A legnagyobb felfedezés most a búgócsiga. Keresztanyáék szülinapi ajándéka volt.

Eleinte csak nézte mi is történik, majd a család minden tagjához odavitte, hogy segítsünk neki pörgetni. Később fel-alá járkált vele, mint kiderült, alkalmas helyet keresett, hogy ő is kipróbálhassa.

Nem merném kijelenteni, hogy már zökkenőmentesen megy neki, de egy-két fordulatot már képes kicsiholni belőle.

Nagy a boldogság. Kifejezetten élvezi.

Ma megvolt az első igazán szép nagy borulása is. Éppen itt voltak a szüleim, beszélgettünk, játszottak, amikor az apja ölében ülve inni szeretett volna. Ezt olyan hirtelen mozdulattal vezette elő, hogy nagy ívű hátas lett belőle, de olyan gyorsan, hogy hármónk között tűnt el szegénykém.

Nagyon megijedt, sírt a drágám, lapult rajtam, de aztán megnyugodott. Árgus szemekkel figyeltem a jeleket, nem lett-e nagyobb baj, de amilyen hirtelen történt, olyan átmenet nélkül nyugodott meg, amikor lépcsőzhetett kicsit (na igen, mi pedig vizualizáltuk közben, hogy még innen is lehuppan, az szép lesz...).

Este pedig nagy boldogság ért.

Képet kaptam egy kiskrapekról, aki szintén velünk volt Debrecenben, amikor Gabó ott feküdt.

Kifejezetten tragikus és nagyon-nagyon nehéz élete volt, van, és sajnos úgy néz ki, hogy az is lesz szegénykémnek, de hála Istennek nagy harcos a drágám.

Annak idején beszéltünk róla, hogy valahogy magunkhoz vesszük, olyan szeretetre méltó és olyan magányosnak tűnt.

Szerencsére a nagymamája éppen olyan fantasztikus, mint az enyém, így belenyugodtunk, hogy nem jön velünk.

Évek óta nem láttuk. Ő már nem is emlékezhet ránk, pedig akkor Istit nagyon kiválasztotta magának. Annyira megszerettük!

Ma pedig képet kaptunk róla!

Drága kicsi gyönyörű harcos legény! Küzdj tovább, mi pedig gondolunk rád, ahogy eddig is és imádkozunk, hogy végre történhessen valami lényeges előrelépés az életedben!