visszatértem gyermekkorom egyik legmeghatározóbb helyszínére.
Találkoztam azokkal az emberekkel, akiktől elsodort ugyan az élet, de a szívemben mégis ott laknak és örök helyük is marad benne.
Egy tárgyalás miatt Kaszópusztára utaztunk ma.
Ide:
http://kaszort.hu/vadaszhaz/kepgaleria/udulo
Akkor, a nyolcvanas években még nem teljesen így nézett ki. A fák kisebbek voltak, a medencének még tervei sem léteztek egyetlen fejben sem - szerintem.
Egy igen zárt közösség látogathatott oda csupán, ennek megfelelően volt kialakítva minden. (Megjegyzem, egy négyfős család egy hosszú hétvégét kevesebb, mint 100 Ft-ért tölthetett el akkor... Micsoda világ is volt az!!!)
Mára főleg vadászok lakták be a területet.
Szerettem ott lenni. Vágytam visszamenni.
Ma jött el a nap, amikor újra beléphettem a kapun.
Napok óta minden éjjel végigjártam azokat a helyeket, amiket annak idején.
Tudtam, hogy veszélyes is lesz a viszontlátás, mert nem csak a környezet változott, hanem én is.
Már nem azokat az időket éljük, már nem úgy megyek oda, nem azért, amiért akkor.
Gyönyörű még mindig. Fejlődött, de "össze is ment"... 
Ami egy 5-9 éves lánykának nagy távolság, az mára pár méterré zsugorodott.
A birodalom egy apró gyöngyszemmé érett.
Megnyugvás, tisztulás, béke költözött belém.
Maradtam volna még.
De azt hiszem, az emlékeim marasztaltak volna és éppen ezek indítottak haza is.
A gyerekek, akikkel akkor játszottunk már felnőttek. Saját családjuk van, némelyik már el is vált sajnos.
Mostanra csak a gyermekeink játszhatnának együtt, de az ő életük nem a miénk.
A mozi azóta is pereg a szemem előtt.
Felfrissült képekkel, egyre több emlékképpel.
Jó, hogy újra ott lehettem!!!
Lennék, és NEM lennék újra gyerek. Van, amit nem kezdenék mégsem elölről. Egyszer is sok volt. 
De most nem szomorkodni akarok!!!
Ott voltam és átölelném az ott töltött időt!
Büszke!!!
