történik nap közben, amiről azonnal el is határozom, hogy meg fogom írni... Aztán elmossa a többi pillanat.
Mire ideérek, rendszerint fáradt vagyok.
Sajnálom, hogy így van.
Ráadásul akadnak olyan témák is, amik bár mozgatják a gondolataimat (gondolatainkat), nem lehetnek publikusak...
Sebaj!
Tegnap említettem, hogy mesélek az emberek kedves gesztusáról.
Mert olyan jó látni, hogy igenis létezik ilyesmi is!!!
Szóval vásárolni voltunk. Sajnos úgy alakult, hogy belefutottunk Zádi ebéd idejébe is.
Már javában sorban álltunk, amikor a fiatalember megunta a tétlenséget és hangot adott nemtetszésének.
Nem, nem olyan durva hisztizős-üvöltős jelenetet produkált! Csak mondogatta az apujának, hogy LETESZ! ELMENNI! KIMEGY!... és társait.
Egyszerre valami varázslat történhetett az emberekkel, mert az előttünk álló hölgy megszólalt, hogy menjünk előre a picivel.
Hálás voltam a gesztusért, de semmi pénzért nem kíséreltem volna megvalósítani az ötletét.
ÁÁÁ
Már hallottam magamban a felháborodott többi sorbanállót, hogy húzzak, húzzunk hátra. Ők is sorban állnak.
A hölgy csak noszogatott minket.
Akkor kicsit előrébb léptem, nehogy tényleg balhé legyen.
De akkor egy még előrébb álló néni noszogatott tovább, majd a legelöl álló is csatlakozott.
Meglepő, döbbenetes, szívet melengető jelenet volt.
Zádi szépen megköszönte a segítséget (apai segítséggel - hiszen én még fel sem ocsúdtam...), amit a sorban állók nagy mosollyal fogadtak.
Igen, valahogy abba a pillanatba beszivárgott a KARÁCSONY!