Zádi még nem imádkozik így - ahogyan a nagyok.
De talán még megvan a különleges kapcsolata a Mindenhatóval, ami csak a tiszta gyermeki lélek sajátja.

ahogy mindig induláskor, elénekeltük a közös reggeli imát.

Apa, és én. Zádi hallgatta. - Ahogy mindig.

Himnusz

(Reggeli imádság)

Ragyogva fénylik már a nap
Az Úrhoz szálljon énekünk,
Hogy minden ártót űzzön el
Járjon ma mindenütt velünk.

Nyelvünket fogja fékre ma
Ne szóljon rút perek szava,
Szemünket védőn óvja meg
A hívságot ne lássa meg.

Lakjék szívünkben tisztaság,
Távozzék minden dőreség
A testnek dölyfét törje meg
Étel s italban hősi fék.

Hogy majd a nap ha távozott,
S az óra újra éjt hozott,
Lemondásunk szent éneke
Legyen az Úr dicsérete.

Dicsérjük az örök Atyát,
Dicsérjük egyszülött Fiát,
S a Szentlelket, vigasztalót
Most és örök időkön át.

A végén mindig hozzáfűzzük, hogy ÁMEN.

Ez ma is így történt.

Csakhogy ma nem ketten, hanem hárman fűztük a végére, ÚGY LEGYEN!

Döbbenten néztünk Zádira.

Ő is mondta.

Gonosz módon újra kipróbáltuk.

Az utolsó versszakot újra elénekeltük, hogy lássuk, csak véletlen volt-e.

NEM!

Szándékosan, velünk egy időben tette hozzá ő is.

Nem később, utánunk ismételve, hanem tudta előre, hogy ez következik.

(Napközben újra megpróbáltam... )

Volt még egy kedves "szava".

Egyelőre az autót brümm-brümm-ként emlegeti.

Ma próbáltam kimondatni vele, hogy autó.

Egy-két alkalommal noszogattam, erre ő diadalomittas képpel közölte: AUBRÜMM-BRÜMM!

Tegnap óta ragozni is akar, így született a PAPÁM (elsőként), majd ANYÁM, APÁM is követte.

Ezeket egyelőre rendszertelenül és össze-vissza használja, nagy vigadalmunkra.

Kéremszépen, lassan érkeznek a gyerekszáj bejegyzések!!!

csak élvezzük, hogy nagymamám és Judó itt vannak.

Minden pillanatot kihasználunk, amit együtt töltünk.

De jó is ez.

Zádi természetesnek veszi, hogy velünk vannak.

Nekem ez a legnagyobb ajándék. 

Először csak óvatosan mozgattam a gumihálót alattunk,

...majd ugráltunk egyet közösen,...

...végül már egyedül is ment a dolog,...

...sőt, még futkározott is!!!

Aztán meglátta papit (apukám), és be akarta húzni a rácsok között - vagy valami ilyesmi...

Ha a pohár félig van csak, akkor azt kell írnom, hogy hetek óta tervezgettük, hogy amikor mamikám és Judó megérkeznek hozzánk, a Balatonra jönnek, hiszen oda közvetlen járat van, majd kis fürdőzés után hazajövünk együtt. Ebből nem lett semmi, mert akkora szél volt, hogy Zádit konkrétan arrébb fújta, és hűvös is volt a pancsoláshoz.

Ha a pohár félig tele van, akkor azt írom, hogy abban a 2,5 órában, amit a Balatonon töltöttünk, annyi élmény várt minket (de főleg Zádit), hogy egy egész napra elegendő, még fürdőzés nélkül is.

Amint megérkeztünk, pici babám felmérte a terepet. Anyukám ölében mindenkit megismert, mindent megszemlélt, mindenhova felmászott, mindent megfogott, és amikor nem figyeltünk 1000%-ig, akkor bizony mindent meg is kóstolt...

Nagyon tetszett neki a vízen fodrozódó hullámok látványa és hangja, a szél ereje, ami arrébb vitte majdnem egy méterrel, mielőtt elkaptam volna.

Mindenkinek köszönt és folyamatosan figyelt, láthatóan szivacsként szívva magába az információkat.

A gyermektáborban, ahova szinte haza járunk (bár most elhanyagoltuk igencsak a látogatásokat) van egy 4 hálós trambulin. Mi is szerettük mindig, de a gyerekek is nagyon élvezik. Több baba azon kezdett el ugrálni először.

Nos, mi is felvittük Zádit, amint ez a képekből már kiderült.

Először csak figyelte, ahogy én ugrálok. Ezután felmászott hozzám és hagyta, hogy ringassam. Mögé álltam és úgy próbáltam rávezetni a dolog ízére, de akkor még nem kapizsgálta eléggé.

Felvettem és a karomban tartva ugráltam vele, majd letettem.

Több sem kellett a kiskrapeknak, ő is elkezdte rogyasztani a kis térdét és addig-addig rugózott, míg a kis lába elemelkedett a hálótól. Amikor ezt kitapasztalta, máris rohangálni kezdett.

Végül felfedezte, hogy a csodálók között ott áll apukám, és ő azonnal a rácshoz rohant, majd szerette volna a nagyapját is behúzni maga mellé a rácsok között. Most kifejtsem, hogy nem ment neki?

A trambulinozás után elmentünk látogatóba az ott élő ismerősökhöz, majd rohantunk a vonathoz, hogy dédiéket elhozzuk.

Elköszöntünk mindenkitől, de mielőtt elindulhattunk volna, a tábori nosztalgia kisvonatra felszállt anyukámmal és mentek vele egy kicsit. Zádikám szépen integetett és látványosan élvezte a helyzetet.

Az ebédet Fonyódon ettük meg a szerintünk legeslegfinomabb lángososnál, aztán hazafelé vettük az irányt.

Itthon kiélveztük az együttlétet.

Zádikám emlékezetessé tette a délutánt, mert Judóhoz odament és minden átmenet nélkül piszézni kezdett vele.

Ez azért érdekes, mert eddig csak én próbáltam tanítgatni neki, de nem különösebben élvezte a dolgot. Most viszont nagy boldogságában (nagyon örült dédinek és Judónak), Judócival sokszor és kitartóan piszéznek.

Így aztán Judó megkapta a legújabb becenevét. Ő lett Nyuszipusz.

Produkálja magát a mi apróságunk, elevenkedik, felfedez és boldog.

Milyen öröm ez nekünk, el sem tudom mesélni.