amikor az ember az orvosától a rutinvizsgálatok után olyan levelet kap, hogy a lelete nincs rendben és keresse fel haladéktalanul, a továbbiak megbeszélésére...
Nem kell frászt kapni, én magam azt kaptam.
Jövő hétfőn tudok leghamarabb visszamenni hozzá, addig ne idegeskedjek - azt mondta...
Köszi.
Első körben végrendelkezni akartam, azután megkérdeztem a dologról, akit csak tudtam, majd leültem az internet elé.
Alapesetben mindenkit óvni szeretnék ettől az ötlettől, hiszen nagyon sok félreértelmezett félinformáción alapuló rémhír terjeng, de engem most kicsit (!) mégis meg tudott nyugtatni, amit találtam.
Nyilván azért a fejem fölött lebegő lehetőségek nem vidítanak fel, de legalább nem a sarokba bújva várom ki, hogy elmúljanak a napok hétfőig.
Jó hír is van ám!
Zádi megtanulta a vezetéknevét - röhög - na, aki tudja a nevünket, az most lebuktat, hiszen valóban nem komplikált dolog megjegyezni, én mégis nagyon büszke vagyok rá - igen, most is...
A másik tündéri dolog az, hogy a hőmérőt PITTY-nek hívja.
Annak idején, amikor először akartam hónaljban lázat mérni neki, akkor úgy magyaráztam, hogy megpittyegem őt.
Ez úgy látszik, tetszhetett neki, mert hála Istennek mostanában nem kellett lázat mérnem neki, mégis, amikor meglátta a hőmérőt, felkiáltott, hogy PITTY!
Egy pillanatra nem voltam résen és elvitte játszani. Ezzel még nem is lett volna akkora baj, csakhogy "elveszítette"...
Kicsit később, aggódó képpel jött felém, hogy PITTY! - Én csak néztem, nem tudtam, mit szeretne vele.
Aztán rájöttem.
A pocakján kidudorodott valami hosszúkás dolog és a ruháján keresztül fogta, majd elismételte, hogy PITTY...
Akkor esett le, hogy ez bizony beesett.
Mármint a kombijába. Nem tudta kivenni sehogysem. Ezért mondogatta nekem, hogy PITTY! PITTY!
Természetesen segítettem neki, és azután össze-vissza pusziltam.
Mert megérdemeljük!