az az érzésem támadt Istentiszteleten ma reggel, mint ha a prédikáció személyesen nekünk szólt volna... Nem, nincsenek véletlenek...

A temetőbe kivételesen ma az egész család velünk tartott, mert szerettünk volna (meg is történt végül) kicsit rendezkedni. Földet vittünk, mert igencsak beroskadt már, ERIKA nevű növényt vittünk hozzá (gyönyörű, fehér kis virágai vannak, örökzöld növény). Kiszedtük az összes apróságot, ami az "ágyát" díszítette, letisztogattuk, és amit tudtunk, visszatettünk. Egy részüket hazahoztuk szervizelni.

Még mindig nehéz a szívem, amikor Zádi pakolgatja Gabó játékait, és közben mondogatja, hogy "Gabóca... Gabóca". Szép, és szörnyű dolog.

Lassan kérdezgetni fog róla. Többször beleszőttem már neki mesébe, próbáltam belelopni az életébe. Még kérdéses a számomra, vajon mennyire fogja megérinteni a bátyja története. Rákényszeríteni nem akarom, de fontos, hogy tudja, a mi életünknek igenis fontos része.

Az esti elalvás meglepett, mert a tegnapi forgatókönyv játszódott le megint. Nem feküdtem mellette, nem szopin aludt el, hanem magától. Ma az ágyában ülve vártam meg, amíg elalszik, de nem volt gond. Kevesebbet nyiszogott, mint tegnap. Jól meglepett ez a fordulat, mert még nem is akartam erre rászoktatni, csak véletlenül alakult így. De ha már így van, én csak örülök neki.

Kiderül mi lesz a folytatás...

(Gyulladás csökken, kicsit fájogat még, de azért ebben is haladunk.)

A krumplit kipróbáltam, a káposztát MÉG nem. Folyamatosan borogatom, kicsit jobb a helyzet, de még mindig nem az igazi.

Zádikám rendel, ha a fájós oldalt próbálom adni neki, egy idő után szól, hogy "azt"... (Mutatva a másik oldalra...) Nyilván jobban szereti, ha összebújunk szopi közben, nem fejtől-lábtól fekszünk...

Ma este viszont szopizott, ringattuk is, de csak nem akart elaludni. (Rágicsálta és tépegette a fájós cicit - amíg hagytam.) Ekkor feladtam a próbálkozást és mondtam neki, hogy akkor viszont egyedül kell elaludnia.

Ott ültem a mi ágyunkban, a pici mellett és vártam, hogy mi lesz.

Ölelgette a mackót, amit a tesómtól kapott, megszeretgette Timi macit, a kék kutyát és felkelt, hogy jön át hozzám.

Visszafektettem és kértem, hogy aludjon. Megint elkezdte elölről az esti puszik osztogatását, a feje alá gyűrte a nagymedvét, majd felkelt. Ezt összesen kb. 4-szer játszotta el, aztán ELALUDT!!!

Büszke vagyok rá nagyon!!!

Amúgy elég nyűgös és rosszalkodós napja volt. Igyekezett egyfolytában ökörségeket csinálni (DVD-k kipakolása, köpködés, ütögetés, apa fejére építőkockák borítása... szóval minden, amiről tudja, hogy nem szabad. És micsoda véletlen?!?! Ma sem volt szabad...)

Ma viszont észrevehetően sokat beszélt. Elkapott szavakat tőlünk és igyekezett utánunk mondani. Így született az első kápotta, amiből később kápocta, majd káposzta lett; közölte, hogy uvvajja (udvarra) és ma kezdte kiválasztani, melyik cicit kérné (amit az elején írtam is)...

Annak idején megfogadtam, hogy minden egyes új szót le fogok írni, hogy nyomon tudjam követni a szókincsének alakulását, de ez nagyon nem megy sajnos. Ma is hihetetlen mennyiségű próbálkozása volt, amik egyelőre csak utánzások, kevés épült be ténylegesen. De annyira élvezzük, hogy a pillanat csodájának örülünk, és nem írom le azonnal őket... Este aztán haragszom, hogy rövid az agyam.

Nem baj, lesz ez még így sokszor!

Facebookon jött szembe velem ez a képsor...

Köszönöm!

hogy Nyúlnak igaza lett... Jellemző, hogy nem a szoptatás elején, hanem a vége felé durran be a mellem.

Igen, ma reggel, az első szopinál vettem észre, hogy úgy fáj, hogy egészen elérhető közelségben látom a csillagokat. Ráadásul Zümikém pici bocinak képzeli magát időnként és fejjel, vagy ököllel bele- beledöfköd szopi közben... KÖSZIII!

