Zádesz és a Mikulááááás
2010.12.05. 21:36Nyúl Zádesznek szólítja.
Engem mulattat a dolog. Vicces név. Nem? Zádesz...
Na mindegy.
Ma fontos dolog történt a kisember életében.
Találkozott a Mikulással!!!
Tegnap este nálunk járt már a fehér szakállú, hiszen Nyúlék 4 porontyából 3 nálunk aludt, így akkorra vártuk a piros ruhás puttonyost.
Zümikém is megtalálta a neki szánt zizit a csomagban (nálunk a Miki édességet és gyümölcsöt hoz, nem játékokat - azért Zádi kapott egy labdát, amiben vízben lebegő csillámok vannak, ha mozog, akkor hullámzik benne...). Szívesen rágicsálja a cukrozott puffasztott rizst - ezt találtam gasztro szempontból a legehetőbbnek egy ekkorka embernek.
De mit nekünk anya tudatos hozzátáplálás kontrollja
SZÓÓÓÓVAL:
Ma elmentünk az üzletközpontba, ahol a Mikulást találni reméltük.
Tisztában voltunk vele, hogy nemigen fog mély benyomást gyakorolni egy 9 hónaposra a nagyszakállú, de mégiscsak kijár az első Mikuláskor találkozni is vele.
Kicsi faház, szépen feldíszítve, előtte ül Mikibá.
Odasétáltunk, Zádi kicsit sem illetődött meg.
Hihetetlen szerencsénkre egy fantasztikusan mosolygós, kedves hangú (amúgy vékonyka alkatú) Mikulás várt minket.
Ahogy odaértünk hozzá, azonnal köszönt nekünk és Zádihoz fordult. Köszöntötte és egy szaloncukrot nyújtott neki.
Zümi elmosolyodott és a világ legtermészetesebb dolgaként nyúlt a felé nyújtott szaloncukorért.
Mikulás megkérdezte, odaadhatja-e neki (igen, a mi Mikink gondolkozik is!!!) erre én azt feleltem, hogy természetesen (igen, én nem gondolkozom...).
Nyilván azt gondoltam, hogy majd szépen elzörgicsél a papírral, jól elfoglalja magát. Csillog is, zörög is, jó játék lesz.
AHA!!!
Nos, be kell vallanom, hogy az én karomban volt Zádi, az ő kezében a szaloncukor. Apa és én beszélgettünk, Zümi zörgött...
Megtettünk kb. 50 métert, amikor arra lettem figyelmes, hogy kicsi fiam mohó mozdulatokkal tömi a szájába a papírt...
ÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ
Illetve a szaloncukrot. Merthogy kibontotta.
Pici babám kókuszillatúan vigyorgott a szaloncukornak.
Ennyit a kontrolállt hozzátáplálásról.
Mi is van a szaloncukorban?
csoki - 
tejtermék -
sok-sok cukor -
Inkább bele sem gondolok.
De ő legalább élvezte.
Már megszokhattam volna, hogy Zádinak nem alszik meg a tej a szájában.
Izé...
Ezt nem néztem ki belőle.
De miért is nem???
Fa
2010.12.04. 23:17Valahogy mindig is csodáltam a fákat.
Tekintélyt parancsolóan állnak a helyükön, az időtlenség hamis illúzióját keltve.
Az idős, vastag fatörzsek azt hitetik el, hogy örökké ugyanott lesznek.
Tudjuk, hogy nem így van, hogy meghatározott az ő idejük is, mégis szeretjük azt hinni, hogy őrzőink lesznek, míg világ a világ.
Büszkék, nem mutatják, ha gyökereiket megtámadta valami kártevő.
Erősek így a belsejükben rágó kitartó vészt sem vesszük észre.
Egyszerre csak egy-egy ág csupaszodik el, jelezve, hogy nehéz küzdelmek folynak a mélyben.
Időnként egy fakopáncs tér be lakmározni, gyógyítva a fa baját, de a segítség csak időleges, hiszen ahol egy szú helyet talált, hamarosan több is feltűnik.
A fák mozdulatlanságát csak a szél győzheti le, megmozgatva a hatalmas koronát. A gyengébbek, ha már nincs erejük kapaszkodni, bizony megadják magukat a viharban.
A fák megbocsátóak. Csendben őrzik a kérgükbe vésett kezdőbetűket és jeleket...
Bölcsek. Ugyan mindent végig élnek a környezetükkel együtt, mégsem fordulnak sosem szélirányba, hanem stabilan, a következményeket vállalva kitartanak az álláspontjuk mellett.
Árnyékot adnak, helyet egy hintának, fészkeket karolnak ágaikkal, otthont adva madaraknak. Odvaikban mókusok laknak, törzsükre gomba és borostyán kapaszkodik.
Minden tavasszal felveszik ünneplő ruhájukat és boldogan járják násztáncukat, ölelkezve méhekkel, a széllel, hogy éretten, méltóságteljesen köszönthessék a nyarat, majd bohókás megadással hajoljanak meg az ősz előtt.
Télen aztán kifáradva paplan alá bújnak és kipihenik magukat az új tavasz reményével ágaik mélyén rügyeket dajkálva.
Tisztelem a fákat.
Magasra törnek optimistán. Teljes hittel, hogy összeköthetik a földet az éggel.
A mélyből táplálkoznak, erősen és kitartóan nyújtózva a végtelen felé.
Amikor pedig túl magasra érve villám lobbantja el törtető reményeiket, méltóságteljesen - fénnyel övezetten semmisítve meg a múlt akaratát, hogy a hamvakból ismét új hajtás indulhasson felfelé teljes hittel.
