Anyukám nagyon szereti a napraforgós dolgokat.
Tegnap találtunk neki egy dísznapraforgót, meg is vettük és ma elvittük neki. Zádi örült, hogy gyerekek között lehet. Legalább annyira élvezi a mamija munkahelyén eltöltött időt, mint én, amikor kicsi voltam.
A nagyok persze körülrajongják, ő pedig mászkál közöttük, mint egy úr!
Hihetetlen belegondolni, hogy majd az én aprócska puhatalpú babám is ekkora lakli kamasz lesz, mint ők.
A látogatás után a doktor bácsijához ugrottunk be receptért és tanácsért. A szopiról való leszoktatásról kérdeztem, beszéltünk pár szót, és ha már ott voltunk, beadta Zádinak a 15 hónapos oltást is. Nos, erre egyikünk sem volt felkészülve lelkileg.
Talán nem is baj, mert így legalább nem stresszeltem magam előtte. Hamar túl esett rajta, az elsőt a vállába kapta bőr alá, ekkor kicsit nyüszögött, jelezvén, hogy nem különösebben rajong ezért a programpontért. A második körben a jobb combjába kapta izomba a szurit, ezt megfelelő ordítás kísérte.
Borogattam én a lábacskáját, de a délutáni (hosszabb) alvásból ébredve drágám erősen fájlalta. Sántikált, nem tudott leguggolni, szóval nagyon nem volt jól.
Adtam neki fájdalomcsillapítót, de azért később is nyűgös maradt. Nem baj, legalább ezen is túlestünk. 8-10 nap múlva belázasodhat, kipöttyösödhet tőle. Reméljük nem lesz baj.
A leszoktatásról annyit, hogy egyre inkább úgy látja az eszem, hogy meg kell kezdenünk, hiszen az allergiám azért elgondolkoztat.
A tünetek ugyebár azért jönnek elő, mert a szervezet túl sok hisztamint termel. Erre lehet gyógyszert (ha nem szoptatnék, akkor antihisztamint) kapni.
Nos, most jön a melyik ujjamat harapjam rész.
Ha nem veszem be a gyógyszert, és bizony viszketek és fájok, akkor a tejcsin keresztül a hisztamint kapja meg Zümi.
Ha beveszem, azt a gyógyszert, amit szoptatósnak is adhatnak, akkor nem különösebben hat, de azért átmegy a tejbe. (Eddig nem vettem észre Zádin a hatását - nem lett aluszékony tőle.)
Ha extrém mennyiségben pöttyösödöm, akkor (kaptam engedélyt a dokitól) bevehetek kettő szem gyógyszert, akkor majdnem rendben vagyok, a tejbe több gyógyszer megy át (ennek sem láttam hatását a picire nézve).
Ha pedig leszoktatom a szopiról és megkapom a szokásos gyógyszert, ami hatni szokott, vagy a szteroidot, ami biztosan tünetmentessé tesz, akkor nem vakarom magam sebesre, de Zádi nem szopizik tovább, pedig sokáig akartam szoptatni.
Lényegében egyik megoldás sem jó.
Ha a hisztamint kapja meg, az sem. Ha a gyógyszert, az sem. A leszoktatás pedig nem különösebben megy (egyikünk sincs igazán felkészülve rá...).
Próbáltam már, hogy vizet adok neki éjjel, ha felébred, hátha szomjas - nem igazán fogadta el. Összesen egyszer, de nemsokára akkor is felébredt szopizni.
Túl vagyunk azon, hogy az apja veszi fel, hátha akkor, ha nem érzi rajtam a tejszagot, akkor visszaalszik a ringatásra is - felejtős.
Próbáltam én ringatni, hátha engem akar, de ilyenkor én is csak akkor vagyok jó, ha szopit adok.
Ma este laktózmentes tejcsit adtam neki, hátha kiválthatjuk (majd egyszer - lassan) a szopit. Úgy egyeztünk a férjem nagynénjével, aki védőnő, hogy ma fél decivel kezdem (mármint fél deci tejjel) és kétnaponta emelem az adagot.
AVENTes csőrös tanulópohárból adtam, mert ő nem szerette sosem a cumisüveget picike korában sem, pohárból nem merem, mert félálomban félrenyelhet könnyebben, a SIGG kulacs pedig szintén nem vált be, mert folyik, nem kell szívni. Így maradt kizárásos alapon a tanulópohár.
Megpróbáltam, sírni szeretnék, mert ez sem jött be. Kb. 10 ml-t ivott meg, azt is 4 részletben, közben levegőt is nyelt és utálta az egészet.
Igazán nem tudom, mit tehetnék.
Úgy nem tudom leszoktatni, hogy nem adok neki és ordítson, mert egyszerűen erre alkalmatlan vagyok. Nem akarom, hogy hívjon, és úgy érezze, hogy cserbenhagyom.
Apránként kellene, részleteiben, nehogy úgy járjunk, hogy felül kerekedik az allergia és egyszerre kényszer lesz a dologból és minden átmenet nélkül kell elvennem.
Lehet, hogy újra megpróbálom a cumisüveget.
Mindehhez lelkiismeret furdalásom is van, mert megfosztom egy olyan lelki kapocstól, ami fontos a számára (is).
