Előre is bocsánatot kérek a szójátékért.

Szóval...

Ma disznóvágáson voltunk. Mi ebből csak annyit érzékeltünk, hogy odakint nagy munka folyik, mindenki sürög-forog, a babák és anyukáik bent a melegben békésen... fegyelmeznek... 

Két apróság, mindkettő totyogós, az egyik otthoni környezetben - minden kipróbált csínytevést meg tud tanítani az enyémnek, aki még nem mozog otthonosan...

De nyilván Zádit sem kell félteni, a saját köreit ő is "megfutja".

Bemászik, kiszed, lever, eltör, alábújik, kiugrik, lemászik, szájába vesz, megrágcsál mindent, amit amúgy nem lenne szabad.

Igen, Zümi nem elveszett ember, mindig ki tud találni valami vicceset.

A nagy lelkesedésben aztán hihetetlenül keveset aludt, így viszont este korán nyűgös lett.

De nem ez volt a szójáték apropója.

A vett malac az evészetére vonatkozott.

Történt ugyanis, hogy szépen összekészítettem a napi betevőjét arra az időre, amíg Nyúléknál leszünk.

Szépen alakultak is a dolgok, csakhogy az ebédje elfogyasztása után (a szokásostól eltérően nem 190g-os bébiételt kapott, hanem 220-ast) várakozóan nézett rám, hogy most mit fog kapni.

Bepróbálkoztam egy kis krumpli levessel. Bejött neki. Nem mertem sokat szedni, mondván az ebéden már túl van, ezt valószínűleg csak a szeme kívánja, de nemhogy megette (darabosan a krumplit szépen egyesével megeszegette, a levét meg én adagoltam a szájába), hanem háromszor mentem újabb és újabb kis adagokért.

A délután folyamán természetesen meguzsonnázott, majd csipegetett még egy kis pufit, császári karikát, megkívánt és megevett egy darab banánt, majd vacsorára almaszószt, amit egy szelet kenyér héjával kísért le.

Hihetetlen mennyiségű étel. De jól érezte magát, csak nagyon elfáradt.

Úgy látszik a betegsége alatt kihagyott kajamennyiséget szeretné bepótolni.

Az mindenesetre boldogsággal töltött el, ahogy a nagyobb darab krumplikat megfogta és megeszegette egyedül.

Ügyes! Ügyes!!!