5 évvel ezelőtt már jócskán a kórházban voltunk, várva a pillanatot, amikor elsőszülött gyermekünket megismerhetjük.

Szinte minden pillanatára emlékszem.

Egyetlen másodperc is elég volt, hogy őt szeressük a világon a legjobban. Egyetlen villanás és érte aggódtunk, őt féltettük az életünknél is jobban.

Ha ez elég lehetett volna...

5 év...

Öt!

Lassan az iskoláról beszélnénk. Azért, mert menne, vagy azért, mert egy évet még maradna az óvodában.

Már szép rajzai lennének, nagy csatangolásokat rendeznének apával (és Zádival is talán)...

Ma Barni megjegyezte, hogy milyen rossz lehet Zádinak, hogy nincs testvére...

Én is így gondolom.

Aztán azt mondta, hogy ha Gabó élne, akkor játszhatnának... Igen. Így lenne.

Azt válaszoltam neki, hogy szeretnénk majd testvérkét Zádinak, hogy ne legyen egyedül, de ez nem csak rajtunk múlik...

Gabócánk holnap lenne 5 éves! Milyen nagyfiú lenne!

Ma egy blogos ismerős babáját várjuk nagyon.

Reggel adta magáról az utolsó hírt. Ebédre vendégségbe mentek, így nem tudom, hogy csak nem értek még haza, vagy fáradtan estek ágyba, esetleg a vendégségből a kórházba mentek-e.

Fel- felnézek hozzá, de egyelőre semmi hír.

Imádkozom érte, értük...

Zádikám napról napra többet és jobban beszél.

Ma délután nagyot bóklásztak az apjával.

Találtak a kertben egy almát még a fán. Leszedték és elvitték a pár kerttel lejjebb lévő lónak.

Zádikám a következő képpen "mesélte el" a történteket.

Apa, Zádi, én

- Na, Zádi, mit láttunk a sétán?

- Paci!

- Mit adtunk neki enni?

- Amá! (Almát - a szerk.)

- És ki adta az almát a pacinak?

- Dédi!

- Nem, dédi nem volt veletek most kicsim. Ki adta az almát a pacinak?

- Apuca

Szóval, egyre jobban lehet beszélgetni vele, egyre jobban el tudja mondani, amit szeretne, amit fontosnak tart.

Eleven, mint a tűz! Egyetlen másodpercre sem hagyhat ki az ember mellette...

Kettő helyett fedezi fel a világot. Kettő helyett gyűjti az élményeket...

Az én nagyfiam tegnap este anya és apa nélkül, ilyenformán szopi nélkül aludt el és nem is ébredt fel reggelig.

Nyilván hazatelefonáltunk és nézegettük a telefonjainkat hol felváltva, hol egyszerre, de SEMMI GOND NEM VOLT!!!

(Most nem tudom, hogy ennek örüljek, vagy essek kétségbe, hogy nem hiányoztam neki...)

Nagyon büszke vagyok rá!!!

Tegnap délelőtt voltunk orvosnál végül, mert nem akartam így kezdeni a hétvégét. Alaposan megvizsgálta Zádit, de semmit nem talált. Még zacsivizit is volt, hogy kiderüljön, miért sírt olyan vigasztalhatatlanul csütörtök estéről péntek reggelre virradó hajnalban.

Láza már csütörtök (reggel) óta nincs, de ez a sírás azért nem hagyott nyugodni. A pelusban talált nagy dolgai kicsit lazább szerkezetűek, mint normális, így lehet, hogy tényleg a fogacskája lesz a bűnös, de azért csak elvittem kedvenc doktor bácsinkhoz.

Most este viszont többször is köhögött. Mindenesetre figyelem, majd meglátjuk. elképzelhető, hogy csak félrenyeli a nyálát, mivel a fogzás miatt erősen nyálzik is.

Igazán nem tudom. Pénteken még semmit sem látott a doki a torkán.

Ma pedig annyit dolgozott a kertben, hogy hihetetlen! Teljesen kifáradt, délután 3,5 órát aludt egyhuzamban. Ilyenre nemigen volt még példa! ÁM!

Este Kingától kedvet kapva megette a tejbegrízt, ami külön csoda. (Persze azért utána lecsúszott még egy adag cukkíni is... Csak a miheztartás kedvéért...)

Na, kicsit zanza lett ez a bejegyzés, mert össze-vissza ugráltam. Bocsánat!

Tényleg ilyen kusza most a fejem.

Pocakos voltam Zádival, amikor utoljára színházba mentünk. Akkor a Padlást néztük meg.

Most kaptunk két tiszteletjegyet és anyósomék elvállalták Zádit, így el tudtunk menni.

Fantasztikusan éreztük magunkat. Csak jót tudunk róla mesélni.

A címe: Amint a mennyben

Aki tudja, nézze meg. Maradandó élmény lesz!

Még mesélnék, de nagyon késő van.

Zádi a nagyszüleivel aludt el. SZOPI NÉLKÜL!!!

Milyen nagy már...

Tesóm ma ünnepli a névnapját.

Isten éltessen!

Igyekeztünk belesűríteni a szervezésekből a lehető legtöbb dolgot a napba. Lényegében sikerült is.

Lett benne sikerélmény, megtorpanás, csalódottság, megbántottság, boldogság, fáradtság.

Egyiket sem részletezném.

De, egyet mégis.

Zádi végre nem lázas. Most.

Tegnap éjjel/ma hajnalban még kellett csillapítani, de a délutáni alvásnál már nem volt gond. Most este sem - egyelőre.

Remélem ez így is marad.

Mindenesetre nem megyünk pénteken úszni, biztos, ami biztos.