Ilyenkor jön az általános gyógymód, amit még Gabó idején tanultam, hogy különböző lehetetlennek tűnő pozíciókban szoptassam a picit. Mindenhogyan, ahogy nem szokott. Ő fejjel lefelé, vagy nem a karomban fekve, hanem éppen ellenkezőleg, a kis lábai legyenek kívül, és úgy adjam oda neki. Viccesen nézünk ki, de nem túl kellemes a dolog. Mindenképpen meg kell oldanom házilag, eddig minden kisebb hasonló esetet meg is tudtam úszni gyógyszerezés nélkül. Ha már így halad(gat)unk a szopi elhagyással, nem akarok beleerősíteni egy antibiotikum miatt.

Tegnap éjszaka már nagyon büszke voltam Zádira, mert nem apja vette fel, hanem én feküdtem mellette (mindenki a saját ágyában) és minden alkalommal, amikor cicit kért, felajánlottam neki a tejcsit üvegből. Lényegében nem kellett neki igazán, ivott egy-egy kortyot, és szépen megnyugodott. Hajnali háromkor igen, de reggel fél 6-kor már alkudozott, és nem is aludt vissza. Nem is csoda, hogy most este bealudtam, amíg Isti a gépnél ült és nem régen tértem magamhoz.

Amúgy megvagyunk, igyekszünk zöldágra vergődni. Stratégiai megbeszéléseket tartunk, apró elhatározásokra jutunk.

El kell hagyjuk az illúzióinkat szépen sorban.

Nem, ez nem kiábrándulás (vagy legalábbis nem mindenből), de be kell látnunk, hogy az emberek nem egyformák. Bizony, a legnagyobb pofonokat akkor és onnan kapja az ember, amikor, és akitől nem várta...

Nem baj, hiszem (tudom), hogy a dolgok a helyükre kerülnek. Így lesz. 

ma, mert apa dolgozik a gépen.

Megvagyunk.

Frissítés:

Ideloptam magam.

Zádiügyben döcögünk megint. Tegnap háromszor ébredt éjszaka. 1-kor, 4-kor, 5-kor. 7-kor aztán megkapta a "reggelit"...

Másügy (nem nagyon akarom taglalni): megint gondok adódtak boldogulás téren.

Valahogy nemigen akar sikerülni.

Próbálkozunk, igyekszünk. Ha pedig nem megy, akkor jön valami drasztikusabb váltás. A lényeg, hogy együtt. Mi hárman, ölelhető családunk. EGYÜTT!

(Ha valainek van állásajánlata egy fotoriporter/képszerkesztő/alkalmazott fotográfus számára, szóljon!!! Utazunk, költözünk, ha kell...)

Na, mikor kelt fel az éjjel Zádori Zádor?

Hajnali 1-kor. Apa cumitejcsit adott, Zádi visszaszunya.

Züm megébredt másodszorra is, erre anya adta a cumibetevőt.

Kicsit újra beszunnyadt, anya letette.

Zádi megint megébredt, felfedezte az ágyába bekészített cumisüveget, halk "Á" kiáltással felkapta, ivott belőle, majd teljes megnyugvással letette, az oldalára fordult ééés:

ALUDT REGGELIG!!!

Reggel hatkor aztán teljes volt a boldogság, mert megkapta a szopijussát.

Nehezen alakulnak a dolgok, de majdcsakmajdcsakmajdcsak...

Züm nem hajlandó aludni és pont.

Tegnap/ma hajnali 1-kor, 3-kor és 6-kor is hangot adott nemtetszésének, ami a szopimegvonós döntésünket illeti.

1-kor és 3-kor még kitartottunk, kapta a cumisüvegtejet, hátha rájön, hogy ezt nappal is megteheti, ezért aztán igazán kár lenne felkelni éjszaka. Reggel 6-kor a tanácsoknak megfelelően megkapta a reggeli szopit, amit kicsi visszaszunyival értékelt.

Bele sem merek gondolni abba, amit anyósom mondott, hogy életem párja 6 éves koráig ébredt minden éjszaka. Volt olyan éjjel, amikor 11-szer. 

ÖÖÖ!

Na ezt azért én nem akarnám!

Mi lesz még ebből?

Még mindig bízom! Még mindig remélem, hogy nem akar majd iskolás koráig éjszakai asszisztációt.

Majd meglátjuk.