ha Gabócának is sikerülne egy szép karácsonyfát készítenem.

Most tartok a harmadik variációnál, de még mindig nem az igazi.

Próbálkozom még.

Zádi nyűgös a végtelenségig. Nem alszik, negyedóránként felsír. Kicsit fárasztó a tehetetlenség.

Könnyekkel sír, pillanatról pillanatra megváltozik a kedélyállapota. Játszik és hirtelen felsikolt.

Alighanem a foga lehet a bűnös.

Inkább karban szeretne lenni, pedig ő folyton mászna, kapaszkodna, rágna, pakolna. Na itt a különbség!

Mindegy, ha karban kell tartani, akkor karbantartjuk.

Ez is elmúlik. Mire megnősül már biztosan nem cipelteti a fenekét!

Holnapra lennének terveink, a front, a hideg és Zádi nyügije keresztbe húzhatják, de még reménykedem.

Arról akartam ma írni.

Aztán alakultak a dolgok...

Most meg bőgök.

Hát ez jó.

Na kezdem szépen sorban - nyugi! Nincs baj! Meg vagyok hatva...

Szóval tegnap (mert most akkor is ezzel kezdem) kiderült, hogy teljesen jó a TSH értékem, ami azért is csodálatos, mert Zádi születése óta folyamatosan ingadozott a drasztikusan alacsonytól a kiugróan magasig csak egy nem volt egyszer sem: normális.

Ezek szerint a 9 hónap pocakosság után újabb 9 hónap kellett, hogy a szervezetem ilyen téren is észhez térjen.

Ez tényleg jó hír, mert ingadozó TSH-val lehetőségünk sem lenne MAJD újabb babára. Persze addig még majdnem 2 év el fog telni, de tudok olyanokat, akik évekig bajlódnak a hormonbeállítással. Én most éppen örülök.

Na, kezdek észhez térni.

A második dolog az összeesküvés. 

Most semmi egyebet nem fogok írni róla, de megjegyzem, hogy ma voltunk realizálni. Minden időben kiderül, addig meg mi (összeesküvők) örülünk a titkunknak.

Egyedül dédi (drága mamikám) tudta, hogy valami készül (megkértem hogy egy bizonyos időben gondoljon ránk) senki másnak nem szóltam, de anyukám is és a keresztanyám is megérezhetett valamit, mert mindketten felhívtak közben.

Mindegy, helyzet mentve, nem derült ki. 

És most a pityergés:

A Csillagtestvérek éjszakájára nagyon készültünk.

Hihetetlen boldoggá tesz, ha a szeretetünk célba talál.

Megható volt a fogadtatás. Én akartam örömet okozni és a végén én illetődtem meg a reakción.

Az ismeretlen ismerős, aki boldogszomorú, mint én. (Miért nincs sírvanevetős smiley? - Mert tudathasadásos?) 

Ha ennyi kezem lenne...

Az egész délelőtt elment arra, hogy a hiányzó ajándékokat beszerezzük, fontos dolgokat elintézzük... és még így is egy csomó dolog kimaradt.

A pénztárcánk megfelelően laposodik, a lábunk leszakad, Zádi türelmetlen...

De jó lenne azt mondani, hogy nyugodtan, kiegyensúlyozottan és lelkileg felkészülve várjuk az ünnepeket!

Nem sajnáltatom magam, majd úgyis kikupálódik a lelkem, csak egy kicsit most elkámpicsorodott.

Azért délután kicsit jobb volt a helyzet, drága párom sokat segített rajta.

Hihetetlen mennyit jelent egy ölelés, pár megértő szó.

Zádi megint sírós, mennem kell...

Lesznek majd képek a tegnap estéről. Később.

Valahogy most... idén... még mélyebben megérintett, mint eddig.

Korábban folyton izgultam, hogy mindenki megérkezzen, hogy tudja a dolgát hogy lehessen hallani mindent, hogy ne aludjon el a láng, hogy lehessen látni a pillangót, hogy jó helyen menjen az atya, hogy az emberek eljöjjenek...

Idén odaértek, tudták a dolgukat, lehetett hallani - szívhez szólt, a láng égett, a pillangó látszott, Zoli, a lelkészünk jó helyen ment, az emberek eljöttek, emlékeztünk. Idén nem zökkentett ki senki.

Idén üzentem én is, vele voltam és velem volt.

Rettenetesen izgultam előtte.

Aztán... elkezdődött... meghallottam Gál Laurát énekelni... az altatónál elsírtam magam...

Az evangélikus esperes rám nézett, amikor ő következett... intettem, hogy mehet... beszélt... nekem... nekünk... talált...

Zoli, a lelkészünk lépett középre és a vezetésével elvittük a mécseseket a pillangóhoz.

Elmondtunk egy imát és elengedtük a lufikat az üzenetekkel.

Tegnap kaptam mondatokat.

Az első ilyen mondat az volt: "Megismersz?" - bár ne kellene...

A következő: "Megláttam Boti nevét felírva és megörültem. Aztán megláttam Gabócát... Akkor esett le, hogy ez miről szól... Beleborzongtam." - Igen, az ő Botija él...

Zoli a Miatyánk után azt mondta: "Az üzeneteket már nagyon várják..." - Majdnem belehaltam...

Végül Viki: "Most már tudjuk merre van a Mennyország..." - Láttuk merre szálltak a lufik...

Köszönöm!

A tegnapot, a segítséget, a ránk gondolást!

A mondatokat pedig megpróbálom a helyükre tenni...

Kaptam még valamit: Zoli a kedvenc idézetemmel mondott áldást:

"De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!"

Ézsaiás könyve 43:1-2

Aki kíváncsi a megemlékezésről készült (két különböző) videó anyagra, itt megnézheti:

11:19-nél kezdődik 12:56-ig tart

http://kapos.hu/videok/kapospont_hirmusor/2010-12-13/hirado_2010_december_13_hetfo.html

http://kapos.hu/videok/kapospont_net_video/2010-12-13/az_elhunyt_gyermekekert_gyultak_gyertyak_kaposvaron.html