Azt hiszem, csak címszavakra futja ma, mert Zádi nagyon rosszul alszik. Szerintünk a fogacskája mocoroghat, mert napközben sem tudott nyugodtan pihenni.
Folyamatosan érezni akarja, hogy érintem.
Mindenesetre meg akarom örökíteni, hogy kicsi fiam ma megpróbált befolyásolni... Egy éves!!!
Kingi ma először látogatott hozzánk a betegsége óta. Másfél hete nem találkozott a két csöpp.
Az első 5 percben nagyon örültek egymásnak, aztán kezdődtek a harcok. Hiába volt elöl 100 játék, nem bírtak 2 olyat találni, amivel játszhatnának. Mindig mindkettőnek az kellett, ami a másiknál volt.
Ez nyilván nem baj, Zádinak is meg kell tanulnia osztozkodni, mert ölelhető tesó híján az unokatesói maradnak (remélem csak egyelőre) akikkel ezt megtanulhatja.
Szóval ment a patália, aminek hevében Kinga egyszerűen odasózott Züminek egyet.
Nagy meglepetésemben felhördültem. Nem szidtam, nem kiabáltam, de egy nyomatékos "Naaaa!" azért kijött.
Mindkét lurkó behúzta a nyakát és meglepetten rám nézett.
Zádi kapcsolt előbb. Gyorsan összerakta a buksijában, hogy akkor most ő az elszenvedő alany és elkezdett nyüszíteni, hogy bizony Kingi bántotta...
(Majdnem hangosan felröhögtem. Nem, nem szívtelenségből, csak a helyzet komikuma miatt. Amíg nem jeleztem nemtetszésem, addig fel sem tűnt neki a nyakleves.) Amint szóltam érte és egyértelműen Kingára néztem csúnyán, azonnal manipulálni akart a kis piszok.
Imádnivaló.
Rögtön helyre tettem egy "na te meg aztán ne kezdj el árulkodni"-val.
Meg kell tanulnia megvédeni magát, nem vehetem ezt át tőle. Ráadásul az sem lenne baj, ha tudnának együtt játszani és nem egymás játékának ellehetetlenítése lenne a fő elfoglaltságuk.
Mindegy, idővel kialakul.
De, hogy éppen egy évesen már ennyi sütnivalója legyen???
Hihetetlen!
A többi történés tényleg címszavazva:
- a két kicsi szabályosan kergetőzik
- voltunk játszótéren: csúszda, mérleghinta, hinta, rugós izémizé, gyalogséta
- kutyaugatás átértelmezve: kutyát ugatni
Még egy megjegyzés: remélem a fogak, amik így megkínozzák szépen - épen megmaradnak a csontfogakig és azok is. Ha már ennyit szenved miattuk.