Igazán

 2011.05.03. 21:49

tavasziasra sikerült ez a napunk.

Volt benne hideg, meleg egyaránt.

Délelőtt ügyeket intéztünk egységesen, délután mindenki külön programba kezdett. Az enyém a fölösleges dolgok kiszanálása mellett a régi orvosi papírjaim elővarázslása volt, majd doki látogatás.

Igen, most is reménykedtem a megoldásban.

Nem, egyelőre nem történt fizikailag is érezhető változás.

Talán kiderül, mi okozza a gondot.

Félek nagyobb lesz a probléma, mint gondoltam.

Ne aggódjatok, ha minden igaz lesz megoldás.

Első lépésben góckutatás - ezen már átestem korábban is, nem lett eredménye.

Ha valóban így lesz és eredménytelenül zárjuk a kört, akkor jön a következő lépés, hol máshol, mint Debrecenben.

Ez a mi sorsunk!

A megoldás ott vár minket!

(Csak abban reménykedem, hogy tényleg lesz megoldás és ez az egész nem fenyegeti azt, hogy Zádinak valaha tesója lehessen... Korábban nagy családról ábrándoztunk, 3-4 gyermeket szerettünk volna. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy 2 aprósággal beérjem. Mára az is nagy szó lenne, ha az Ég megadná nekünk, hogy még egy babánk legyen.)

Az orvos felvetette, hogy mérlegeljem a szoptatás és a szoptatás befejezése utáni gyógyszeres kezelés lehetőségét.

Tudtam, hogy így lesz.

De hogyan is dönthetnék a gyermekem ellenében a saját komfortom mellett???

Örülök, mert a doktornőnek vannak ötletei a problémát illetően, ami több, mint eddig bárki mondott volna, de félek mi lesz, ha tényleg az a baj, amit említett és attól is, hogy nem találjuk meg a megoldást és minden így marad.

Nem, azt hiszem képtelen lennék megvonni a szopit Záditól, még ha sebesre is vakarom az allergiámat.

Olyan az életem, minta tavaszi időjárás.

Szeles, esős, napos, viharos, hideg, meleg, tűző napos és árnyékos.

De legalább kipróbálhatjuk, amit a férjemmel egymásnak fogadtunk:

"... jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben ..."

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr926489503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emmamam 2011.05.05. 12:47:51

rendben lesz minden, muszáj neki! :) És annyi gyógyszerm kezelés létezik ma már mindenféle nyavalyára, ne mondjatok le a nagycsaládról sem... :) (Olyan fiatalok vagytok még... Bármi lehet. :))

emmamam 2011.05.05. 12:49:03

Erről jut eszembe, hogy ma eszembe jutottál... :) A kórházban az asszisztens megkérdezte, a jelenlegi hányadik terhességem, mondtam, hogy a negyedik... és gratulált... Na, ilyenkor mit mondjon az ember... :)

emmamam 2011.05.05. 12:49:38

bocs, az utolsó szmájli :( ez akart lenni...
süti beállítások módosítása