Az ésszerűsítés mai állomása a gyerekágy kérdés volt.

Lejjebb engedjük, feljebb tegyük, rácsot el, vagy vissza kérdések voltak napirenden.

Zádikám konkrétan a szívroham közelébe sodort, mert egy pillanatban úgy gondolta, hogy vicces, ha a két karjával felhúzza magát a rács tetejére, és ott átbukfencezik.

Hála a Jóistennek éppen ott álltunk az apjával mindketten, így fejenként egy-egy lábat elkaptunk repülés (zuhanás) közben és úgy álltunk néhány tized másodpercig. Akkor letettük és én... leültem.

Hirtelen magamhoz sem tértem.

Itt kezdődik, hogy arról is hiába győzködöm, hogy ne kapcsolgassa a villanyt.

Hogyan győzzem meg, hogy ne törje ki a nyakát???

Mindenesetre megmutattuk neki, hogy az új pozícióban hogyan tud könnyen kijönni az ágyából - testi épségét megőrizve.

Begyakoroltattuk vele 3-4-szer.

Most reménykedem.