hogy mostanra kicsit jobban lesz Zümikém!!!

De sajnos ezt még így, két és fél héttel a betegség kezdete után sem jelenthetem ki.

Ma reggel megint erős hőemelkedéssel ébredt, majd annak rendje és módja szerint belázasodott.

Még jó, hogy a Kedvesdoktor által adott (éj ajánlott) kúp ennyire tudja a dolgát! Hamar elbánt a lázzal és Zádi végre megint biztonságos hőmérséklettel dicsekedhetett - volna, ha lett volna kedve dicsekedni.

Szegénykém egész nap vagy aludt, vagy valamelyikőnkön lógott elesetten.

Annyira elernyedt, hogy mondtam is a páromnak, szinte olyan, mint ha Gabót vinném a karomban...

Két-három olyan eset volt, amikor nem csak kedve lett volna játszani, hanem erőt is tudott magának összekaparni valahonnan és akkor pár percig játszott mosolyogva, de hamar elfáradt, letette a fejét a földre, vagy felkéretőzött a karunkba.

Az alvás is hasonló módon zajlik.

Elfárad, szopizik, belealszik, majd kis ideig fekve marad és pihen. Azután megébred és sír, amíg fel nem vesszük. Ilyenkor belén kapaszkodik mint a maki és alszik tovább.

Féltem, hogy felcseréli a nappalt és az éjszakát, de nem. Már este fél 7-kor aludni akart, csak nem engedtem, mert félő volt, hogy nem alszik majd fürdés után.

Az étvágya pedig csapnivaló, pedig a gyógyszerek miatt fontos lenne, hogy egyen. Szerencsére legalább szopizni hajlandó, bár legtöbbször csak pár kortyot...

De hogy jót is meséljek:

nyilvánvalóvá vált, hogy evés közben le kell foglalni a fiatalembert, mert nem ér rá enni.

Ilyenkor énekelni szoktam neki.

Ha csak zenét hallgatunk az nem jó.

Nekem kell énekelnem.

Tegnap jutott eszembe, hogy az "Erdő szélén házikó"-t el is tudom játszani neki, ami még érdekesebb, így talán eszik közben.

Be is jött a dolog. Szépen eszeget, amíg énekelek és mutogatok.

A döbbenet ma ért el vacsoránál.

Apa etette, én énekeltem és mutogattam a dalt, amikor (az első éneknél) ő is elkezdte mutogatni.

Nyilván nem koordináltan és nem két kézzel, de egyértelműen jelezte, hogy tudja mi következik.

Soronként:

"Erdő szélén házikó..." - A jobb kezét felemelte a feje fölé.

"Abban lakik nagyanyó..." - Szintén a jobb kezét leeresztette a szeméhez. Nem formázott szemüveget, de a szeméhez érintette.

"Lám egy nyuszi..." - Újra a feje fölé tette a kezét aztán gyorsan leengedte és a tenyerével csapkodott az etetőszék karfáján. Éppen hármat... "Az ajtaján bekopog..."

A többi részt nem mutatta, csak mosolygott.

Hihetetlen volt.

Természetesen odacsődítettem a család többi tagját is, hogy nézzék meg, de Zádi nem ismételte meg.

De, hogy ne hazudtoljon meg mégsem, annál a résznél, hogy "az ajtaján bekopog" - illetve előtte egy kicsivel mindig csapott hármat az etetőszék karfáján.

Az éééééééééén fiam!

Az éééééééééén okos fiam!

Az ééééééééééén okos nagyfiam!!!

A záró gondolat pedig legyen az én imádott mamikámé!!!

Ma van a 75. születésnapja!

Szeretnék most ide tenni valamit, de még nem tehetem.

Majd.

Nem sokára.

Itt is mamikámé lesz!

Addig is:

BOLDOG SZÜLINAPOT DRÁGA MAMIKÁM!!!

Légy velünk még sokáig egészségben, boldogságban, szeretetben!