Nagy sétát tettünk délelőtt a városban, Keresztanya, Keresztapa, Zsófi, Zádi és én. Nyilván minden szökőkutat (vagy ahogy Zsófi mondja SZÖKŐÚTAT) megtaláltunk, némelyikbe bele is kellett pancsolni (khm... kézzel, lábbal).

Nagyon élvezték a gyerekek és persze mi is. Fagyiztunk, szobrokat néztünk, lifteztünk, mozgólépcsőztünk, jól eltelt az idő.

A délutáni szunyókálás után a helyi játszótér lett a célpont, kismotorral, babakocsival, ott aztán hintázás, csúszdázás, homokozás (helyett sárdagasztás) kötötte le a népet.

Még mindig megúsztuk kisebb összezördülésekkel a gyerekek között, nagyobb balhé nélkül.

Szeretik egymást, figyelnek egymásra, főleg Zsófika félti, óvja, figyeli Zümikénket.

Holnap kicsit lelépünk a térképről internet ügyben, 10-ig Fonyódligeten leszünk. A teljes csapat áttelepül, így arra számítunk, hogy a "só megy tovább"...

van most időm, mert most aludt el Zádi, de Isti jön vissza dolgozni a géphez, szóval nem lesz ma kisregény.

Nagyon sűrű napot zártunk. Délelőtt a tesómnál voltunk a munkahelyén, lovakat etettek a gyerekek, kutyáztak, nagyot tekeregtek és a fejlesztő szobát is alaposan felforgatták.

Délután pedig nagy dologra készültünk, de még nem árulom el, hogy mire, majd akkor, ha meglesz a végeredmény...

Jól kifáradtunk, főleg a gyerekek.

Mellesleg nem akarok dicsekedni, de Zádit nem kell különösebben ringatni, sőt, van úgy, hogy szopit sem igényel az elalváshoz, mióta Zsófiék itt vannak.

Szinte mindent duplán élnek át, egymást tanítgatják, vezetik be a játékokba és jól el is fáradnak.

Zádi az elmúlt két napban főleg darabos ételeket evett - pont, mint Zsófi.

Sőt, ma a WC - mellé... pisilt... Zsófika most szokik le a pelusról és Zádi is kedvet kapott a dologhoz, de egyelőre nem a legnagyobb sikerrel, mert még nem tud szólni...

De azért kipróbálta. Mi pedig büszkék voltunk és VAGYUNK rá és Keresztanyura is, hiszen övé az érdem!!!

Kopog, de sajnos nem eszi meg. Zádi csak az aszalt almát és az aszalt szilvát hajlandó megenni. Nem kifejezetten gyümölcs párti. A zöldségek mennek, de a gyümölcsök nem. Ez a baba a képen sajnos nem Zümi. De talán majd egyszer!!!

Ki tudja megmondani, hogy a vonatok kerekeit miért kopogtatja a pasi? 

Gyerekkoromban volt egy vicc, miszerint amikor az ominózus kopogtató ember nyugdíjba megy egy átkopogtatott életpályát hagyva maga mögött, a kollégái meglepik egy arany kalapáccsal búcsúzásképpen.

Meghatódva nézegeti az ember, majd könnyes szemmel és áhítatos képpel megjegyzi:

Jó, jó, nagyon köszönöm, de már elárulhatná valaki, hogy miért is kellett annyit kopácsolnom???  

Nos, valahogy így vagyok a görögdinnye vizsgálgatásával is.

Én bizony sosem hallom, melyik dinnye kong jól és melyik nem.

Ha nem lékelik meg, lutrira megyek.

Szegény apósom ezerszer megmutatta, drága párom hosszú magyarázatot is mellékelt a bemutatóhoz, mégsem tudok különbséget tenni tompán löttyedt és kongósan zamatos dinnye között, csak ha megkóstolom.

Így aztán, vagy Isti, vagy apósom szükséges a vásárláshoz.

Ma apósommal voltunk, a beszerzőkörút hazatérés előtti végállomásaként álltunk meg a dinnyét kiválasztani. Zádi is kikéretőzött a kocsiból - nyilván... - és nagyapja karjában fürkészte az eseményeket.

Khm... Khm... 

Nagyapa kopog és hallgatózik.

Zádi figyel.

Nagyapa tovább kopog és hallgatózik.

Zádi a levegőben kopog egy keveset, mintegy gyakorlásképpen. 

Majd Zümikém átvette az irányítást és vezényelt apósomnak, hogy melyik dinnyéhez tartsa őt közelebb, hogy meg tudja kopogtatni.

Még akkor is kopácsolt, amikor a kiválasztott finomság már a szatyrunkban figyelt, Zádikám majdnem kiesett a nagyapja karjából, úgy kopogott.

Lehet, hogy hamarosan Zádi segít kiválasztani a dinnyét???  

A gyerekek bizony látnak olyan dolgokat, amik a felnőttek számára rejtve maradnak...

Nos, remélem Hédi is azért érzett Marikának engem (ugyanis így nevezett el ), mert mamikám, az én drága mamikám is Marika.

Szeretem a nevét (is), így aztán, amikor Stikénél megláttam, hogy ez lett a nevem, nagyot kacagtam.

Ezer dolog történt ma.

Reggel vásárolni mentünk, Zádi mozgólépcsőzött és liftezett is, sőt, még a gombot is megnyomhatta!!!

A végkimerülés határán volt, amikor hazaértünk, így egy gyors ebéd után kidőlt és háromnegyed kettőtől negyed ötig aludt. Közben mocorgott kicsit, egyszer fel is nézett, rám mosolygott és aludt tovább. Én persze már a kefét rágtam, hogy mennünk kellene, hiszen Stikének azt ígértem, hogy fél ötre bemegyünk a városba, és ott találkozunk velük. Ebből aztán öt óra lett, mert közben életem párja is hazaért és mindkét pasi evett (apa ebédelt, Zádi uzsonnázott) és már futottunk is a városba megint.

Ahogy odaértünk, három (és fél) csudacsaj jött velünk szembe. Stike, pocaklakó Bogi, Hédi és Hédi keresztanyuja. Leültünk kicsit beszélgetni, ismerkedni. A picik közben feltérképezték a területet. Jellemző, hogy míg Hédi egy tölcsér fagyinak álcázott tejszínhabot nyalogatott viszonylagos nyugalomban, addig Zádi magára ugrasztotta a szökőkutat és teljes ruhacsere vált kívánatossá...

Jó volt velük találkozni, reméljük legközelebb tovább is tudunk beszélgetni.

Nos, azt is el kell meséljem, hogy mi is kipróbáltuk a tejszínhabot fagyinak álcázni, de Zádi egyértelműen a tudtomra adta, hogy kenhetem a hajamra, vagy ha akarom, cserélhetünk, az én fagyim neki éppen megfelel...

Nem, nem egyszerű az életünk...