Ha a pohár félig van csak, akkor azt kell írnom, hogy hetek óta tervezgettük, hogy amikor mamikám és Judó megérkeznek hozzánk, a Balatonra jönnek, hiszen oda közvetlen járat van, majd kis fürdőzés után hazajövünk együtt. Ebből nem lett semmi, mert akkora szél volt, hogy Zádit konkrétan arrébb fújta, és hűvös is volt a pancsoláshoz.

Ha a pohár félig tele van, akkor azt írom, hogy abban a 2,5 órában, amit a Balatonon töltöttünk, annyi élmény várt minket (de főleg Zádit), hogy egy egész napra elegendő, még fürdőzés nélkül is.

Amint megérkeztünk, pici babám felmérte a terepet. Anyukám ölében mindenkit megismert, mindent megszemlélt, mindenhova felmászott, mindent megfogott, és amikor nem figyeltünk 1000%-ig, akkor bizony mindent meg is kóstolt...

Nagyon tetszett neki a vízen fodrozódó hullámok látványa és hangja, a szél ereje, ami arrébb vitte majdnem egy méterrel, mielőtt elkaptam volna.

Mindenkinek köszönt és folyamatosan figyelt, láthatóan szivacsként szívva magába az információkat.

A gyermektáborban, ahova szinte haza járunk (bár most elhanyagoltuk igencsak a látogatásokat) van egy 4 hálós trambulin. Mi is szerettük mindig, de a gyerekek is nagyon élvezik. Több baba azon kezdett el ugrálni először.

Nos, mi is felvittük Zádit, amint ez a képekből már kiderült.

Először csak figyelte, ahogy én ugrálok. Ezután felmászott hozzám és hagyta, hogy ringassam. Mögé álltam és úgy próbáltam rávezetni a dolog ízére, de akkor még nem kapizsgálta eléggé.

Felvettem és a karomban tartva ugráltam vele, majd letettem.

Több sem kellett a kiskrapeknak, ő is elkezdte rogyasztani a kis térdét és addig-addig rugózott, míg a kis lába elemelkedett a hálótól. Amikor ezt kitapasztalta, máris rohangálni kezdett.

Végül felfedezte, hogy a csodálók között ott áll apukám, és ő azonnal a rácshoz rohant, majd szerette volna a nagyapját is behúzni maga mellé a rácsok között. Most kifejtsem, hogy nem ment neki?

A trambulinozás után elmentünk látogatóba az ott élő ismerősökhöz, majd rohantunk a vonathoz, hogy dédiéket elhozzuk.

Elköszöntünk mindenkitől, de mielőtt elindulhattunk volna, a tábori nosztalgia kisvonatra felszállt anyukámmal és mentek vele egy kicsit. Zádikám szépen integetett és látványosan élvezte a helyzetet.

Az ebédet Fonyódon ettük meg a szerintünk legeslegfinomabb lángososnál, aztán hazafelé vettük az irányt.

Itthon kiélveztük az együttlétet.

Zádikám emlékezetessé tette a délutánt, mert Judóhoz odament és minden átmenet nélkül piszézni kezdett vele.

Ez azért érdekes, mert eddig csak én próbáltam tanítgatni neki, de nem különösebben élvezte a dolgot. Most viszont nagy boldogságában (nagyon örült dédinek és Judónak), Judócival sokszor és kitartóan piszéznek.

Így aztán Judó megkapta a legújabb becenevét. Ő lett Nyuszipusz.

Produkálja magát a mi apróságunk, elevenkedik, felfedez és boldog.

Milyen öröm ez nekünk, el sem tudom mesélni.