Meglepő dologra derült fény a mai napon.

Zádikám nemcsak fél (ezt majd bővebben is elmesélem), hanem félT is.

Már korábban is előfordult, hogy amikor én megijedtem (pl. ráébredtem, hogy a tűzön felejtettem valamit és felkiáltottam), ő azonnal sikoltozni kezdett és sírva fakadt. Úgy érezte, hogy baj van és kétségbe esett. (Meg is fogadtam, hogy jobban figyelek erre, mert ez rossz élmény volt mindkettőnknek. Szegény babám! Úgy sajnáltam...)

A mai félelem viszont nem ilyesmi miatt jött elő.

A kertben a szomszéd ház mellett állt egy gázpalack. Kölcsön volt nálunk és a haza szállítását várta.

Zádi valamiért nagyon fél tőle. Nem akar a közelébe menni, de még az 5 méteres körzetébe sem. Nem tudom miért, semmi rossz élménye nem fűződik hozzá tudtommal.

Mindenesetre még a járdáról sem hajlandó lelépni, mert egy picirit közelebb kerülne, mint ahogy ő azt biztonságosnak tartja.

De önmagában nem is ezen lepődtem meg, hanem azon, hogy apósomat is féltette tőle. Papája meg akarta mutatni neki, hogy a gázpalack így nem bánt, meg lehet simogatni, nem harap, de ahogy ő közeledett felé, Zádi már akkor sikoltozni és integetni kezdett. Hívta vissza a nagyapját.

Döbbenetes élmény látni, ahogy a pici emberke aggódik a felnőttért.

Gondolkozom, miért lehet félelmetes a számára a gázpalack, de egyelőre nem jövök rá.

Kingi a cukkínitől rémült meg. Akkor inkább a gázpalack (azt legalább felnőtt fejjel meg tudom magyarázni) de végülis az ő fejével hiába próbálok filózni. Lehet, hogy sosem derül ki.

A másik érdekesség, hogy a szomszédunk Kati néni. Zádi ma mondta neki, hogy ATI, KTI, KATYI.

Megdicsértük nagyon.

Ennek következtében a másik szomszédot, aki Béla, szintén lekatizta...