az az érzésem támadt Istentiszteleten ma reggel, mint ha a prédikáció személyesen nekünk szólt volna... Nem, nincsenek véletlenek...

A temetőbe kivételesen ma az egész család velünk tartott, mert szerettünk volna (meg is történt végül) kicsit rendezkedni. Földet vittünk, mert igencsak beroskadt már, ERIKA nevű növényt vittünk hozzá (gyönyörű, fehér kis virágai vannak, örökzöld növény). Kiszedtük az összes apróságot, ami az "ágyát" díszítette, letisztogattuk, és amit tudtunk, visszatettünk. Egy részüket hazahoztuk szervizelni.

Még mindig nehéz a szívem, amikor Zádi pakolgatja Gabó játékait, és közben mondogatja, hogy "Gabóca... Gabóca". Szép, és szörnyű dolog.

Lassan kérdezgetni fog róla. Többször beleszőttem már neki mesébe, próbáltam belelopni az életébe. Még kérdéses a számomra, vajon mennyire fogja megérinteni a bátyja története. Rákényszeríteni nem akarom, de fontos, hogy tudja, a mi életünknek igenis fontos része.

Az esti elalvás meglepett, mert a tegnapi forgatókönyv játszódott le megint. Nem feküdtem mellette, nem szopin aludt el, hanem magától. Ma az ágyában ülve vártam meg, amíg elalszik, de nem volt gond. Kevesebbet nyiszogott, mint tegnap. Jól meglepett ez a fordulat, mert még nem is akartam erre rászoktatni, csak véletlenül alakult így. De ha már így van, én csak örülök neki.

Kiderül mi lesz a folytatás...

(Gyulladás csökken, kicsit fájogat még, de azért ebben is haladunk.)