Gonosz anyaként ma ebéd után az etetőszékében hagytam Zümikémet, hogy amíg ő játszik ott, én hamar elmosogathassak.
Aha, ahogy ezt én elképzeltem...
Igen, ő szépen ücsörgött a helyén, amikor véletlenül elejtette a kezében lévő játékot.
Szokása szerint iszonyú hangokat kiadva szeretett volna ordítással rávenni, hogy hagyjak ott csapot, papot és azonnal adjam neki vissza.
Csakhogy ebből játékot is csinált.
Egy idő után már eléggé untam a visítást és mondtam Zádinak, hogy bizony ezt én nem értem. Ha gondja van, szóljon, hogy anya és jövök, megoldom.
Szépen be is gyakorolta, elegendő számú lepottyantással és anya ugrasztásával.
Viszont legalább szépen megtanulta kimondani, hogy ANYANYA EEESE.
Én pedig ugrottam ninden alkalommal mosogatóvizes, csöpögő ézzel...
Ebéd után nagy sétára mentünk és onnan hazaérve egy migrénes apát találtunk itthon.
Én buzgón mutattam Zádinak, hogy most aztán csend legyen, hadd aludjon apa. Erre ő is a szájához emelte a mutató ujját és csittegett.
Olyan okos, könnyen tanuló nagy gyermekünk van!!!
Csupa boldogság.
Ő is valahogy így lehet vele. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ma reggel nagyapja elment Pestre ügyeket intézni, este érkezett haza. Zádi meglátta és sok percen keresztül futkározott kacagva a szobában fel és alá. Édes babám! Túltengett benne a boldogság hormon. :-)
Minde
