Jól elfáradtam

Ma elutaztunk Istivel tárgyalni.

Kirándulással egybekötött munka.

Jól is éreztük magunkat, Zádi aludt is egy keveset.

Sétáltunk Bányán, Bárdudvarnokon, délután fél 2 körül értünk haza.

Zádi annyira elfáradt és melege is volt, hogy azonnal bemászott a fürdőkádba és elfordította a csapot, ahol éppen kezet mostunk.

Úgy döntött, hogy pancsol egyet...

Ruhában...

Ő nyert.

Levetkőztettük és hagytuk.

Délután is mennünk kellett egy rövidke körre, jött is ez a drága csöpp emberke, de aztán kidőlt és egy nagyot aludt még hirtelen...

Szép, de fárasztó napunk volt.

Megjegyzés:

sz@r, hogy mindenki a beosztásban alatta lévőt rugdalja, ha nem tetszik valami a rendszerben.

Így aztán a tombolás igen messzire elnyúlik a kiváltó októl...

Köszi!

A szüleim erre csak annyit szoktak mondani: KISMACSKA... De ezt itt és most nem részletezem.

Van jó hír is.

Kettő:

1. Jó volt a mai napot a párommal, Zádinak meg az apjával töltenie. Jól esett.

2. A holnapit is együtt töltjük. Fonyódligetre kísérjük el. - De jó lesz!!! Ha meleg a víz, ha nem lesz gutaütős meleg, ha az apja bemegy vele, akkor VÉGRE KIPRÓBÁLHATJA AZ ÚSZÓGUMIJÁT!!!

Meglepő dologra derült fény a mai napon.

Zádikám nemcsak fél (ezt majd bővebben is elmesélem), hanem félT is.

Már korábban is előfordult, hogy amikor én megijedtem (pl. ráébredtem, hogy a tűzön felejtettem valamit és felkiáltottam), ő azonnal sikoltozni kezdett és sírva fakadt. Úgy érezte, hogy baj van és kétségbe esett. (Meg is fogadtam, hogy jobban figyelek erre, mert ez rossz élmény volt mindkettőnknek. Szegény babám! Úgy sajnáltam...)

A mai félelem viszont nem ilyesmi miatt jött elő.

A kertben a szomszéd ház mellett állt egy gázpalack. Kölcsön volt nálunk és a haza szállítását várta.

Zádi valamiért nagyon fél tőle. Nem akar a közelébe menni, de még az 5 méteres körzetébe sem. Nem tudom miért, semmi rossz élménye nem fűződik hozzá tudtommal.

Mindenesetre még a járdáról sem hajlandó lelépni, mert egy picirit közelebb kerülne, mint ahogy ő azt biztonságosnak tartja.

De önmagában nem is ezen lepődtem meg, hanem azon, hogy apósomat is féltette tőle. Papája meg akarta mutatni neki, hogy a gázpalack így nem bánt, meg lehet simogatni, nem harap, de ahogy ő közeledett felé, Zádi már akkor sikoltozni és integetni kezdett. Hívta vissza a nagyapját.

Döbbenetes élmény látni, ahogy a pici emberke aggódik a felnőttért.

Gondolkozom, miért lehet félelmetes a számára a gázpalack, de egyelőre nem jövök rá.

Kingi a cukkínitől rémült meg. Akkor inkább a gázpalack (azt legalább felnőtt fejjel meg tudom magyarázni) de végülis az ő fejével hiába próbálok filózni. Lehet, hogy sosem derül ki.

A másik érdekesség, hogy a szomszédunk Kati néni. Zádi ma mondta neki, hogy ATI, KTI, KATYI.

Megdicsértük nagyon.

Ennek következtében a másik szomszédot, aki Béla, szintén lekatizta...

Alszik!!!
Meg kell jegyezni, hogy puliszka volt a vacsi. SOOOK puliszka!

az én babám, tegnap este elaludt már 9-kor, és csak hajnali hármonegyed 4-kor kelt szopizni először!!!

Bizony!

Igen, az a baba, aki eddig kétóránként evett éjszaka is (egy-két kivételtől eltekintve), mióta megszületett... 16 hónapos múlt... igen.

Az már más tészta, hogy este 11-től végig azt lestem, miért nem ébred már és mikor akar enni...

Baba kipihent, anya büszkefáradt...  

ma egy éve, hogy Zádi keresztelője volt.

Családi körben, a legfontosabb kötelékek köttettek meg szeretettel.

A Jóisten kezébe adtuk másodszülött gyermekünket, olyan keresztszülők gondjára bízva, akik nagyon sokat jelentenek nekünk.

Gabó választotta őket, ő hozta az életünkbe ezeket a nagyszerű embereket.

Gabócánk gondoskodott az öcsikéjéről.

Támogatást, szeretetet, figyelmet, törődést kaptunk tőlük.

Nem laknak sajnos a közelünkben (vagy mi nem lakunk az ő közelükben), de a szeretet töretlenül áramlik közöttük, közöttünk. Sőt, a keresztszülők, akik addig a napig nem is ismerték egymást, annyira összerázódtak, hogy már számít nekik a másik.

Csodálatos nap volt, a lelkünk, a szívünk feltöltődött.

Azt hiszem, amíg élek, nagyon boldogan fogok visszagondolni rá.

Még egy gondolat, ami nem feltétlenül ide illik, de meg kell jegyeznem.

Amikor a városba megyünk, minden alkalommal elmegyünk a temető mellett.

Zádi rámutat, és ismételgeti, hogy TE, TE-TE, TE-TŐ...

Tudja.

Más gyermek sokáig nem találkozik ezzel a ténnyel.

De talán Zádinak természetesebb lesz az elmúlás, a temető gondolata.

Talán az élet részeként fogja majd fel.

Hiszen a bátyja velünk él. A szívünkben. Sokat mesélünk róla.

Az ő kék kutyájával alszik most is...