mostanra kicsit jobban tudok már mozogni, mint délután...

Még mindig kicsit darabos (mondhatni robotszerű) néhány mozdulat, de már legalább nem jajgatok folyamatosan közben (csak időnként).

Mindenesetre azt hiszem egy életre elég volt a hóangyal készítésből...

Józsi, Zádi keresztapja távgyógyászilag megszakértette a hátam, most próbálom pihentetni. Hülyevagyokvagymi.

Zádikám pedig ma egy újabb falat lerombolt, ami a múlt és a jövő között magasodott eddig.

A szobánk felfedezésén ügyködött, amikor egy polcon, (amiről eddig azt hittem, hogy fel sem éri) meglátta zsiráfot.

Zsiráfot, akinek/aminek története van.

A nászutunk óta nagyon megszerettem ezeket az állatokat. Gabópocakosságom alatt mindent megszemléltem, ami zsiráfos volt, vettem is néhány tárgyat, amin ők díszelegtek. (Bögre, póló...)

Egyszer az IKEA-ban voltunk, amikor egy pihe-puha zsiráf koma a kezemben maradt és haza hoztuk nekem. Már a pénztár felé menet Gabó megkaparintotta és tudtam, hogy veszett ügy, hogy az enyém legyen.

Nagyon szívesen rágicsálta a szarvát (vagy milyen részét) és sokat aludt vele.

Így aztán a zsiráfot nem volt szívem kimosni és egyszerűen Zádinak adni.

Eltettem arra az ominózus polcra és ott vigyázott a fehér medvére, ami szintén Gabó nagy kedvence volt.

A többi játékot mindet kimostam és szándékosan nem Gabót látom a lelki szemeimmel játszani vele, hanem hagyom, hogy az új élmények felülírják a leginkább kórházi képeket.

De a zsiráfot nem tudtam. A fehér medvét sem. Még látom magam előtt, ahogy a fogja. A macinak finom a szőre és azzal cirógatta az arcát. A zsiráf olyan esetlen és könnyű volt (még neki is) pakolgatni.

Ezért pihent a magas(nak hitt) polcon a két játék.

Zádikám pedig ma úgy döntött, hogy számára lesz jóbarát a zsiráf.

Megfogta, elkezdte húzni és leszedte magának.

Én csak néztem és nem tudtam mit mondjak.

Mindkét fiam az életem.

Hogy ne adnám oda Zádinak a zsiráfot?

De Gabó rágicsálta azelőtt. Még ki sem mostam. Nem volt szívem hozzá...

Zádit ez a legkevésbé sem érdekelte. Győzedelmes kiáltással iszkolt tovább és egy kaviccsal (egy újabb zsákmánnyal) a kezében, zsiráfot lábánál fogva felállt és majd egy percig ácsorgott kapaszkodás és támaszkodás nélkül.

Kiérdemelte.

Zsiráf koma éppen szárad a mosás után, holnap birtokba veheti Zádi.

Azt hiszem egyetlen gyerekjáték sem arra "született", hogy csupán emléket őrizve szomorkodjon a polcon, látva, hogy a többi játékkal milyen boldogan játszik a gazdája.

A mai nap tanulságai a következők:

- A gyertya -15^oC-ban nem gyullad meg, hiába rimánkodom neki, mert nem tud a kanóccal akkora hőt termelni, hogy megolvaszthassa a viaszt. (De Gabó tudja, hogy próbálkoztam.)

- Nem - mondom NEM - szabad olyan helyen hóangyalt csinálni, ahol nem tudjuk mi van a hó alatt, illetve nem vagyunk biztosak a hó mennyiségében. - AÚÚÚÚÚ!

És még dél sincs...

Csak kapkodom a fejem a fejleményeken.

Zádikám szépen reggelizett, tízóraira csak szopit kért, bőséges ebédet követően megint csak szopizott, majd amikor meglátta, hogy mi ebédelünk, felkéretőzött nagymamája ölébe egy kis krumplilevesért.

