gesztenyehullásig számolom az időt...

Nem tudom, miért. Gabóca áprilisban költözött a nyugalom kertjébe. Csak hónapokkal később kezdtek potyogni a gesztenyék.

Mégis minden alkalommal ezt számolom. Ez már a negyedik gesztenyehullás, amióta ott lakik...

Nézem, figyelem a fákat. Örömmel tölt el, ha a lábam előtt landol egy-egy szúrós termés. Külön izgalmas, ha nem hullik szét, hanem én szabadíthatom ki a kicsi barna gömböt. Selymes, szorongatnivaló kis szeretetcsomag.

Gabó is kap belőle mindig. Az első pár szem, ami a közelébe hullik, az övé.

Minden évben aggódva figyelem a temetőbe gyűjtögetni járókat, nehogy elvigyék, amiket Gabónak tettünk oda. Eddig szerencsére tiszteletben tartották.

Jó (ez így furán néz ki leírva, de mégis jó), hogy gesztenyefa alatt pihen, mert így mindig lehet velem egy kis darab - az ágyától.

A következő gesztenyehullásig az előző évi mindig megráncosodik, de velem lehet.

Vannak páran, akik kaptak már tőlem ONNAN gesztenyét. Nem sokan. Olyanok, akik tudják, tudhatják.

Ezek nekem nagyon fontos dolgok.

Az idő múlása gesztenyében, a feledhetetlenség az örökké zöld borostyánlevélben.

Növények, amik hozzá, hozzánk tartoznak.

Amikor a búcsú előtt helyet kerestünk neki, csak egy dolog volt biztos bennünk. Mégpedig az, hogy feltétlenül fa alá szeretnénk előkészíteni az "ágyát".

Nem volt külön szempont a gesztenye.

Örülök, hogy mégis pont gesztenyesor veszi körül.

A gesztenye a gyerekek játéka.

Nekünk pedig egy darabka idő...