Ma reggel Zümikém apját akarta mindenképpen. Mintha érezte volna, hogy látványos hóesést mutathat neki.

Már elég régen kialakult, hogy ébredés után együtt mennek az ablakhoz és köszönnek a világnak.

Ritka alkalom, amikor apának nagyon kell rohannia és ez elmarad. Szegény párom ma is futott volna a dolgára, de Zádi ezt megneszelte és addig nyüszögött, amíg apa fel nem vette és oda nem vitte az ablakhoz. Ott aztán megtörtént a nagy rácsodálkozás.

Milyen jó is ez! Idebent jó meleg, odakint zimankó és gyönyörű hóesés.

Kipróbálták hogyan lehet párát lehelni az üvegre és rajzolni rá.

(Igaz, csak apa rajzolt, Zádi gekkóként tapogott csak az ablakon, de aranyosak voltak nagyon.)

Pici élet, aki bekopogtat a nagyvilágba.

"Szia Világ! Én kicsi vagyok, de már van helyem! Ma még csak megnézlek, holnap meghódítalak!..."

A mai reggel képei belém égtek. Hiszem, hogy amíg élek nem felejtem el.