A fák zárkózottan megpróbálják elrejteni ha a gyökereiket valami megtámadta, ha belsejüket mélyen rágja a belőlük táplálkozó.
Amikor kiderül, sokszor már csak letört ág, vagy kidőlt törzs mutatja a kitartás háta mögött bújó küzdelmet.
A fák erősek. A fák jelentik a dacot, hiszen bármi kapaszkodik is rájuk, segítenek nekünk lélegezni.
Meleget adnak télen, bútort a kényelemhez, papírt a jövőnek - teleírva a múltról.
Szeretnék egyszer fát ültetni.
Csak az a baj, hogy félek, annyira kötődnék hozzá, hogy nem tudnék elköltözni a közeléből.
Fát ültetni felelősség.
Fát ültetni a jövő hite - maga a bizonyosság.
Hóesés
2010.12.03. 23:19Ma reggel Zümikém apját akarta mindenképpen. Mintha érezte volna, hogy látványos hóesést mutathat neki.
Már elég régen kialakult, hogy ébredés után együtt mennek az ablakhoz és köszönnek a világnak.
Ritka alkalom, amikor apának nagyon kell rohannia és ez elmarad. Szegény párom ma is futott volna a dolgára, de Zádi ezt megneszelte és addig nyüszögött, amíg apa fel nem vette és oda nem vitte az ablakhoz. Ott aztán megtörtént a nagy rácsodálkozás.
Milyen jó is ez! Idebent jó meleg, odakint zimankó és gyönyörű hóesés.
Kipróbálták hogyan lehet párát lehelni az üvegre és rajzolni rá.
(Igaz, csak apa rajzolt, Zádi gekkóként tapogott csak az ablakon, de aranyosak voltak nagyon.)
Pici élet, aki bekopogtat a nagyvilágba.
"Szia Világ! Én kicsi vagyok, de már van helyem! Ma még csak megnézlek, holnap meghódítalak!..."
A mai reggel képei belém égtek. Hiszem, hogy amíg élek nem felejtem el.
Utazás
2010.12.02. 23:18Nagyon büszke vagyok Zádira!
Reggel hirtelen eldőlt, hogy azonnal Budapestre kell utaznunk és 1-1,5 óra intéznivaló elvégzése után jövünk is vissza.
Valójában félni sem volt időm, annyira kapkodtunk. Azért mindenesetre lelki szemeim előtt láttam a nyáron történteket, amikoris sokkoltuk szegény kicsimet az erdélyi úttal.
Utána 10km-t sem volt hajlandó megtenni autóval, annyira elege lett.
Azóta mindig éjjel utaztunk, hogy ne zavarja őt semmiképpen.
Ma viszont elkerülhetetlen volt a nappali autózás.
Egy órával később tudtunk elindulni, mint optimális lett volna, hiszen tényleg csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy megyünk.
Kapkodva összeszedtem neki a napi ételeit, a ruháit és a játékainak nagy részét, hátha kizökkenthetem majd az ordításból.
Nem is mertem remélni, hogy az alvásadagjait teljesíti majd.
Tényleg minden rosszra fel voltam készülve...
Ehhez képest Zádikám jót játszott velem, majd (egy órás késéssel a saját rendszeréhez képest) az éneklésre elaludt.
Egészen addig szunyókált, amíg oda nem értünk.
Majdnem két órásra nyúlt az ott tartózkodásunk, ezzel viszont az ebédideje is eltolódott.
Amikor végeztünk, azonnal elmentünk az IKEÁba, hogy ott megetessem és átpelusozzam.
Olyan lelkesedéssel evett, hogy a mennyiséget le sem merem írni. A lényeg, hogy meglehetősen jó étvágya volt.
Elmúlt 3 óra, amikor haza indultunk (nekem 5-től már programom lett volna - gondolom egyértelmű, hogy nem értem oda, csak késve...)
Zümikém a hazaúton is eszegetett még egyet, majd két falat között elaludt és csak fél órával a hazaérkezés előtt ébredt fel.
Na, az az időszak kicsit nyüszire sikeredett, mert nem szeret sötétben utazni. (Erre is fel voltam készülve - volt nálam egy kiszuperált bicajlámpa, ami pirosan világított. Mikor apa megengedte, máris lett egy kis fény és elmúlt a rosszkedv.)
Végülis szegénykém ma szinte semmit nem mozoghatott, mert bár kicseréltük a kagylóülését (babahordozót) normális autósülésre, mégiscsak be volt kötve állandóan, így nem mászhatott, lépegethetett kedvére.
Amikor aztán hazaértünk azonnal le akart szállni az ölemből és bebarangolta a házat.
Én még elrohantam a kiállítás megnyitóra, ahol tudtam, hogy Simon András is ott lesz.
Nagyon boldoggá tett a találkozás.
A munkáit már régen ismertem, beszéltünk is párszor telefonon, de személyesen még nem.
Ma megbizonyosodtam arról, hogy az írásaiban és rajzaiban megjelenő lélek igazi csodaemberbe bújt.
Ahogy a gyerekekkel beszél, ahogy az emberekre néz!
Eddig is rajongtam a munkáiért, de most még közelebb kerültek hozzám a gondolatai.
Akinek van kedve és még esetleg nem találkozott vele, kukkantson bele a munkáiba itt:
A kedvenceim:
Tenyerembe írtalak
Égi üzenet
Életünk fénye
Megszentelő figyelem
Emberarcú szentháromság
Örömben és gondban is együtt
Két félből egy egész csoda
Áldott anyaság
Éltető szeretet
Húúú még sokáig írhatnám őket.
Azt hiszem, aki ilyeneket tud rajzolni annak nagyon szép lehet a lelke...
