Zádi élete első locsolása előbb anyával,

aztán egyedül, mint a nagyok.

Azt már tudtuk eddig is, hogy Zümikémet a pocakján keresztül meg lehet fogni...

Mindenesetre, amit ma reggel produkált, azt még én sem gondoltam volna.

Tegnap csirkehúslevest főztem és a gyors lehűlés érdekében a párom a kamra hideg járólapjára tette a külön szedett levet, zöldséget és húst. Éjszakára is ott hagytuk nyitott ablaknál, gondolva, hogy reggel bekerül a hűtőbe.

Csakhogy Zádi egy ideje azzal szórakozik, hogy ha bejut a kamrába, meglapul, magára csukja az ajtót, és csendben kuksol, mert élvezi...

Ma reggel sem tett másként. Amint lehetősége nyílt rá, be a kamrába, ajtó becsuk... csak annyit mondott, hogy HAMMA!... majd apának leesett, hogy a leves bizony veszélyzónában van.

ÖÖÖ...

Apja ajtót kinyit, Zádit meglát, ahogy ácsorog középen, egyik kezében egy HIDEG sárgarépa, a másikban egy HIDEG fehérrépa és boldogan rágcsál.

Apjafia...

Igenis az, mert a családi emlékezet nagykönyvének egyik lapján bizony ott virít, ahogy felhívom telefonon életem párját, hogy ha melegíti magának a húslevest, csak lassú tűzön tegye, nehogy bezavarosodjon, erre ő közli, hogy már túl van az ebéden.

Leturmixolta botmixerrel a HIDEG húslevest és kenyérre kente. ... Van itt zöldhasfájóscsikarós fejecske???

Ezek után a fiam ne legyen ogre?

Mellesleg panaszra semmi okom, Zádikám szépen ügyesedik napról napra. Mára azt találta ki, hogy bébitaxi hajtás közben börrög. Anyukája nyilván dagad a büszkeségtől, apához rohan, hogy bizony-bizony a mi gyerekünk zseni.

Nem, nem szégyellem, tökéletesen elfogult vagyok és ilyenformán meglehetősen büszke.

Hát még, ha azt is elmesélem, hogy Dédipapi bizony odaát Gabó oldalán tuti büszke a dédunokájára, hiszen ma este nótázgattunk...

Az ezerszer elismételt és Alma együttestől tanult módon elmutogatott "Nád a házam teteje" dalt együtt énekeltük.

Igaz, artikulációs problémák miatt Zádi még csak bizonyos részeknél kapcsolódott be, de azt legalább hatalmas lelkesedéssel tette.

Mutatja a háztetőt az első sornál, majd várakozik.

A "hess el onnan cinege" részből a HESS már nagyon megy, mondva és mutogatva egyaránt.

"Leszakad a teteje" - időnként roskadozik szépen. "TETETE"- hangoztatás közepette.

"Ha leszakad, mi lesz vélem sárgalábú cinege, cinege" - itt a cinege az érdekes a számára, cicceg erősen.

Ilyenkor besegítek egy DE-vel és már tudja is, hogy:

"Hess le róla cinege, cinege..." - megint mutatja két kézzel, hogy hess

"leszakad a teteje, teteje" - itt szintén roskad és TETE-g.

Mikor a végéhez érünk, vigyorogva mutatja, hogy újra.

Megkülönbözteti már a kedvenc dalait és egyértelműen a tudtunkra adja, hogy melyiket szeretné hallani.

Az "Erdő szélén"-t a háztető jelével kéri, a "Csip csip csóka"-hoz összecsippenti a kezeit, a "Tiktakkol az óra" kezdetűhöz megemeli a mutatóujját, és úgy mutatja a manócskát, hogy kalapál.

Egyértelműen érti a kérdést, hogy énekeljünk?

Azonnal mutatja a kívánt dal jelét.

Mi pedig kenyérre vagyunk kenve és természetesen énekelünk.

Ma megint locsoltunk.

Kicsit kevesebb víz került a ruhájára, mint a múltkor, ez már fél siker.

Pirulok rendesen, mert át akartam vágni a picikémet, hogy megússzak egy ruhacserét.

De ahogy keresztanyám mondaná:

"nem hülye, csak gyerek!..."

Nem adtam neki vizet a kannájába, csak a sajátomat töltöttem fel.

Indultunk "öntözni", amikor Zümi elém állt, az öntöző kannájának a tetején levő nyílását az én kannám öntözőcsőréhez igazította és tologatta, hogy tegyek neki is vizet.

Nyilván.

Ki hallott már öntözésről víz nélkül???

Igen, a végeredmény egy vigyori kislegény, és természetesen egy újabb váltás ruha lett.