Kicsit sem volt pépesítve, nem műanyag kanállal kapta, de egyik tényező sem akadályozta meg abban, hogy bőséges második-ebédet költsön el velünk. (Minden esetre a cukorborsó főzeléket is le kellett meóznia nehogy már valamit nélküle együnk... )

Az úúúúúgy volt, hogy ugyebár glutént még eddig nem kapott.

Gluténmentes zsömit, tésztát és kekszet igen, de valódi glutént még nem. A Krumplilevesben volt valamennyi, de nem gondolom számottevő mennyiségnek, ráadásul most 9 és 10 hónapos kora között kell lassan bevezetni. Én biztonsági tartalékot hagyva úgy gondoltam, hogy 10 hónapos koráig csak gluténmentes dolgokat kap, majd utána jöhet a többi, de úgy látszik ő másképp gondolta (újfent ).

Olyan jó ízűen ette, a falatokat szépen megrágva, ráadásul elég szép mennyiséget, hogy kifejezetten büszke voltam rá.

Tényleg lehet köze valami a hobbitokhoz, hiszen ők szoktak másodikebédelni. Nem?

Szintén újdonság, hogy ügyesen egyedül iszik a kulacsából (az egyetlen baj, ha már nincs tele, még nem tudja eléggé felemelni, de segítséggel ezt is megoldja és láthatóan nagyon büszke magára.

Egyre többet jár a szája, beszél, kommentál. Nagyon édes kis hangja van.

Ma este a fiúkkal (Nyúl fiai) nagyot autózott - lehet, hogy lassan vehetünk neki kisautót?

Szomorúboldog

Boldogszomorú

Elárulok egy titkot.

A statisztika kiderítette, hogy a kezdetek óta több, mint 50.000 megnyitás történt a blogon.

Ennek örömére Isti, a férjem elvitt minket ebédelni.

Zümikémnek vittünk bébiételt, mi pedig sokat és jóóókat ettünk.

Zádi gurulós etetőszékben ült és rájött, hogy a rögzített asztalba kapaszkodva tudj magát hajtani...

Ma látott először karnyújtásnyi közelségben karácsonyfát és nagyon-nagyon tetszett neki. Meglátta magát egy piros gömbben és be is akarta falni azonnal.

Még az sem zavarta, hogy a fenyőfa bizony szúr. Mit neki szúrás, amikor jó illata van, csillog-villog!!!

Mi lesz ebből Karácsony táján???

A KICSI pedig azért kicsi, mert délután vendégünk volt.

Kinga, Nyúl legkisebbje, az egyszem lányka nálunk volt estig. Játszottunk, játszottak. Kingi állt szépen egyedül, én pedig mutattam Zádinak, hogy nézze csak milyen ügyes a pici lányka.

Meg is nyugtattam, hogy ő már nagy (9 héttel idősebb ), de ő még kicsike.

Felemeltem a magasba, játszottam vele, puszilgattam és közben azt mondogattam, hogy "kicsike vagy, kicsike vagy..."

Erre Kinga ránézett és közölte azzal az édes vékonyka bizonytalan hangján, hogy "kicsi".

Ezután akárhányszor ránézett, mindig mondta, hogy "kicsi", sőt egyszer megpróbálta kimondani, hogy "kicsike".

Drágámon úgy látszik ez rajta ragad.

Pedig ezelőtt már mondta Zádinak, hogy "zááá".

Mostantól ez úgy látszik "kicsi"-re módosul.

Van ebben valami sorsszerű...

A család engem "Kicsiévinek" szólít.

Zümikém ezek szerint megkapta a "kicsi" nevet.

Vicces, mert apósom egyszerűen "Öcsi" néven szerepel a családban. Sógornőm Nyúl... szóval azt hiszem érdekes lehet egy kívülállónak.

A boltban már néztek ránk furcsán, amikor Öcsinek szólítottam apósomat nyilvánosan.

Az unokaöcsém és én közöttem 11 év van, az is vicces volt, amikor ő még nem is látszott ki a fűből és lekicsiévizett.

Kedves emlékek ezek.

A smiley-k pedig a képeken a tudathasadásos smiley felvetésre érkeztek Zsuzsitól.

Igen, valami ilyesmi...