Zümikém egyre több kutyával megismerkedik.

MA például a tudathasadásnak adva egy pofont egy MACI nevű kutyával barátkozott össze.

Nagyon kedves barátainknál voltunk látogatóban (ezer éve nem láttuk már őket), az ő mopszukkal lett elválaszthatatlan a mi maszatunk.

Nagyfiúsan kergetőztek (mondjuk az nem volt mindig tiszta, hogy éppen ki kit kerget, vagy fordítva), Zádi megfogta a kutyus lábait és kacagott. A kis szőrös lihegős pedig nyalta, szagolgatta és terelgette a mi kis felfedezőnket.

Versenyt rágták a Jengát (ki ki a sajátját, nyugi nem cseréltek!)...

Jöttek-mentek, nagyon jól szórakoztak.

Zseniális ebédet kaptunk, remélem a házigazda nem felejti el elküldeni nekünk a receptet, mert szeretnék ilyet MÉG MÉG!!!

Jót beszélgettünk, megpróbáltuk megváltani a világot.

Közben még történt valami, de ezt majd holnap mesélem el, ha lesz kép is hozzá.

Mindenkit, akinek létezik szabad kapacitása arra kérek, hogy mondjon el egy imát (aki nem így, vagy másban hisz, az szorítson, gondoljon oda) holnap egy kicsi fiúcskáért, aki az eddigi életét csövekhez kötve és folyamatos műtétekkel élte.

Holnap kapja élete lehetőségét az édesapjától, aki neki adja az egyik veséjét.

Ez a nap lesz a közös szülinapjuk.

Imádkozzunk, hogy ez a kisember megtapasztalhassa, hogy milyen szabadon, kórház és csövek nélkül élni.

Adja meg az Isten, hogy egészséges lehessen!!!

A figyelmünk/figyelmem még másik helyre is kell, hogy irányuljon.

Egy édesanya és pocaklakója harcára, hogy együtt maradhassanak.

A szülőknak eddig sem volt egyszerű életük, úgy látszik meg kell küzdeniük minden babájukért.

Boldog lennék, ha az anyuka elveszítené az orvossal kötött fogadását és a babával együtt a hathetes kontrollra már a behűtött száraz pezsgővel mehetnének.

Mindenkinek, mindegyikünknek megvannak a magunk harcai, gondjai, reményei, vágyai.

Mégis van idő, amikor másoknak nagyobb szükségük van a mi erőnkre és imánkra, mint magunknak.

Mindenki tudja, akar-e és képes-e pozitív gondolatokat küldeni nekik.

Aki velem/velünk tart, részese lehet egy közös szívdobbanásnak apró emberkékért.

Így legyen!

Mindent meg kell tanulni.

Ez nyilvánvaló.

Anyai szigorommal fel-felvetem, hogy mindennek megvan az ideje. Azt hiszem a pasik is így gondolják a családban, csak az a "megvan" - azt hiszem át lett értelmezve.

Felkiáltásként hangozhatott, hogy most megvan az ideje!!!

Nagyapa reggel borotválkozni kezdett az elektromos borotvájával és az én mindenlébenkanál pici fiam azonnal odarohant, hogy megtanulmányozza a börrögő izét.

Amíg apósom végzett, Zümi okosan üldögélt az ölében és szkennelt.

Ezután nyújtotta a kezét, hogy most ő következik.

Addig addig "győzködte" a nagyapját, amíg a védőkupakot rá nem tette és babám kezébe nem adta a masinát, hogy ő is elvégezhesse az egyszer majd számára is rutinná váló (vagy legalábbis azzá válható) szertartást.

Gyönyörűek voltak.

Olyan igazi, valóságos, generációkon átívelő ismeretátadás...

Ha minden igaz, lesznek képek erről is.

A délutáni nagyjelenetünk pedig az volt, amikor világossá vált számomra, hogy kicsi fiam úgy szopizott, hogy közben végig egy darab ropi volt a szájában.

Tud élni na!

Na milyen kép fogadott ma az ebédlőben???

Zádi ül az apja ölében és a kezében egy jókora kolbász virít.

De még ha csak a kezében?!?!?!

Akkora lelkesedéssel cincálta, rágta, hogy a bőrét is alig lehetett lelopni róla. Amint azt hitte, hogy el akarjuk venni, magához szorította, mint a legféltettebb kincset.

De kezdjük az elején.

Apja és nagyapja kolbászt evett, aminek ugyebár fantasztikus ínycsiklandó illata van.

Zümi ugyebár kicsi, de nem hülye. - Igen, Judó!

Kapálózott, hogy meg akarja kaparintani, apja pedig naivan odaadta. Nem hitte, hogy valóban elkezdi enni.

De ugyebár ő kicsi, de nem hülye.

Szóval így esett, hogy beléptem az ebédlőbe és elakadt a szavam.

MERT: a pici még nem ehet szalámit sem, mert korai lenne.

A kolbász nemcsak nyers hús, hanem füstölt is.

Apa besegített a hozzátáplálás tudatos folytatásába. Ezúton is köszi.

Mindenesetre szerencsétlen gyerek elmebeteg anyja nem elkobozta a zsákmányt, hanem miután felocsúdott (több percet vett igénybe a hadművelet), összecsukta a száját, amely önkéntelenül tátva maradt leesett áll folyományaként - bizony a fényképezőgépért rohant.

Bizony, ezt a leleplező értékű fényképet én követtem el.

A címe: magyar gyerek kóbászt eszik.

Egyre jobban megy a puszi osztás is.
Egymásnak és nekünk is.
Ha jól viselkedünk... ;-)

Legnagyobb boldogságomra Kingi és Zádi összenőnek.

Ma nagyot kergetőztek az ebédlőben.

Tulajdonképpen nem először csinálták, de cselezés, furfang most jelent meg még csak.

Zádi szépen sarkon fordult párszor, kacagta, hogy Kinga nem éri utol.

Hatalmas játék, jobb étvágy mutatja, hogy jó, hogy együtt vannak.

Rémesen fáradt vagyok.

Volt ma két megbeszélésünk is, meg jó sok telefon.

Próbáljuk megtalálni a megoldásokat.