoghass 
- hangzott nagyapa utolsó tanítása a csillagokról.

.

Azzal lehunyta szemét és elaludt. 
Hajnalban már nem kelt fel, hogy friss abrakot tegyen lovai elé, 
s közben megbámulja a csillagokat.
Csak aludt, aludt... végtelen álomba merülten; 
csendben, békén, csillag mosollyal az arcán.

.

Ferkó szívén átsuhant a keserű fájdalom. 
Hosszú hetekig nem találta helyét. 
De aztán újra eszébe jutottak a csillagok és nagyapa szavai. 
Most már az ő csillaga is ott fenn ragyog, a földről égi pályára lépve.

.

Felnézett a csillagos égboltra. 
Néhány pillanatig kétségbeesetten keresgélt, 
már-már sírásra görbülő szájjal. 
Egyszer csak meglelte, amit keresett.

.

Rátalált nagyapa csillagára, közvetlenül a Göncölszekér felett: 
ott ült a bakon, ostorral kezében... 

Ez az LGT dal jutott eszembe, amikor arra próbáltam rájönni, hogy valójában hogy is hangzik a "Tapsi, tapsi..." kezdetű mondóka.

Rákerestem és azt találtam:

"Tapsi-tapsi mamának, cukrot/cicit ad a babának"

"Tapsi, tapsi mamának, holnap után papának" 

"Tapsi tapsi babának, másikat meg anyának" 

"Tapsi-tapsi mamának, könyvet ád a babának"

"Tapsi-tapsi mamának, Cukrod ad a babának. Tapsi-tapsi mamának, Holnap meg a papának."

Nos, mi úgy mondjuk:

"Tapsi, tapsi mamának, cici kell a babának."

Ezt az elmúlt kb. két hónapban ezerszer elmondtam Zádinak, tapsoltattam, mutattam hogy kell, én tapsoltam, együtt tapsoltunk, de csak hagyta, nem asszisztált hozzá.

Erre ma reggel, csak úgy megtapsolta az apját...

Nem, nem vagyok féltékeny, csak hihetetlen számomra, hogy egyik pillanatról a másikra egyszer csak tudja.

Mert tudja!!!

Olyan édes volt reggel, ahogy tapsolt, hogy még sokszor szerettem volna látni. 

Ezért mondogattam neki, hogy tapsoljon még. Persze nem tapsolt.

Aztán egyszer csak eszembe jutott a mondóka, amit tanítottam neki és elkezdtem mondani:

"Tapsi, tapsi mamának, cici kell a babának." - Erre ő nekiállt tapsolni.  

Újra megpróbáltam - tapsolt!!!

Majd újra - és újra - és újra - és újra - és újra - és nem untuk meg. Ő sem és én sem (naná!)... 

Drága babám egyszere csak tudja.

Tegnap még nem, ma már igen!!!

Sőt, azóta este, amikor megette a vacsiját, apuja megtapsolta, hogy ügyes volt, erre ő is tapsolni kezdett.

Drága babácskám! Nyílik a világ!!!