A képek a múltkor készültek, és végre meg tudom mutatni.

El sem tudom képzelni, mikor jön el az az idő, vagy helyzet, amikor nem kapok frászt (konkrétan), ha Zádinak fáj valamije, vagy valami nem stimmel.

Drága picikém mára teljesen meggyógyult, nem sántikál, boldog, rohangálós, kacagós...

Ilyenkor kicsit szégyellem magam, amiért annyira megrémültem, de tényleg sok durva verzió kavargott a fejemben...

Börrög, mert rájött és tetszik neki, a kertben kószál (egyre ügyesebben a meredek részen is), lépcsőzik (felfelé bátrabb, lefelé hol popsi csúsztatással, hogy fejjel előre... )

Elkezdett félni a porszívótól. Eddig szerette, most kétségbe esik.

Kedveskedő, pusziosztó.

Főztem csirkehúslevest és nagyon hálás közönség volt, hatalmas adagot tüntetett el belőle.

Hihetetlenül fáradt vagyok, úgyhogy elfutok aludni.

Bocsi...

A gyerekek nagy vonzerővel bírnak Zádi számára, így ma délelőtt is kimaradt a szokásos alvás.

Jól lefáradva, a párom régi munkahelyére is ellátogattunk - papírmunka...

Ott viszont valami csudi dolog történt...

Az egyik ott dolgozó (minden gyermek nagyon szereti) a titkos dobozkájából elővarázsolt a mi aprónknak egy origami békát. Megmutatta neki, hogy egy ujjal is lehet ugratni a papírbrekkencset. Nem kellett sokat magyarázni, Zádi hamar rájött a dolog nyitjára.

Olyan ügyesen ugráltatta az asztalon, hogy mi is meglepődtünk. Nagyon élvezte.

Nem hittem, hogy ez már neki való lenne. De mégis!

Délután 4 óra volt, mire hazaértünk a mindenféle intézni valóinkból (Zádi persze közben megebédelt, ruhát váltott, elaludt). Itthon gyorsan mi is ettünk, majd nekiugrottunk a felgyűlt elmaradásoknak.

Már ébren volt, amikor az öntözéshez jutottam, hívtam, hogy tartson velem.

Jött is nagy örömmel - hiszen mindent szeret, amit a kertben tesz-vesz az ember.

Ő is kapott még a nyuszitól (ezúton is köszönjünk Pöszi-Bandi nyuszi) egy piciri locsoló kannát, amit eddig jobbára csak rágcsált. Most megtöltöttem neki vízzel és indultunk kifelé.

Első körben - nyilván) az összes víz az én ruhámon landolt a kannájából.

Másodjára már ügyesebb volt, a saját ruháján kívül a fűre is jutott valamennyi. Később aztán egyre jobban tudta irányítani a vízsugarat. Megöntözte a cipőjét, a százszorszépeket, a haját, a tenyerét, és majdnem a macskát is.

Hihetetlenül élvezte a dolgot, apja le is fényképezte (még karácsony előtt igyekszem a képeket meg is mutatni).

Így aztán vidám délelőtt-délután követte egymást, majd az este is bearanyozódott, mert átjött az egész Nyúl család hozzánk.

Zümikém bodza virágot szagolgatott és nagyon tetszett neki.

Teregettünk is, mi ki, Zádi össze.

Azt hiszem így pontos.

Szeret a ruhák között bujkálni, leszedni és kirázni őket, majd a ház különböző pontjaira eldugni a frissen mosott dolgokat.

Nem baj, úgy szép az élet, ha zajlik!

EKG és szívultrahang is igazolja, hogy jószívű vagyok - legalábbis működésileg.

Jobb híreink vannak, mint reméltem.

Mára volt időpontom kardiológiára, hogy megvizsgálják, édesapám szívproblémája nem jelentkezett-e nálam is. Egyelőre semmi jele, hogy elő akarna bújni...

Szívügyileg hála Istennek rendben vagyok.

Talán frászt sem fogok kapni, Zádi nemigen mutatja, hogy a lábacskájával baj lenne. Reménykedem, hogy tényleg valami gyorsan múló ügy volt ez.

Tegnap összesen kétszer jelezte, hogy kellemetlen neki, ma eddig nem volt problémája.

Futkározik, jön-megy. Amíg én vizsgálaton voltam, a tesómat és apukámat szórakoztatta a folyosón. Nagyon élvezte - úgy hallottam a kacagásokból.

Büszke vagyok rá nagyon.

Egyre több állatot ismer fel a könyvekből, tudja mit mondanak (ez alól csak a boci a kivétel, mert Zádiországban bizony a tehén ... ... béget...)

Seráfütty, nagyobb bajunk sose legyen!