sokkal több mindent tud és ért meg, mint ami eddig kiderült.

Hiszen nem tudjuk mit kérdezzünk Záditól.

Időnként akkor mutatja meg, hogy bizony ő érti, tudja, amikor a legkevésbé sem várjuk.

Ma talált délelőtt egy mosás után elpakolásra váró zoknit (nyilván nem a sajátját... ) és azonnal a lábára akarta tenni.

Nem igazán ment neki, főleg nem egy kézzel, de próbálgatta egy ideig.

Innen vettem az ötletet délután, és egyszer csak megkérdeztem tőle, Zádi, hol a zoknid?

Erre az én picikém előrehajolt és elkezdte lecibálni a lábáról a zokniját!

Később megmutatta az apjának és a nagyszüleinek is.

Vannak dolgok, amiket egyszer már megmutatott, de nem ismétli mindig, ha kérdezem.

Ilyen például a feje - már rámutatott, de azóta nem.

Megnézte a kezét - olyan édes volt. Forgatta a kézfejét és nézte.

Tudja, hol a lába, sőt azt is, hogy a harisnyát arra húzzuk.

Megmutatja (ha van kedve) hol a szeme, az orra.

Ha a mutatóujjamat kinyújtom és azt mondom csiki, akkor a tenyerét nyújtja, hogy cirógassam meg neki.

Időnként a tenyerét a számhoz tartja, és oda gyűjti a puszikat.

A sapkát a fejére teszi, a szélforgót fújja, a kanállal enni akar.

Tud fütyülni, de nem szórakoztat minket kérésre, csak amikor eszébe jut.

Megmutatja a csacsit, néha szívesen ráül és rágja a fülét.

Felismeri a labdát és játszik vele - dobálja és rúgja is.

Tudja mi a könyv és ügyesen lapoz.

Kisautózik, tudja mi a telefon (na ja) és a távirányító (nyilván).

Nagyon szereti a macit (megsimogatja, hozzá bújik).

Egyedül iszik a sigg kulacsából.

Az ételek felismeréséről nem tudok sokat. Mindig megmondjuk neki, mit eszik, de hogy ezt ő a neve alapján azonosítja-e, azt nem tudom.

Az viszont nyilvánvaló, hogy a husi szót érti és megfelelően értékeli is.

Minden állat vau kategóriába tartozik, amikor ő akar rámutatni, de amikor mi mondjuk, hogy cica, vagy kutya, azt láthatóan érti.

Szívesen legózik, már nem csak szétszedi, hanem igyekszik építeni is.

A karikákból álló tornyot felépíti, ha sorban adjuk a kezébe az elemeket.

Autózik, minden elképzelhető helyen kukucsol.

Szereti cibálni a függönyt (ezt én nem szeretem különösképpen) és valamiért állandóan papírt rág (brrr).

Tökéletesen érti a "mit vettél már megint a szádba" és a "mi van a szádban", valamint a "nyisd ki gyorsan" felkiáltásokat és kisebb kergetőzés után (amit ezeknek a hallatán feltétlenül le kell játszanunk) meg is mutatja a szájában lévő kincset, majd újabb közelharc után meg is szerezhetem némi ujjharapás árán...

Egyedül is tud orrot fújni - na nem 100%-os precizitással, de tudja, hogy a zsebkendőt az orrunkhoz emeljük és fújunk bele az orrunkon. Ezt meg is mutatja, csak a következő pillanatban eszik is a zsepiből, ha nem vagyok résen.

Ezért aztán ha nem szól, hogy orrot kellene fújnia (nagyon édes orr ráncolás és orron át levegő fújkodás), akkor el szoktam venni tőle. Ilyenkor azonnal megmutatja, hogy neki pedig sürgős orrfújnivalója lenne.

Reggelente szertartásszerűen elvárja, hogy az apja odavigye az ablakhoz, hogy jó reggelt kívánjanak a világnak, majd apa tisztába tegye és átöltöztesse. A kora reggeli és esti utolsó kör mindig apáé, mert olyankor általában itthon van és így együtt lehetnek tartalmasan.

Szopiigény bejelentésére külön hangot talált ki magának. Olyasmi mint egy kis mókus makogása. Nagyon ééédes.

Most hirtelen ennyi, de még bővítem majd a listát, az egy éves fordulókor úgy is kimaradt.