Leltározok:
- 1 db fellelkesült gyermek, aki körbejáratja szemét és rájön, hogy itthon vagyunk. Ezt hatalmas füttyel és kacagással jutalmazza... majd másfél órás ébrenléttel...
Azt hittem végre alhatok...
- 2 db hullafáradt szülő, akik csak az ágyukra tudnak gondolni - tisztán pihenési célzattal...
- soksoksokrengeteg csomag, ami (bevallom azóta is majdnem változatlanul 
) figyelnek a gyerekszobában.
- egész napos időeltolódás (Zádi kezdte, Zádi kezdte!!!)
... fél 9-kor kelt, később reggelizett, amit anya a tízóraival összevont, hátha behozzuk a napunkat... ja..ja...
... 11-kor aludt el, amikor ébredni szokott...
... nem jöhettem el mellőle, végig belém kapaszkodott alvás közben...
... háromnegyed 1-kor kelt, amikor lassan a déli alvást szokta kezdeni...
... fél 2-kor ebédelt, majd 2, fél3-kor elaludt... Az egész nap egy homályos folyam...
De megvagyunk, jól vagyunk... Majd lesznek érdembeli mesélések is, de még magunkhoz kell térnünk. Bocsi.
Tehát a leltár végén: van sok-sok el nem mesélt élmény. Majd bepótolom idővel.
Egy ismerősünkkel pedig azt kell tudatnunk, hogy Zádi átadta az üzenetet. Nos, apát meg kell védenem. Nem ő a fotómániás, hanem én.
És ez így is marad. 
Amíg csak engedi, minden egyes pillanatot meg fogok örökíteni, vagy örökíttetni.
Van egy film a fejemben egy másik babatörténetről... Szomorú...
Van - lesz egy film a kezemben egy drága kisemberről, aki megismeri a világot. Ennek a filmnek boldog folytatása lesz, én pedig kiélvezem minden pillanatát. Örömünket leljük benne.