A másik jó hír, mert AKKORIS örülni fogok, hogy ha minden igaz, holnap randim lesz... a férjemmel... Féligmeddig dolgunk lesz, féligmeddig pedig örülni fogunk.

Talán jobban örülni, mint dologni...

A kis nyű kidugja a fejét a trágyából, és ezt kérdezi a mamájától:
- Anyuci! Mi az a csodálatos kék felettünk?
- Az, az ég, kisfiam.
- S mi az a ragyogó sárga az égen?
- Az a nap, kisfiam.
- És az a pompás zöld körülöttünk?
- Az a fű, kisfiam.
- Anyuci, ha minden olyan csodálatos kint, akkor mi miért élünk itt a szarban?
- Ez a hazánk, kisfiam!

Egész éjjel hőemelkedése volt Zümkémnek.

Este 37,3, és reggel 37, 4-et mértem. Ekkor adtam neki panadolt, amitől normalizálódott a hője.

Délelőtt nem volt gond, de a délutáni alvásból 37,7-tel ébredt. Nem volt hajlandó enni semmit, csak szopizott.

Talán 19h lehetett, amikor az apja húslevest akart enni, de Züm lecsapott a lehetőségre. (Végre evett...)

Többet lóg a cicin.

Most nem tudom eldönteni, hogy a foga lehet a ludas az ügyben, vagy az én influenza elleni oltáson kavart be neki?

Esetleg saját jogon szedett össze valamit?

Ma beszéltem a dokival, azt mondta, méregessem és nyugodjak meg, lehet, hogy semmi különös.

Ha nem javul péntekig, vagy romlik a helyzet, akkor jelenjünk meg, mert nem akarja, hogy így menjünk neki a hétvégének. Mindenesetre úszni nem nagyon kellene vinnünk.

Nem is visszük.

Egyelőre ennyi.

Volt egy édes-aranyos helyzet is ma, a kenyér szárító tepsivel. Majd holnap elmesélem.

Ha elfelejteném, szóljatok rám! 

Annyi mindenről akartam írni, hogy csak remélni merem, nem marad ki semmi.

Először is, már tegnap említettem, hogy előrelépéseink vannak Zádi bilizésének ügyében.

Úgy kezdődött, hogy nem erőltettük a dolgot sosem. Megmutattuk neki, elmagyaráztuk mire jó, ült is rajta egyszer-kétszer "potyára" (mármint eredmény nélkül, de mégis okkal, mert akkor szokta a helyzetet), majd egyszer csak belepisilt. Nagy örömtánc fogadta a cselekedetet a család minden tagjától. A bili felkerült a cserépkályha tetejére, hogy jól látható legyen, de mégse játszhasson vele. Egy ideig nem érdekelte, de pár nappal ezelőtt egy alkalommal elkérte. Odaadtuk, ő ráült és megint sikerrel járt! Újra megörömködtük, ez pedig azt hozta magával, hogy amikor csak lekerül róla a pelus, mindig kéri a bilit, ráül és kapunk bele egy adagot. Sőt, már az is előfordult, hogy teljesen magától kérte! Ezt mindenképpen jó előjelnek tekintem. Lassan megérik a szobatisztaságra.

Lassan.

Nem siettetjük. Majd amikor eljön az ideje.

Nem tudom, mennyit írtam az elalvásról. Nos, ha jól számolom 6. napja összebújunk este, ő szopizik, aztán elfordul és még ébren elhelyezkedik, majd egyszerűen behunyja a szemét és elalszik. Ringatás, cicizés nélkül. Olyan büszke vagyok rá, hogy csuda!

Ez feltétlenül nagy dolog, ha azt nézem, hogy egy hónapja még ringatni kellett, akár fél órát is. Büszkebüszke!!!

A beszéde is ugrásszerű fejlődést mutat. Ma például azt mondta nekem, hogy mérges rám. Pontosabban mélges...

Az előkét kibogoztam a nyakában, majd egy mozdulattal le is akartam róla kapni, ami félre sikerült, és kicsit megcsípte a bőrét. Erre közölte, hogy "mélges, fáj".

Annyira tündéri volt!!! Gyorsan bocsánatot kértem, megpuszilgattam a nyakát és igazat adtam neki.

Úgy megölelgettem, hogy csuda! ... Mélges! Mélges!

Délelőtt babaszínházban voltunk. Nagyon szeretjük ezeket a programokat. Igaz, a mai kicsit nehezen emészthetőre sikeredett. Úgy gondolom, hogy 4-5 éves gyerekek élvezték volna igazán, nem a picirik. Mindenesetre Zádinak nagy élmény volt a sok gyerek, végülis az előadás alatt sem volt gond, bár időnként az jobban érdekelte, hogy az apja merre jár és hol fotóz, mint maga a műsor. (Esetleg ha beszéltek volna benne, vagy énekelnek, akkor könnyebben érthető lett volna az alaphelyzet.

Kaptam ma egy levelet is, aminek nagyon örültem és ami hihetetlenül meghatott. Fogok is válaszolni rá, de nem lehet félvállról venni az ilyesmit és ma egész nap Isti dolgozott a gépen.

Most viszont nem tudom milyen éjszakának nézünk elébe.

Kicsit melegnek tűnik a buksija. Megmértem, 37,3. Ez önmagában még nem baj, csak feljebb ne menjen!!!

Most megyek, mert nem tudom mi vár még ránk az éjjel! Jó éjt!

Nem tudom, mikor tudok jönni írni...

Jól vagyunk, sokat mentünk ma. Honapra nagy terveink vannak, amúgy minden rendben.

Bili és elalvás ügyben szépen haladunk!!!